Azt hiszem bárki látna, kiröhögne. Nem, ez nem is a jó szó, talán inkább fetrengene a röhögéstől. Ez az, ez már jobban fedi a valóságot. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, ami nehéz mutatvány, tekintve, hogy mindezt próbálom hangtalanul, nesztelenül, észrevétlenül tenni. Tudom hova kell mennem. Daph. Az egyetlen hely, ahol biztonságban lehetek, mert majd ő biztosít nekem alibit, kérnem sem kell, hiszen a húgom és… hát rántott már ki necces helyzetekből. Véletlen sem fordított a szerep, én vagyok az, aki mindentől megvédem, vigyázok rá… Ő csak bizonyos veszély esetén nyújt támaszt nekem. Ez az veszély pedig pontosan körülhatárolható: nők. Aki a tűzzel játszik, hamar megég… én meg nem akarok. Játszani jó, játszani izgalmas, de a kötöttség, a felelősség, na kössz, az nem kell. Elcsábítani könnyebb egy csajt, mint lekoptatni, ezt már tapasztaltam párszor, de hogy némelyik példány mire nem képes… Az összes pszichológia tankönyv nem lenne elég arra, ami a nyomomban loholó nőstény viselkedésére magyarázatot adna. Úgyhogy huss, berobbanok a húgom szobájába, nem törődve semmivel és elegánsan a földre vetem magam, hogy lazán az ágy alá csusszanhassak. Se köszönés, se semmi, udvariassági körökre nincs időm, meg távol is állnak tőlem. Nem koptatom feleslegesen a szám ilyenek miatt, sürgetőbb a dolog annál. Bár nem vagyok nagydarab, nehezen szusszanva préselődök a modernnek nem mondható, ágynak hazudott tábori alvóalkalmatosság alá.
- Daph, segítened kell. Ez a csaj egy… szörnyeteg. Ha bejönne, tagadj le, mondd, hogy egy hónapja nem láttál, ami mondjuk igaz is vagy tudomisén, de ez irgalmatlan, hát nem szállna le rólam – tör ki belőlem egy szusszra és remélem a csajnak nincs annyi esze, hogy itt keresne. A biztonság kedvéért azért nem sietek kimászni, inkább kivárok. Előbb vágatom le a hajam, minthogy szembenézzek a csajhisztivel. Pedig aztán ha valamire, a hajamra kényes vagyok. Ennél jobban már csak a szabadságomra. Meg arra, hogy minden megfeleljen az akaratomnak. Ja és van itt még egy kis bibi. Rohadtul nincs kedvem ahhoz a beszélgetéshez, ami rám vár és ami úgy keződik: hát te meg hol a fenében jártál? Ha valamit, hát Daph ezt biztosan nem fogja kihagyni. Előre látom, ahogy szavakkal megkínoz és mindennek a tetejébe még élvezi.

*Csendes pihenőre volt szükségem, most kicsit se Marco, se az órák... Már egy hete szinte csak a szobámban gubbasztok. A bátyám meg isten tudja.... Nézd már ki robban a szobámba. Unott képpel nézem végig, ahogy bemászik az ágyam alá, aztán a biztonság kedvéért még rugózok is egyet rajta kezdő büntető lépésként. Aztán meghallom a kis rinyáját amin kacagnom kell... Végül jön a nőstény állat is. Ráérősen a takaróm szélével játszom, míg a csaj kiadja magából a problémáját a bátyámat illetően, majd felülök.*
-Nézd... Lilly, semmi értelme Marcus után kutakodni, ő jön és megy. Egy k*csög nőfaló. Tedd túl magad rajta, ha pedig meglátod a közeljövőben nyáladzás helyett egy kiadós pofonnal kezdhetnél neki. Ami pedig azt illeti szeretnék egyedül lenni, szóval távozz!*amint a lány elhagyja a szobámat felállok és belerúgok az ágykeretbe.*
-Elegem van Marcus Damien Hale! Mi a francért kell a nőügyeidbe belekeverni? Mássz ki az ágy alól, vagy esküszöm ha nekem kell onnan kirángatni megjárod.*kelek ki magamból, és kulcsra zárom az ajtómat. Megvárom míg a kedves bátyám előtolja a képes felét, majd elé sétálok.*
-Nem érdekel hol voltál, hány lány lett a trófeád az elmúlt... Ki tudja hány hétben, de hogy egy k!b@szott telefonhívást ne tudtál volna megejteni... Cs3szd meg! Egy táborban vagyunk, mindenki engem kérdezgetett... Mi lenne ha felnőnél végre és azt tennéd amit kéne?*szeretek meglepetést okozni, valószínű, hogy felkészült már a pofonra, így csak egy laza mozdulattal átölelem végül a hajába markolok és hátra rántom a fejét.*
-Takarodj a szobámból és most vagy egy hétig még ne is lássalak. Nem kell kitalált kamu sztori, meg hogy hiányoztam... Ha hiányoznék kerestél volna!*sziszegem a képébe, majd az ajtó felé lódítom.*

Ez volt a lehető legjobb döntés, tudtam én, hogy Daph bármennyire haragszik, nem fog a dühös csaj kezére játszani. Nem gondolom, hogy megúszom ezt a kis kimaradást, egészen pontosan azt, hogy hetekig semmit nem tudott rólam, de az is valami, hogy bosszúból nem dob a nőstény lábai elé. Pedig megtehetné, mégse. Elégedetten szusszanok fel az ágy alatt, amint biztonságosnak ítélem a helyzetet és nagyjából kérnie sem kell, már mászok is ki az ágy alól. Végre itthon. Akármennyire is egy táborban vagyunk, Daph mellett otthon vagyok.
