Mary Hastor
»Hozzászólások száma : 1 »Join date : 2014. Aug. 24. »Kor : 28
| Tárgy: Mary Hastor Vas. Aug. 24, 2014 2:04 pm | |
| Karakternév
Adatok
♦Teljes név♦ Mary Hastor ♦Becenév♦ Phoenix ♦Születési hely, idő♦ Lexington, Nebraska, 1995. aug. 5. ♦Kor♦ 19 ♦Play by♦ Kat von D ♦Csoport♦ Művész |
Külső és belső
Hosszú, fekete hajzattal élek együtt, ami nem mindig legkényelmesebb viselet, de ritkábban kötöm össze. A zuhatagom mögött megbújik ovális alakú, viszonylag arányos elrendezésű arcom, nem túl hegyes orral, közepesen telt ajkakkal, nagy, sminkelt szemekkel és egy nem túl vékonyra szedett szemöldökkel. Alakom nem olyan vékony, izmosnak számítok egy lányhoz képest. Halványabb árnyalatú bőröm tetoválások díszítik, mindnek megvan a maga története sebhelyes múltamból.Stílusom valahol a rockerek és a punkok között található, felvarrók, szegecsek, pitykék, miegymások díszítik feketés öltözékem, meg persze az elmaradhatatlan láncsorozat az oldalamon. A vad külső mögött egy hasonló egyén rejtőzik. Hihetetlenül önfejű, makacs, nem mindig kedves leányzó vagyok. Elég bizalmatlan vagyok néha az emberekkel, a szenvedéssel teli éveket sosem lehet igazán kitörölni az emlékezetemből. Bár nagyon igyekszem nyílt maradni, nem mindig sikerül. Hjalamos vagyok a befordulásra, enyhébb depresszióra. A barátaim segítettek oda, ahol vagyok, ők lette a családom. Bármit megteszek értük, és az olyan emberekért is, aki hasonlít a régi énemre. Nem vagyok egy romantikus típus, egy szerelmem volt, azt is keményen megsínylettem.
|
Előtörténet
A szalon neonfényei megcsillannak az utca homorú macskakövein. Ülök az asztalomnál, bakancsos lábam a szétszórtan hányódó vázlatok között hever. Ilyenkor éjjel senki sem akar tetováltatni, ez a műszak épp megfelelő arra, hogy az ember átgondoljon bizonyos dolgokat. Mint például a múltját. Eszembe jut sok minden. Az óvoda, a büntetések, a képek, a hátam mögött suttogva folytatott beszélgetések. Nem voltam közéjük való már akkor sem. Agresszió, elfojtott indulatok... Ugyan, csak válasz a sérelmekre. Aztán a gimnázium. Mit gimnázium, maga a pokol! Miss Tökéles, a gúnyos vigyora, a többiek kárörvendő nevetése... Lépten nyomon belém kötöttek, félnem kellett a folyosóra lépni. A tanárok ufónak véltek a fura rajzaim miatt, mindenféle terapeutákhoz küldözgettek. Se barát, se remény nem volt, csak a megtört gondolat, hogy be kéne fejeznem. Romjaiban hevertem. Önpusztítóvá váltam. De felötlött bennem a gondolat, hogy mi értelme lenne most befejezni? Sosem voltam olyan ostoba, hogy félbehagyjak valamit, ezt is végigcsinálom. Makacs voltam, az is vagyok! Megvetettem a lábam, a művészetre támaszkodva felkapartam magam a földről. Rengeteg erő kellett hozzá, de felálltam. Szívós lettem, olyan, aki soha fel nem adná semmiért. Miután feltornáztam magam a béka segge alól, arra gondoltam, ideje megmutatnom, mi is van bennem valójában. Minden bátorságomat összeszedve felvettem egy mosolyt, felszálltam a következő Lincoln felé tartó vonatra, hónom alatt egy rakat rajzzal. Rögtön a főnökhöz mentem. Képzelem, mennyire megijedhetett, mikor egy tizenhét éves lány beállít hozzá, elszántsággal az arcán és munkát kér. Megilletődöttségében gyorsan fel is vett. Az alkalmazottak a legjobb barátaim lettek, befogadtak maguk közé. Miután elmeséltem a történetem, elneveztek Phoenixnek, mondván, hogy hamvaimból éledtem újjá. Azóta más megszólításra nem is hallgatok. Teltek-múltak a hetek, éltem a kiérdemelt életem. Anyáék a tizennyolcadik szülinapomon "könnyes búcsút" vettek tőlem és megmondták, hogy menjek a házukból és ne is jöjjek vissza. Erre csak annyit feleltem, hogy eddig sem itt laktam.A szalonban kapott fix fizetésemből egy kis albérletben laktam, néhány utcányira. Befejezem a révedezést, az órára nézek. Mit nézek, bámulok! Már megint jól elálmodoztam, tizenöt perc múlva három, zárnom kéne. Mindent elintézek, már csak ki kell mennem a boltból és kívülről bezárni. Még egyszer körbehordozom a tekintetem, ellenőrzök és memorizálok mindent. A pillantásom egy papírra esik, amin a nevem áll. Széthajtogatom, látom, hogy egy rajz az, a többiektől. Egy kivont kardú kalózlány tábrázol, aki mosolyog, alatta egy felirat: "VICTORY". Elmosolyodom. Megszorítom a hegyikristály medált, amit még Sissytől kaptam a kezdetekben, hogy vigyázzon rám. Öszehajtom, a zsebembe csúsztatom a művet, írok egy cetlit, melyen gyorsan és frappánsan kifejezem magam. "Köszönöm. Mindent. Szeretlek titeket. P" Ideje indulnom, holnap megyek abba táborba. Hogy is hívják? Asszem Summer Camp. Visszanézek a az ajtóból, majd bezárom azt is. Fújok egy újabb lufit a rágómból és eltűnök a kísértetiesen derengő félhomályban.
|
|