Azt hiszem reggel van. Vagy este. Vagy hajnal? Nem... Nem tudom, mintha fény szűrődne be az ablakon, de félig csukott szemhéjaim alól nem látom pontosan. Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg látom vagy csak képzelem. Különben is, hol vagyok? Ez nem az én szobám. Nem vagyok egészen magamnál, de ez nem az. Nekem nem rózsaszín a takaróm... és mi ez? A kezembe akad valami... ami nagyon női. Egy tanga. Megpróbálom kinyitni a szemem, de nem megy, valami erővel húzza le a szempilláimat. Megmozdulni sincs erőm, mégis erőltetem, de alig felkönyökölök, máris forogni kezd a világ. Erőtlenül esek vissza a párnára. Szaggatott farmer van rajtam, ebben biztos vagyok, nagyon nyom az övcsat, díszes, feltűnő, de jelenleg a hasamba nyomódik. Fázok. Nincs rajtam felső. Úgy huppanok vissza a puha ágyra, hogy közben félig lelógok róla. Nagyon jó, főleg, hogy forog minden, a világ, a gyomrom, elegem van.
- Hol a faszba vagyok? – nyöszörgök, igazán kínlódok, látványosan, ahhoz jól értek, de kivételesen tényleg kivagyok, úgy érzem magam, mint akit szétvertek és bedrogoztak. Pedig csak pia.
- Daphne... hugi... – arcomba hulló hajamon keresztül látom meg a húgom, ezekszerint az ő szobájában vagyok. Remélem. Bármit is csinál, nagyon hangosan teszi.
- Nee.... halkabban – nyávogok még egy kört és befogom a fülem. Nem jó ez így. A saját ágyam kell.
- Nem tudom hogyan kerültem ide, de hazamegyek a saját szobámba – jelentem ki határozottan és mindent meg is teszek ennek érdekében. Felállok, pontosabban ez a terv, de túl sokat akarok egyszerre. A gyomrom akarata erősebb. Mindent, ami bennem volt, kiadok, a felét az ágyra, a másik felét a szőnyegre. Hova máshova? Nem is én lennék, ha kiértem volna a wc-re vagy valami ilyen.

*Mennyire utálom ha Marcus kiüti magát. Óbégatva jön fel a szobámba, felveri a lány körletet, majd még hisztizik, mert én időben felkelek. Mondjuk inkább nálam aludjon, mint hogy valamelyik csajtól összeszedjen valamit. Bár akkor jól kiröhögném. Éppen pakolok valami nagyobb cuccot, amiről meg lett beszélve, hogy majd a bátyus segít, de ilyen állapotban... Ha akarnám se kelteném fel. Mármint nem azért, hogy segítsen. Nem sokkal később viszont hallom a nyöszörgését. Kuncogni kezdek, ilyen az életem a bátyám mellett. Olyan csoda jó dolog. Végre felrakom a szekrény tetejére a kis tévét. Aztán még mindig azt hallgatom, hogy nyavalyog. Szívem szerint szívlapáttal csapnám most agyon. Mégsem teszem. De mikor színeset ásít felvisítok. Nem hiszem el. Fúj de utálom ilyenkor.*
-Marcus Damien Hale! Minek iszik aki nem bírja? Hányszor megmondtam már, hogy ne tedd?! Komolyan, neked aztán beszélni... Mint a falra hányt borsó esküszöm... Most ezt hogy takarítom fel? Lionel-nek mit mondok? Reggeli rosszullét? Gyereket várok? Igazából már régen itt se kellene lenned. Marcus értsd már meg, hogy utálom ha részegen feljössz hozzám! Néha elgondolkodom azon, hogy ha az öcsém lennél jobban bemutatna minket.*az ágy mellé lépek és felsóhajtok. Néha tényleg gyerekesen fiatalabb, mint én. Anya óta meg főleg. Mintha szerepet cseréltünk volna egyes dolgokban. Most majd még Őt is moshatom ki nem csak az ágyneműmet. Be fogom nyújtani a számlát neki, abban már biztos vagyok. A szőnyeg meg... Remélem nem használják a slagot.*
-Tessék kávé. Most ha lehet ne gyújts rá és maradj egy helyben. Ott az íróasztal, oda csüccs nem fogsz zavarni.*nyújtom neki a kezem, hogy felkeljen, aztán amint elhagyja az ágyamat rántom is le a lepedőt, meg kb minden huzatot. Aztán feltekerem a szőnyeget, hozom a felmosót és igyekszem a lehető leggyorsabban feltakarítani, na meg szellőztetni. Nem is akarom tudni, hogy mit ivott össze. Összekötöm a hajam, majd ahogy végre végzek a szőnyeget viszem ki az udvarra. A slag pont szabad így azonnal mosom is ki, csapatom le vízzel, meg mosószerrel. Aztán kinn hagyom a napon, hogy megszáradjon, majd magyarázkodhatok Lionel-nek.*
-Jobban vagy kicsit?*lépek a bátyám mellé, miután elindítottam a mosógépet is. Megérintem a vállát, majd rámosolygok.*
-Balf@sz vagy Damien.*közlöm vele egy bájmosoly kíséretében, majd az ágyat is tisztítószerek alá vetem, mert a huzat persze perceken belül átázott, míg a tesóm rajta terpeszkedett.*