- Tudod, hogy csak akkor jövök hozzád ilyennel, ha már nagy a gáz, de nem értem miért baj, olyan lazán szerelted le a csajt, mintha mindig ezt csinálnád. Nagyon köszi hugi, megmentettél – már ölelném át, vállalva a pofont is, hiszen tudom milyen heves tud lenni, a húgom, valahol olyan, mint én. Meglepetésemre visszaölel, de egyből felszisszenek, ahogy a hajamba kapaszkodik, majd az ajtó felé lökdös. Mondtam én, hogy harcias kiscsaj. Ez csak előny.
- Na állj állj... Nem megyek sehova, még beszédem van veled – fordulok vissza az ajtó felől és meg sem állok az ágyig, elfáradtam, így aztán kényelmesen elheverek rajta.
- Igen, hiányoztál, de nem hívhattalak fel. Ha nem akarsz egyből megtépni és kirakni a szobádból, el is mondom, hogy miért – kezdek bele nyugodt hangon, pedig meredek a történet, de már csak a múlté, egyszer majd talán röhögni is tudok rajta.
- Az volt, hogy eléggé rosszkor voltam rossz helyen. Tudod, hogy nem vetem meg a... hát mondjuk ki, a pia mellett olykor a drogot sem vetettem meg. Lekapcsolták a dílert, nem sokkal azelőtt, hogy velem üzletelt volna. Jobbnak láttam eltűnni egy kis időre, amíg teljesen tiszta lesz a levegő. Nem köpött, visszajöttem, ennyi. Rohadtul nem volt kedvem téged is belekeverni – túrok bele a hajamba idegességemben. Jellemző, most inkább azon izgulok, honnan szerezek megint cuccot.
- Ez van, hiányoztál, de el kellett tűnnöm. Viszont most itt vagyok és tudni akarok mindent, hogy mit csináltál, amíg távol voltam. Na meg azt is, mit tudnak a többiek, merre voltam. Beadtál nekik bármit is vagy ők is azt hiszik, elnyelt a föld? – érdeklődök, kissé felülök az ágyon és a zsebemben kutakodok, majd végre előhalászok egy cigit és ráérősen rágyújtok.
- Még maradnék egy kicsit, mielőtt nyilvánosan is felvállalom, hogy visszatértem a táborba – közlöm és intek, hogy jöjjön közelebb, nem harapok. Őt legalábbis nem.

