Darcya Parker

Előtörténet

Nem volt se hideg, se meleg. Pont jó volt az idő, annak ellenére, hogy beborult. Nem volt sűrűn szokásom a magányt keresni, de akkor éppen valamiért arra volt szükségem. Egy fehér, vékony kabátban, koptatott farmerban és bokacsizmában jártam az utcákat. Nem volt soha szokásom a divatot követni… addig a napig.
Furcsa bizsergést éreztem végigszaladni a gerincem mentén, majd az érzés, a tarkómon terjedt szét egész testembe. Valaki figyelt.
Körbe néztem a nyüzsgő belvárosban, de nem láttam senkit, aki engem figyelne, ezért továbbmentem, egyenesen a legközelebbi parkba. Egy idő után már el is felejtettem az érzést, annyira belemerültem a gondjaiba. Életem eddigi sorsfordító pillanatait próbáltam feleleveníteni, de nem volt sok, így elég gyorsan túl jutottam rajta. Rá kellett jönnöm, hogy tizenhat évesen elég unalmas, hétköznapi életet élek. Még a húgom és a bátyám is elértek valamit az életben, pedig nem sok korkülönbség van köztünk. Nekem még az is kérdéses, hogy eljutok odáig.
Elkeseredetten huppantam le az első padra, amit megláttam.
Nem volt időm elmerülni az önsajnálatban, mert valaki egy magazint dobott mellém, egy „olvass!” felkiáltással.
- Mi van? - fordultam az idegenhez, aki nem lehetett több húsz évesnél. - Látom az illem nem az erősséged. Ha egy idegennel találkozol, akkor előbb inkább mutatkozz be.
Nem zavartattam mag. Soha nem voltam egy kedves típus azokkal akik bunkó módján viselkedtek velem. Ki igen?
Elutasítóan keresztbe fontam karjaimat a mellkasomon, úgy vártam a fickó reakcióját, ami nem is váratott sokáig.
- Ch! Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz veled. - Ennyi volt a válasza. Megfogta az újságot. Azt hittem lelép, de balszerencsémre nem így volt. Az orrom alá dugta lapot. - Olvass!
Lassan azon voltam, hogy felképelem. Nem lehet valaki ilyen bunkó... Aztán megláttam egy képet az újságban. Én voltam azon a képen. Talán két napja készülhetett, mikor elmentem vásárolni a barátnőmmel, Juliettel. Jobban megnéztem magamnak azt az újságot.
Ugyan az a modellügynökség szerkesztette, ahol barátnőm is dolgozik. A cikk címe: Új modelleket keresünk!
- Ez mi? - kérdeztem elképedve a fiút. - Az oké, hogy modelleket keresnek, de miért virít az én arcom azon a lapon?
Kezdett eldurranni az agyam. Nagyon idegesített a pasas. Azt meg kellett hagyni, elég jól nézett ki, de engem most inkább a cikk és a képem érdekelt.
- A cég fel szeretne kérni, hogy legyél az egyik fotómodell – tájékoztatott a csávó, "hót" lazán. Én már legszívesebben a hajamat téptem volna dühömben.
- Csak mert felkérnétek, muszáj volt beletenni az újságba ezt a képet? - Roppant ideges voltam, de megpróbáltam jó arcot vágni az egészhez. Lenyugtattam a hangom, és mosolyt erőltettem az arcomra. Örültem a felkérésnek, hiszen melyik lány nem álmodott még arról, hogy egyszer olyan szép legyen mint az újságokban látott nők. Azért ez az invitálás kevésbé volt kedvemre való.
- Csak fogadd el, és menjünk! - Komolyan a falat kapartam volna a sráctól. Eléggé viszketett a tenyerem tőle. Vagy nagyon lazának akart tűnni, vagy ki nem állhatott engem, de nagyon ért egy pofon a számára.
- Jól van – mondtam könnyed hangon, majd felálltam a padról, közvetlen elé léptem. - De előbb... - Nem fejeztem be a mondatot, inkább csak megragadtam a vállát, lendítettem a lábam és szépen mogyorón rúgtam. - Lehetnél kicsit kedvesebb is, akkor talán megmaradnak a golyóid!
Nyöszörögve görnyedt össze előttem, de egyáltalán nem hatott meg. Elégedett mosollyal az arcomon fogtam az újságot és elindultam kifelé a parkból. Hát ha eddig semmi baja nem volt velem, akkor most már biztosan lesz.
- Ribanc – nyögte még mindig a földön térdelve, kezeit ágyékára szorítva.
Legszívesebben adtam volna neki még egyet, de inkább csak vállat vontam.
- Tudom... tudom, de most már indulhatnánk. Szedd össze magad! - Szemtelen vigyorral az arcomon néztem végig, ahogyan feltápászkodik, majd nehézkes léptekkel elindul felém.
Nagyon reméltem, hogy megtanulta a leckét, különben teszek róla, hogy csak keresztapa lehessen.