- Majd én - csatakiáltással csapom is ki a konyha ajtaját, hogy a tábor másik végében lévő kamra felé mehessek, mert ott van szósz. A tábor csupa buli és szórakozás. Legalább is másoknak biztos, én órák után megyek a konyhába, vagy ahová épp kell, hogy a kövi foglalkozásokon is jelen lehessek. De ez cseppet sem érdekel, hisz ez Heaven és az én nyaram, és ezt senki nem veheti el tőlünk. Már tavaly januárban terveztük, csak ugye az én helyzetem neccesebb egy fokkal, de az hol izgat. Fülhallgatóval a fülemben nem nagyon hallom, mit sutyorognak, és azt hiszem, addig jobb is, mert a tekintetüket azért érzem. Ahogy a bódé felé érek előhalászom a kulcsot, majd a szószos dobozt megragadva megyek is vissza. Ennyi, felettébb egyszerű mutatvány lenne, ha nem kezdeném Fergie-vel együtt énekelni a refrént, és nem felejteném el, mit csinálok, mert tudniillik, egyszerre több dologra nem tudok figyelni. Ráadásul.. még neki is megyek valakinek, és elvesztve az egyensúlyom, hamar közelebbi viszonyba kerülök a földdel. A doboz tartalmának nagy része is rajtam, de ahogy észbe kapok, valakinek NEKIMENTEM, fel kell néznem. És a szemem is elkerekedik, mikor látom, nem csak nekem jutott a szószból. - Tejóég. Én annyira sajnálom, csak tudod, van az az új szám, ami annyira jó, és azt hallgattam, és nem figyeltem, és amúgy is Olga ötlete volt, hogy én menjek a szószért - hadarom ezt le fél pillanat alatt, majd a végén határozottan bólintok is egyet, jelezve, tökre igazat mondok. - Mondtam már, hogy sajnálom? - meresztek nagy szemeket, még pislogok is párat, hátha így kevesebb kedve lesz fenéktájon billenteni.
Bolyongtam. Céltalanul kóricáltam magányomba süppedve. Zakatolt az agyamn és valahogy egyre inkább úgy tünt, hogy ez nem igazán az én napom. Fülembe üvöltött a fülhallgatóm, hogy elnyomja a világ zaját. Nem csalódtam a helyben, jobb volt mint amit elképzeltem ma mégis valahol máshol szerettem volna lenni.
Egy fehér atlétatrikót viseltem és egy fekete edzőshortot meg a futócipőmet. Gondoltam futok egyet a tó körül , hogy kiszellőztessem a fejemet. Alig tettem meg pár lépést és valaki a mellkasomnak puffant. Nem tudtam, hogy én ütöttem e őt, vagy igazából fordítva történt a végeredmény az lett, hogy ő elkezdett zuhanni én meg reflex szerűen kaptam el a derekánál, miközben még én is alig bírtam megállni a lábamon. Végülis sikerült megtartanom magamat is és nem utolsó sorban őt is. Ami viszont kevésbé volt pozitív hír, hogy mindkettőnről folyt valami érdekes állagú folyadék, valamilyen szósznak mondanám, de hirtelen nem ugrott be , hogy mi is az. Lassan elengedtem őt és kivettem a fülemből a fülhallgatót és egy nagy nagy magyarázkodás közepén találtam magamat. Nagyokat pislogtam rá majd a pólómra majd vissza rá. -Figyelj... én ezekbe a ruhákba beleizzadni szoktam... valóságos megtiszteltetés nekik, hogy kivételesen megmenekültek...-néztem rá egy könnyed mosollyal. Nem nekifutásból vetődött rám egy bokorból, legalábbis remélem, mert igazából nem tudom , hogy mi történt... De egy biztos, nem fogom ezért elhordani mindennek a világon, hiszen ez csak egy edzős ruha ráadásul ő is megfordött a szószban nem csak én. Halkan felnevettem. -Túlélem ne aggódj.-montam nevetve. -Egyébként Noah vagyok..-mutatkoztam be , ha már így összekeveredtünk.