*Takarodó... tisztára mint az óvodában. Legalábbis én annak éreztem ezt az egész Táborosdit. Persze valahol beláttam, hogy az én érdekem és engem visz közelebb a céljaimhoz. De ettől még... kötelező takarodó, kijárási tilalom, alkohol stop... erre mondja azt valaki, hogy nem óvoda! Na azt fogom képen röhögni, úgy reflexből.
De hát én jó kislány vagyok... mikor épp alszom. De most nem aludtam, így nem is meglepő, hogy gyorsan magamra kaptam a ruháim és még pluszba egy fekete kapucnis felsőt, mit azonnal a fejembe húztam. Hova megyek? Igazából fogalmam sincs... szívem szerint a városba mennék. Egy kicsit szórakozni, kikapcsolódni... elvégre azt itt is lehet nem?
Lépteim azonban mégis az erdőbe vezettek és olyan voltam mint Jancsi és Juliska. A különbség annyi, hogy a madarak bizonyára nem szeretik a cigi csikkeket, így tuti visszatalálok. No meg... én nem féltem a csúf boszorkától. Jah, néztem meséket is... valamikor. Talpam alatt recsegtek a faágak és a kezemben a mobilom tartottam. Telefonálni akartam... miért pont az erdőben? Nem, nem azért mert szőke vagyok hanem mert reménykedni mindig szabad, hogy végre lesz térerőm s remélve, hogy besokallok és kilógok innen. A kérdés az, hogy meg-e éri... egyenlőre még semmit nem tettem le az asztalra, persze azon kívül, hogy megjelentem a kötelező órákon. Viszont az órák alatt semmi pluszt nem is kaptam, szóval nem lesz lelkiismeret furdalásom. Márha van nekem olyanom.
Egy újabb cigire gyújtottam volna épp, mikor reccsenést hallottam és már perdültem is meg, mintha csak egy damilon rántottak volna abba az irányba. Kisterpeszbe sikerült érkeznem és oldalra billentett fejjel vártam, hogy a kapucni alól megpillantsam az érkezőt. Sötét íriszeim csillogását még ebben a sötétben is kitudta venni, még ha a mosolyom nem is mely az arcomra költözött egyetlen pillanatra. Mi csalta oda? Társaság... az pedig százszor jobb mint az egyedüllét. S nem is tűnik anyuci pici fiának.*
- Szöksz, bujkálsz vagy csak azért se alapon megszeged a takarodót? * Kérdeztem minden köszönés nélkül. Jó modor... van nekem olyanom, otthon a kis polcon formaldehiddel teli befőttes üvegben. Nem hittem, hogy látott meglógni és eszméletlen késztetést érzett arra, hogy megnézze mit csinálok itt. Nem vagyok az a fajta, aki szerelmi légyottokat bonyolít az éj leple alatt és lehessen rajta csámcsogni. Bár múlt éjjel a fiú részlegre lógtam be... de tehetek én arról, hogy az ablakból kiszúrtam a tequilát és olyan érzésem volt, hogy muszáj innom különben elmegy a gyerekem? De ha ott szúrt ki és azt kéri számon... miért nem akkor tette? Mindenesetre érdeklődve vártam, hogy mi járatban van erre, még ha íriszeimben halovány érdeklődés sem volt. Csak az üres mélység, aminek se eleje... se vége.

*Én aludni? Na azt már nem, mégis hogy gondolták ezt? Inkább a sötétség. Az erdő az ami vonz ma este. Bőrnadrág és fekete felső ami rajtam van, hajam rendezetlenül lóg alá, de nem is érdekel nagyon. Az erdőben nyugi van, sötét csak a hold látszik néha, ahol épp a fák lombkoronája nem sűrű. Aztán meghallom a lépteket, nem vagyok egyedül. Megvárom míg a delikvens elsétál mellettem, majd lassan utána indulok. Lány, az már biztos, a járásából rájövök. Követem, míg rá nem lépek egy száraz ágra bakancsos lábammal, ami ennek hatására ketté törik, a lány pedig megperdül és farkas szemet nézünk, míg meg nem szólal.*
-Inkább megszegem a takarodót, de mint látom nem egyedül.*válaszolok a lánynak, majd közelebb lépek. Előveszek egy cigit én is, rágyújtok, majd felfelé fújom a füstöt.*
-Miért gondolják azt, hogy éjfél után le kell tenni a fejünket? Ha nem tudok aludni nem teljesen mindegy nekik?*gondolkodok hangosan, majd az egyik fának támaszkodok.*
-Nem bírod a tyúkólat mi?*gondolok itt a lányrészlegre és lustán leütöm a cigiről a hamut. Nem tudom, hogy lány melyik "csoportban" van, mintha még nem láttam volna, nem tudom.*
-Amúgy Raiden.*mutatkozok be, ám kezet nem nyújtok neki, tudom az illemet. Majd ő nyújt ha akar. Illetve remélem a nevét is elárulja.*

