Ma teljesen elfáradtam. Reggeli után, a tesóm magával rángatott edzeni. Hát, amúgy is egy gép, de most sem volt semmi. Velem sem. Pedig a húga vagyok. Alig engedett pihenni. Ebédnél majd el aludtam, és fájt mindenem. Ezt nagyjából túl éltem. Volt egy óra pihenési időm, és kezdődhetett az ének órám. Jelentkeztem végül a záróbulira, és egy dalon dolgozom most. De nem ment nagyon ahogy szerettem volna, mert nem volt energiám semmihez sem.
Takarodó előtt, jóval eljöttem lezuhanyozni. Közös a fürdő, szóval valamikor sok van. Valamikor meleg víz sincsen. Bár ilyenkor nyáron nem ez kellene. Még szerencsém volt, ugyanis nem kellett sokat várnom, és még víz is volt. Megtörölköztem, hajamat felkontyoltam, és felvettem a pizsamámat. Szemüvegemet s felvettem. Ilyenkor estére abban vagyok. A kontaklencsét kiveszem. Fura lehet így látni engem.  Kezembe véve, törölközőmet, és kis neszeszeres táskámat, megindultam kifelé. Viszont nem néztem magam elé, és nekimentem valakinek. Már megint.
- Ne haragudj, nem láttalak. - kérek bocsánatot.

A napom igen hosszúra sikeredett. Főleg ,ha azt nézem mi volt kora reggel. Nem elég, hogy bajba kerültem még a féltestvéremmel is találkoztam, és egyelőre nem tudom hová rakni őt. Valahogy nem ilyen benyomásra vártam, vagy nem is tudom. Aztán meg jött egy srác és belém kötött. Nem tudom mi van itt, de hogy túl sok a nagyképű, szemtelen, beképzelt alak az biztos. Ilyenkor gondolom újra azt, hogy tényleg nyitni akarok a fiúk felé? Nem lenne jobb édesanyám első tanácsára hallgatnom és távol tartani magamat tőlük? Nem tudom. Teljesen összezavart az utolsó üzenetével, és mindennel.
Este mindenek előtt korán ágyba akartam kerülni, vagy legalább is a szobámba, hogy végre egyedül lehessek a saját kis gondolataimmal. Amúgy is szerettem volna elkerülni a tusolónál lévő tumultust. Értem én, hogy lányok vagyunk, egymás között, de ettől én még szégyenlős vagyok. Nem is köntösben, vagy törülközőbe csavarva indultam el, hanem ruhában. Nem is értem, hogy képes arra a többi lány. Összeszedtem mindenemet, és elindultam. A tusolónál alaposan körül néztem nem láttam senkit sem, bentről sem hallottam semmit sem, így megkönnyebbülve léptem be, de rögtön földbe is gyökerezett a lábam, mert volt bent egy lány. Felém jött, nem figyelt én meg mozdulni nem bírtam. Na nem azért, mert lány volt. Tényleg ez kell? Ez kell most megint? A sors direkt csinál ki az első napomon teljesen? Hogy miért gondolom ezt? Csak azért, mert a velem egykorú féltestvérem, a lány ott állt velem szembe, és bumm még össze is ütköztünk.
- Te ne haragudj – kapaszkodtam a holmijaimba, amiket majd nem leejtettem.
- Figyelhettem volna jobban, amikor bejöttem – ennél jobban nem is figyelhettem volna, hiszen láttam, hogy itt van, hogy közelít felém. Félre állhattam volna, de a lábam megmakacsolták magukat és nem bírtam mozdulni.