Valahogy olyan gyorsan történik minden. Vagy csak én vagyok lassú? Mindenesetre ahogy érzem az ingert, már jön is kifelé minden, esélyem sem volt nem hogy kimenni, még felkelni sem. Összehányok mindent, amit csak lehet. Az egyetlen szerencse, hogy alig ettem valamit, szóval csak a pia jön ki belőlem. A szagától is rosszul vagyok, esélyes egy újabb adag, de már nincs bennem semmi. halványan érzékelem csak Daph kiborulását, persze megértem én, de már kijött belőlem, nyaljam fel? Hát azt biztosan nem, még az ő kedvéért sem.
- Daph halkabban... nemár, ne kiabálj – nyüszítek és a füleimre tapasztom a kezeimet. Valószínűleg nem is hangos, de nekem most minden zaj, minden hang túl éles.
- Én bírom a piát... Csak kicsit többet ittam, mint amennyit terveztem... Majd... Majd kitakarítok – ígérem, de ismer, tudja, hogy józan sem leszek még egy ideig, nemhogy nekiálljak takarítani. Én? Olyat talán még egyszer sem csináltam. Úgy igazán biztosan nem. Daph már húz is fel az ágyról, igyekszem nem nagyon elhagyni magam, valahogy eljutok az asztalig, lehuppanok a székre, ő meg már áll is neki takarítani. Bambán nézem, úgy pörög, mint aki... Na igen, ő nem ivott és aludt is rendesen, gondolom.
- Meg sem mozdulok – emelem fel a kezem és megígérem, hogy egy helyben maradok. Már attól szédülök, ahogy nézem mit csinál. Ehhez nekem korán van. Próbálom megtámasztani a fejem, de nem megy, hangosan koppan az asztalon.
- Bassza meeeg – nyögök fel és dörzsölni kezdem a fejem, ez fájt. Mintha nem is a húgom, hanem a nővérem lenne, Daph már ott is terem mellettem.
- Aha, megleszek... Azt hiszem – vigyorgok rá olyan tipikus piás vigyorral, mint aki azt sem tudja hol van. Ő meg már pörög tovább, takarít, pakol, a vegyszerek szagától megint megfordul a gyomrom, de úgysincs bennem semmi. Ekkor érzem meg a kávé illatát, amit az előbb kaptam. Hú, ez jó lesz. Egy húzásra leküldöm az egészet, pedig ez nem vodka.
- Soha többet nem fogok inni – teszek meggondolatlan kijelentést, hiszen úgyis az első adandó alkalommal magamévá teszek egy vodkásüveget. Visszafekszek az asztalra, leteszem a fejem, de most nem baszom be, most a karomra fekszem és úgy nézem, mit ügyködik a húgom.
- Ezért most kérhetsz valamit cserébe. De csak ésszel Daph – kötöm ki egyből, mert azért minden hülyeségbe nem megyek bele.

*Néha tiszta agytröszt a dolog, unom, hogy Marcus heti egyszer ezt megcsinálja. Szívesen tenném most ki a szűrét, de mégsem teszem. Inkább megkávéztatom, majd elkezdek takarítani. Eléggé kiakaszt, olyan, mint egy mostani tini, pedig ő az idősebb. Miért nem tagadhatom le, hogy ő a testvérem? Szívesen kínoznám kicsit még a nagy hangommal, hátha tanul belőle, de egyszerűen nincs energiám rá. A meggondolatlan kijelentésre semmit sem szólok, tudom milyen, szóval jobban járok ha befogom a számat. Mire mindent kimosok, kiöblítek kicsit elfáradok. Az ágy szélére ülök és onnan nézem Marcust, míg ki nem nyögi, hogy kérhetek valamit. Már tudom is, hogy mit fogok kérni tőle. Bár ezt nem fogja megemészteni.*
-Azt szeretném ha elfogadnád, hogy Marcoval lógok. És kell a kocsid holnapra. Bemegyek a városba venni egy pár dolgot.*vonok vállat ahogy közlöm a dolgokat. Marcus drágám vess magadra, kezd kicsúszni az irányítás a kezedből. Nagyon tudlak sajnálni.*
-Egyébként meg nem értem, hogy miért utálod, hogy vele vagyok... Ez csak a nyár bátyus. Utána kilenc hónapig így sem láthatom.*húzom végül elé a kis széket, igyekszem nagyon édesen nézni, de tudom, hogy nagyon kevés az a dolog amire ténylegesen rá tudom venni. Erről például nem is szeretek vele beszélni, holott aztán tényleg mindent elmondok neki. Ebből most a veszekedést gyanítom, amikor megint megkapom, hogy utálja Marco-t és tutira nincs már meg az erényem... Mindig annyi butaságot gondol össze.*
-Marcus kérlek érts meg. Ez nem az amire te gondolsz. És utálom, hogy mindig ide lyukadunk ki.*fújom ki a levegőt kicsit mérgesen, nem tudom már hogy értessem meg vele, hogy imádok táncolni Marco pedig nagyon jó partner.*