*Csendesen hallgatom a bátyámat, pedig aztán semmi kedvem most hozzá. Pihenni akarok nem kitalált történeteket hallgatni arról, hogy merre is volt. De csak belekezd, még az ágyamon is elfekszik, elég kényelmesen, így dühös pillantással méregetem, eszemben sincs odamenni hozzá. Még a kezem is csípőre teszem, majd kifújom a visszatartott levegőt. Néha úgy érzem én vagyok az idősebb és nem ő. Mikor rágyújt szemet forgatok s újra sóhajtok. Nem hiszem el, hogy még erre is képes, ahogy int, hogy lépjek közelebb csak megrázom a fejem, az ablakhoz sétálok és kinyitom, majd kitekintek az éjszakába.*
-Tudod Marcus, kicsit azért jobban érdekelhetne, hogy mi is volt velem. Ha nagyon szeretnéd tudni... Gyereket várok!*kötöm az orrára teljes nyugalommal, magamban jót vidulva, hogy milyen lesz a reakciója erre a hazugságra. Végül felé fordulok és a tekintetét keresem.*
-Úgy döntöttem a tábor után összeköltözök Marco-val, aztán élünk, mint hal a vízben. Jól megvagyunk, ez pedig csak még közelebb hoz minket egymáshoz. Szóval ha eddig nem sikerült elfogadnod, hogy szerelmes vagyok, majd ez után kénytelen leszel.*vonok vállat és pillantásom a cigire esik.*
-Szóval nagyon örülnék neki, ha mellettem innentől nem dohányoznál, mert iszonyat mérges leszek, ha a babának baja lesz. Világos voltam? Most pedig leszel kedves egyedül hagyni, pihenni szeretnék.*még mindig halálos nyugalommal tekintek a bátyámra, majd leülök az asztalhoz és a tükörből figyelem tovább Marcust. Ha már így eltűnt, akkor most legyen még egy kis nyugtalankodásra is ideje.*
-Ja, és ha egy ujjal is hozzá mersz érni Marcohoz soha többet nem fogsz látni.*bájos mosolyt villantok rá, majd hogy még jobban idegbe tegyem az én drága bátyuskámat végig simítok lapos hasamon.*

Ezt gondoltam, hogy nem fog könnyen menni a magyarázkodás, de hogy ennyire nem, az azért meglep. Rágyújtok, mert gondolkodnom kell és az csak így megy. Ki kell találnom valamit, mivel engesztelhetném ki. Erre is csak miatta vagyok képes, más nő ne is várjon ilyesmit, de a húgom az más. Szeretem, akkor is, ha néha nem mutatom ki rendesen, meg most igaza is van. Legalább szólhattam volna, hogy lelépek kicsit. Nem kellett volna csak úgy eltűnnöm. Nem hagy gondolkodni, mert megszólal, de amit mond, azzal teljesen kizökkent a kicsit sem békés hangulatomból. Azt hiszem viccel, de ezzel azért csak nem.
- Hogy... hogy mi van? Gyereket? Te? – még a füst is félremegy, olyan hirtelen ülök fel, hogy a cigi is majdnem kiesik a kezemből. Hogy mi van? Nem, ez nem lehet. Daph nem lehet terhes, szinte még ő is gyerek. Felpattanok, az ablakpárkányon elnyomom a cigit és kidobom. Már ettől is elment a kedvem. Idegesen túrok a hajamba.
- Daph, mondd, hogy viccelsz. Ez nem lehet, te nem lehetsz terhes, ez túl korai. Tudod te egyáltalán hány éves vagy? – teljesen kikelek magamból. Nem tudom, hogy a dühöm vagy a kétségbeesésem nagyobb, de nem tudom visszafogni magam, az biztos. Talán csak a hangerőt, hiszen ezt nem kell mindenkinek tudnia. Azt viszont nehezen fogom vissza, legszívesebben kiabálnék.
- Marcoval, persze... El is tud majd tartani? Téged meg a gyereket? Hát gondolom... Tudod mennyi cucc kell neki? Kizárt, hogy annyi pénzt keressen – rázom meg a fejem. Hát ilyen nincs. Jobban kellett volna figyelnem rá. Igaza van, nem kellett volna elmennem. Mondjuk attól, hogy itt vagyok, még megtörténhetett volna, de most biztosra veszem, hogy azért van minden, mert leléptem. A fenébe.
- Tenned kell valami Daph, ez így nem maradhat – jelentem ki. A legszívesebben azt mondanám, hogy szüntesse meg ezt a helyzetet, de tudom, hogy attól csak még jobban haragudna. Máshogy kell közelítenem, nyugodtnak kell maradnom, de ez elég nehéz most.
- Nem fogok hozzányúlni, megnyugodhatsz. Ezt viszont meg kell beszélnünk. Először nekünk, aztán Marcoval is beszélni akarok, akkor is, ha ez neked nem tetszik. Hogy lehettetek ennyire felelőtlenek? Erre még nekem is van eszem, hogy védekezzek... Pedig aztán naponta más csajjal vagyok, bőven lenne lehetőségem összehozni pár gyereket, de erre az egyre figyelek. Dugni tudtok, figyelni nem? Hát ez elég jó – sóhajtok fel. Visszaülök az ágyra, úgy érzem nincs bennem erő. Hiába küld el, nem mozdulok, képtelen vagyok. A húgom terhes. Látom, ahogy végigsimít a hasán, de ettől csak rosszabb. Lehet, hogy örülnöm kéne, de nem tudok. Ennek nem is fogok.