Peter& Sera

Könnyed léptekkel haladtam a zeneterembe, tudtam, hogy üres, hiszen nem volt már már több bandának kiadva, ezért gondoltam bemegyek kicsit gyakorolni, hiszen az utóbbi időben eléggé elmaradtam.
Volt a majdnem vízbefúlásom, ott van Austin, van miről elmélkednem, és ezt teszem a nap huszonnégy órájában, de most ki akartam kicsit kapcsolni. Tudtam, hogy csak a zene segíthet ezen.
Csak egy pillanatra néztem körbe, ahogy beléptem, hogy megbizonyosodjak, tényleg üres az egész hely, aztán már mentem is a versenyzongorához. A táskámat feldobtam annak tetejére, de eddig észre sem vettem, hogy elfelejtettem becipzározni. Ennek köszönhetően a cuccaim nagy része a földre került és az egyik tollam egyenesen egy idegen táskában landolt. Gyorsan összeszedtem mindent, majd tanácstalanul néztem a táskát.
Nem szeretek más holmija közt turkálni, de mégis a tollam...
Gondolkoztam azon is, megéri-e, de végül úgy gondoltam, nincs itt senki, csak nem lesz belőle baj, ha gyorsan belenyúlok és kiveszem. Csak ezzel az volt a baj, hogy nem láttam a tollam, szóval nem lesz olyan könnyű megkeresni benne.
Végül vettem egy nagy levegőt és még mielőtt meggondolhattam volna magam, belenyúltam, szinte könyökig elmerültem. Az az átkozott íróeszköz nem akadt az ujjaim ügyébe.
A zongora egyenesen az ajtóval szemben volt, előtte semmi más, így igen jól rám lehetett látni, ha valaki éppen belép, és hát pechemre, pont nyílt a terem ajtaja.
Éreztem, hogy a jeges borzongás végigfut a gerincemen, de már nem volt időm úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Lebuktam.