Ez a nap is jól indul. Várjunk csak, azt sem tudom hány óra. De mindegy is, forog a világ, ma nem leszek használható, örülök, ha még egy rókát nem dobok valahova. Akkor Daph tuti kirak innen és az sem biztos, hogy visszatalálok a szobámba. Szóval csak ülök és próbálom visszanyelni a feltörni készülő hányingert. Nem léphet ki a külvilágba. Szinte attól elfáradok, ahogy nézem, Daph mit művel, olyan gyorsan takarít és mos utánam, mintha tele lenne energiával, kialudta volna magát. Ja igen, nem ő bulizott, hanem én. Nem ő ivott, hanem én. Bár kétlem, hogy jót aludt mellettem. Félig leteszem magam az asztalra és felsóhajtok. Nem volt jó ötlet azt mondani neki, hogy kérhet bármit. Ki fogja használni. Persze ki ne élne egy ilyen lehetőséggel. Nem gyakran állok elő vele.
- Héé lassabban... Szóval a kocsim, hát... Nem vihetlek inkább el én? Jó... a tiéd, de estére egyben kérem vissza – felemelem a kezem megadóan, a fenébe is, jövök neki, tudom, de az autóm... Az más. Ő a szerelmem, szóval nem szívesen adom ki a kezemből. Még a húgomnak sem, de talán addig még rávehetem, hogy mégis inkább elviszem én.
- Ami a másikat illeti, szerintem ne most menjünk bele – próbálok terelni, ehhez nem vagyok elég józan. Ha Marco szóba kerül, mindig veszekedés lesz belőle.
- Ja ez csak nyár, pont jó alkalom arra, hogy meghúzzon, aztán kilenc hónapig álmodozol róla és amikor jövőre visszatértünk, összetöri a szíved, hogy egy másik csajjal tér vissza. Mert ő biztosan nem fog várni senkire, pasi... Értsd már meg, nem hozzád való, meg te fiatal vagy még ehhez – már a fejem fogom, túlságosan fáj, nem tudok gondolkodni, de a téma felidegesít, mint mindig.
- Mondd, hogy nem vitt még ágyba. Daph, ugye nem? – idegesen a hajamba túrok, tudom, hogy nem kislány, de a húgom. Próbálom megvédeni minden csalódástól, Magamból indulok ki és ha Marco csak fele ennyire lenne szemét vele, mint én a legtöbb lánnyal, az is fájna neki. Azt meg nem akarom.
- Csak jót akarok neked, tényleg. Te meg mindenáron a saját bőrödön akarod megtapasztalni, igaz? – nem vagyok ma pörgős, még egy jót veszekedni sem tudok. A számhoz kapom a kezem, bassza meg, nem, ennek bent kell maradnia.
- Lehet, hogy most jó, de ha átvág, az én vállamon fogsz sírni, azt meg nem akarom. Gondolom sejted, hogy nem attól tartok, hogy vizes lesz a pólóm – teszem még hozzá, amikor végre meg tudok szólalni.
- Egy évig nem akarok alkoholt látni, egy kicsit sem – nyögöm panaszosan. Ha Daph elég közel van, kinyújtom a kezem és a hajával játszok.