*Hallgatom a feleletét ami némiképp mosolyt csal az arcomra és ha már Ő is rágyújt, akkor én is befejezem a műveletet. Mondjuk nem mintha meggátolt volna benne, ha esetleg Ő nem teszi. De ettől függetlenül nem hagytam a figyelmem elbarangolni másfelé. Oké, ostobaság egy táborban veszélyt lesni. De remek gyakorlat arra, hogy sose lankadjon a figyelmem még akkor sem, mikor látszólag minden a helyén van és teljesen rendben. A megállapításra nem reagáltam, nem is kellett. Az egészen költőinek hangzó kérdésre csak kuncogtam egyet de aztán inkább mélyet szívtam a cigimből és kifújva a füstöt válaszoltam mégis.*
- Még gyerek voltam mikor a tánctanárom s később a bátyám is ugyan erre a kérdésre azt felelte, hogy; „Tudod Ade, sokszor a puszta fekvés is pihentetőbb mint az, ha csinálnál valamit. Előbb utóbb ha más nem elunod és elalszol. S egy idő után fogsz tudni aludni így másnap mindent beletudsz adni. Kevesebb sérülés, kisebb kockázat, nagyobb összpontosítás és így a teljesítményed is nő. Ha a legjobb akarsz lenni, akkor mindent bele kell adnod s ezért áldozatokat hoznod.„ Okosabb nem lettem, de a bizonyítási vágyamra hatot... most azonban... ha megnézed van benne ráció. * Vontam meg a vállaim s még mindig mosolyogtam az emlékre. Persze azt lehagytam, hogy a bátyám közvetlen a monológ után még mellé rakta, hogy nyomás fogat mosni. A tyúkólra kedvem lett volna nevetni, de inkább csak a szemeim forgattam meg.*
- Na ezt hallják meg, lesz neked tyúk ól... kikaparják a szemed, bokán rúgnak és majd sírhatsz, miközben duzzogva elvonulnak. De ismered a mondást; sok lúd disznót győz. - Najó, eddig bírtam nevetés nélkül. Kacajom hangja pedig megtöltötte a néma erdőt s mint egy visszhangot képezve szállt messze az éjben, s egy madár reppent magasra az egyik lombról. Ejnye, milyen gonosz vagyok... megzavartam a nyugalmát. De hát ez a kép... megérte.*
- Nem találtam meg még a helyem... sokkal jobban érezném magam a disznó ólatokban. Azaz én világom... Meg hiányzik a szórakozás. * Vontam meg a vállaim és mozgattam meg a kezemben a telefont. Egyértelművé téve, hogy bizony nem venném zokon ha sikerülne telefonálnom. De hát itt azért nem fog összejönni. S tudat alatt talán pont azért próbálkoztam itt és nem máshol.*
- Dianne... azaz Dee. - mutatkoztam be. - Merre indultál? Régóta itt vagy? Mit csinálsz? Nem emlékszem rád az órákról.

