Aaron Takeshi

Előtörténet

Az első épkézláb emlékem hat éves koromba tehető vissza. A főtéren ácsorogtam, körülöttem mindenhol „nagyok”. Észre sem vett senki, mindenki csak lökdösött vagy belém rúgott, míg én abba sem tudtam hagyni a sírást. Egyszer csak egy idegen, de mégis kedves arcot pillantok meg. Egy fiatal srác guggol le hozzám, és barátságosan végigsimította a karomat.
- Hát te, csöppség? Miért pityeregsz? - szólít meg. Hangja bársonyos volt, olyan kellemes volt hallgatni, hogy az már hihetetlen. Én csak össze-vissza beszéltem, mire ő a szüleim után érdeklődött, de én csak még inkább elkezdtem sírni. - Gyere, megkeressük a szüleid, rendben? - fogta meg a kezem, és elrángatott a hatalmas tömegből. Egy klubban kötöttünk ki, ahol a haverjai őt nagy örömmel fogadták, engem már annál kevésbé. Amint elmagyarázta nekik a helyzetet, ők  azonnal hívták a rendőrséget, és a gyermekvédelmiseket, amíg a fiú leült mellém. A sírást még mindig nem tudtam abbahagyni, mire ő a kezébe vett egy basszusgitárt, és játszani kezdett, és még énekelt is hozzá. Amint meghallottam a gitár hangját, amit az ő gyönyörű énekhangja kísért, megváltozott az életem. Onnantól fogva tanulom ezt a hangszert, és onnantól fogva lett a zene a mindenem. Az érzés ami átjárt, varázslatos volt.
Az egész várost bejártuk, rengeteg hirdetést feladtunk, de a szüleim azóta sem jelentkeztek. Az srác szülei befogadtak, és fiúkként neveltek fel. A srácot, aki megtalált, bátyámnak kezdtem hívni. Tíz év volt köztünk. Mindenben hasonlítani szerettem volna rá, és mindent úgy csináltam, ahogyan ő. Nagyon szerettem, és példaképemként tekintettem rá. Az Aaron nevet is tőle kaptam.
Az újabb fordulópont az életemben 18 éves korom után következett be. Immáron tizenkettedik éve, hogy elkezdtem basszusgitározni, és azóta az elektromos gitár minden csínját-bínját elsajátítottam. De valahogy mégis gitárleckéket vettem a bátyámtól. Ő az egyetlen ember, aki közel áll hozzám, rajta kívül nincsenek barátaim, az iskolában kitaszítottként bánnak velem. Szerettem volna minél több időt vele tölteni, mert mostanában beindult a zenei karrierje, és alig volt ideje rám.
A szobájában ücsörögtünk, és éppen az egyik AnCafe dal szólórészét gyakoroltuk. Kívülről fújtam a dalt, de mégis elhibáztam, amikor előtte kellett eljátszanom. Fogalmam sincs miért, eddig mindenki előtt magabiztosan játszottam.
-Nem hiszem el, hogy még mindig nem megy ez az akord. Pedig annyiszor elgyakoroltuk már! - fogja meg a bal kezem, hogy a helyére igazíthassa az ujjaim. Elég közel volt hozzám, mire szinte egyszerre néztünk egymás szemébe. Elvesztem a szemeiben, ismét. Éreztem, ahogy egyre inkább kipirul az arcom, mire ő egyre közelebb hajolt hozzám. És végül...megcsókolt. Ellenkezés helyett inkább visszacsókoltam. Hosszú, gyengéd, és szenvedélyes csók volt ez. Mire abbahagytuk a csókot, ő kíváncsi szemekkel bámult a szemembe, engem meg szinte villámcsapásként ért a felismerés, hogy most mit tettem. Sírva felálltam, és a szobámba futottam, becsapva magam mögött az ajtót. Sehogy sem bírtam felfogni, beleszerettem egy fiúba. És itt nem arról van szó, hogy meleg lennék, csak szimplán, mind a két nem érdekel.
Az interneten nézelődve akadtam rá a Summer Camp hirdetésére, és egyből gondoltam, hogy ez megfelelő hely lesz számomra, hogy új életet kezdhessek.