*Sejtettem, hogy Marcus már annyira magánál van, hogy igen is felveszi a harcot mondataimmal szemben. Mélyet sóhajtok, míg ő a hajammal játszik átkarolom a derekát. A mellkasához hajtom a fejem, majd beharapom ajkamat.*
-Oké, vigyél be te a városba.*ebbe beleadom a fejem, de a másik téma kicsit rizikósabb. A feltett kérdés ott motoszkál a fejemben. Hiszen megcsókolt már... De ezt nem mondhatom el neki. Akkor megnyúzza Marcot.*
-Én értem amit mondasz, viszont igen, a saját bőrömön akarom megtapasztalni a fájdalmat. Marcus ezen mindenkinek át kell esnie.*pillantok fel rá, majd ujjaim közé csippentem az egyik hajtincsét.*
-A múltkor megcsókolt...*motyogom halkan, aztán lehajtom a fejem.*
-Felképeltem... Megijedtem, eddig még senki nem volt olyan közel hozzám rajtad kívül. És nem, nem vitt még ágyba, azóta kicsit kerülöm. Félek Marcus! Nem tudom mit csináljak, nem tehetek róla tetszik, de nem... Nem tudom, hogy megmondjam-e neki.*szemeim könnyesek lesznek úgy kapom fejem újra a bátyám felé, segítenie kell.*
-Mit tegyek? Segíts nekem! Kérlek Marcus, hogy tudjam meg, hogy mit akar?*nagyon bízom benne, hogy igen is segíteni fog, hiszen ezért a bátyám.*

Hozzám bújik, én meg abbahagyom a szórakozást a hajával és átölelem. El tudom képzelni, milyen jó illatom lehet most, amikor már a pia szagával a kávé is keveredik, meg a buli szaga a ruhámon, de úgy tűnik Daphnak ez fel sem tűnik. Valami nyomasztja, de kérdeznem sem kell, már mondja is.
- Ebbe hamar belementél – vigyorodok el és lassan simogatni kezdem, ahogy belemegy, hogy én vigyem be a városba. Még mindig ez a legjobb. A másik téma viszont már közel sem tetszik ennyire.
- Igen, mindenkinek át kell esnie rajta, csak nem mindegy, mekkora az a fájdalom. Egy kis csalódás és ez igazi átb.szás között nagy a különbség. Én meg akarlak védeni. Ha tehetném, mindentől, ezt te is tudod – kicsit elhúzódok tőle, hogy a szemébe tudjak nézni, de aztán ölelem is át újra.
- A pasik szemetek, nekem elhiheted – nevetek fel. Aztán mond valamit, amitől egyből elhúzódok tőle.
- Hogy mi van? – egyből ideges leszek, de gyorsan megnyugtat, legalábbis nagyjából. Megcsókolta? Mit képzel? Ez a pasi jobban nyomul, mint gondoltam. Közbe kell lépnem.
- Tudtam, hogy erre megy ki a játék. Nem is célzott arra, hogy az ágyába akar vinni? Nem lenne jó ötlet, ha egyből elmondanád neki, mit érzel, inkább csak... nem hiszem el, hogy ezt mondom, de tölts vele egy kis időt a próbatermen kívül is, persze csak nappal és kizárólag úgy, hogy mások is vannak a közelben, ha túlságosan nyomulna, tudod... – sóhajtok fel. Ez is eljött. A kicsi húgom pasizni akar.
- Nyilván akar tőled valamit, ha megcsókolt. Remélem, sőt nagyon ajánlom neki, hogy tisztességesek legyenek a szándékai, mert ha kihasznál, több lányt nem fog. Ezt elmondhatod neki – mosolygok a húgomra és egy puszit nyomok az arcára. Tényleg nem tudom megvédeni. De azon leszek, hogy ne használja ki egy pasi sem.

*Tudom, hogy rosszul esik a bátyámnak amit most elmondtam, de megbízom benne. Mindent elmondok neki és ezért nem hallgatom el a csókot sem. Nem lep meg a reakciója, én még inkább hozzábújok. Tényleg félek ettől az egésztől, Marcus tanácsára van szükségem. Viszont amit mond az meglepő.*
-Hogy mit csináljak?*hangom öt oktávot ugrik felfelé, el sem hiszem amit hallok.*
-Töltsek vele több időt? Marcus ezek után nem merek... Találj ki mást! Hát nem érted, hogy megijedtem, felpofoztam de szeretem? Ezek után nem fogok odaállni elé, hogy helló haverkodjunk tovább, biztosra akarok menni. Marcus ő elmondta az érzéseit én meg faképnél hagytam egy "viszláttal". Látnod kellett volna az arcát... Megbántottam.*a végére már suttogássá halkul a hangom, felállok és az ágyra dobom magam, miközben bekönnyezik a szemem. Nem tudom mit tegyek.*
-Nem akarsz te beszélgetni vele egy kicsit? Kérlek bátyus...*kinyújtom érte a kezem, most már sírok. Azt akarom, hogy idejöjjön mellém és öleljen. Tudom, hogy sosem hagy egyedül.*