*A hosszabb monológot végig mosolyogtam, igazából nem tudom mit kéne rá reagálnom, így a végén csak a vállam vonom meg. Szerintem semmi ráció nincs benne. Ha nem tudok aludni, nem fekszem az ágyban, b@romság. Akkor inkább már csinálok valami olyat, amit... amit szívesebben csinálok "édes semmit tevés" helyett.*
-Szerintem nem ismerem a mondást, de minél többen vannak, nekem annál szebb látvány. Most képzeld el, sok nő, én egyedül... Szerintem príma ötlet lenne az öngyilkosságra. Utoljára valami szépet is láthatnék.*villantok rá szívdöglesztő mosolyt, míg ő kacarászik, egy madár meg szárnyat bont. Nagyon tudom sajnálni. A lányka válaszol a kérdésemre, majd gondolok egyet és az oldal zsebből előkapom a laposüvegem és oda dobom neki.*
-Akkor egy kis ízelítő a disznó ólból.*intek a fejemmel, hogy igyon csak belőle, meglátjuk mennyire kemény a mi kedves Dianne-énk.*
-Csak sétálok, kinn az erdőben vagy a táborra gondolsz? Az erdőben körülbelül harminc percre, a táborba már járok vagy jó pár éve. Amúgy gitározok, a haverommal van egy bandánk. Imádjuk csinálni. A tábor után, mivel egy helyen lakunk, a banda megmarad, hétvégi bulikban lépünk fel. Na de te? Én sem hiszem, hogy láttalak már az én óráimon.*dobom vissza a kérdést miután feleltem neki, aztán elnyomom a csikket és messzire pöckölöm.*
-Amúgy meg rakd el azt a kütyüt. Nem mindig jó ha nálad van. Jobb kicsit szabadnak lenni.*intek a telefon felé, én imádom, hogy nyáron megszabadulok tőle.*

*Néha elfelejtem, hogy mások sosem képesek belátni ha a felnőtteknek valamiben igazuk van. Nos, van aki később érő típús avagy önfejű marad egész életében. Így a vállvonásra nem reagáltam már, mégis mit kellett volna? Bizonygassam, hogy már pedig az úgy van és igazuk volt? Ugyan már... Na tessék... egy újabb... nem is tudom minek nevezzem egyed. Mosoly, nő imádat... mi van ide csak Cassanovák járnak? Hát hol vannak az eminens kis egyedek? Vagy ez is egy kritériuma a tábornak? *
- Ó hát remek lehet... de fül dugót vigyél. Különben nem csak Te, de az agysejtjeid is meghalnak. * A felém repült flaska után már kaptam is, de pech, hogy pont azzal a kezemmel amiben a telefonom volt. Így ugyan elkaptam, ami egy hangos csattanással adta a másik tudtára is. S ahogy átvettem a másik kezembe csak a számat húztam el.*
- Kicsit drága ízelítő... * Jegyeztem meg, ahogy eltettem a telefont aminek immár bepókhálósodott a kijelzője. Közben azért hallgattam, hogy mit fecseg de ujjaim a flaska tetejét csavarták le s beleszagolva, tüsszentettem egyet. Uram atyám.. ez sem az én súlycsoportom. De a makacsságnak meg van azaz előnye, hogy nem riadok vissza semmitől. Ha meg mégis, már csak azért is alapon de megteszem. Most sem volt ez másképp... Arcomra grimasz vetül, ahogy végig marja a torkom majd a gyomrom is a folyadék. Mintha savat innék... némi gyümölcs ízesítéssel.*
- Barack? *Kérdeztem rá kissé eldeformált hangon és kézfejemmel a szemeim töröltem meg. Ez bizonyára hazai lehet... finom, finom... elvégre szembe nem köptem, de mégis más mint amihez hozzá voltam szokva. A tetejét visszacsavartam de már inkább nem próbáltam meg hozzá vágni, hanem csak két lépést téve oda adtam neki.*
- Egy újabb zenész palánta... lassan már csak rátok kéne néznem, hogy tudjam. Rossz külső, nőcsábász mivolt... akkor tuti, hogy valamelyik banda tagja vagy csak szeretne az lenni. Az órák meg... nem engednek be az óráitokra. Táncos vagyok... * Talán ez magyarázat, hogy miért nem. De egyszer beakartam menni és azt mondták, hogy kívül tágasabb. Nem is értem, hogy miért zavartam volna őket. Bááár... najó, talán mégis.*
- Sokra már amúgy sem megyek vele... * Vontam meg a vállaim, elvégre nem lettem depressziós azért mert hűűű elromlott. Na és akkor? Majd lesz másik. Az élet meg nem áll meg, azért mert nem lehet elérni. Szavaim közben csak helyet foglaltam az avaron és a hátam egy fának döntöttem. Barna íriszeim kissé lomhán mérték végig a másikat, mire megtaláltam a tekintetét és végül újra szóra nyitottam a számat.*
- Van értelme ennek a tábornak? Mármint, oké, nyilván van de hosszú távon... plusz pont az egyetemi felvételihez vagy valami olyan, amire nem mondhatják azt, hogy csak az álmainkat kergetjük itt?

//Tőled is bocsánat. //