A világos parkette még csak véletlenül sem nyikorgott az edzőcipőm alatt, nem úgy , mint otthon a pincében, ahol kialakítottam magamnak egy kis próbatermet, egy kis birodalmat, ami csak és kizárólag az enyém.
Megtámaszkodok a balett rúdon és a szemeimet figyelem a tükörben. Ma valahogy nem akarnak nekem összejönni a dolgok, nem tudom miért.
Halk sóhaj hagyja el az ajkaimat, egy csöppel sem erősebb egy kismadár sóhajánál, aki aznap már nagyon sokat repült, mégsem talált eleséget.
A hangszórókból újra felcsendül az ismerős dallam, amit ma már oly sokszor játszottam le, hogy szinte kívülről tudok minden egyes hangot, nem is beszélve az egyébként sem túlkomplikált szövegről.
Lehunyom a szememet és csinálok néhány fejkörzést, hogy elgémberedett csigolyáim megkönnyebbülhessenek néhány roppanás kíséretében.
Elhátráltam a tükör elől és hagytam, hogy a zene átjárjon, és megint lelazulhassak, ahogy mindigis tettem. Letérdelek a tükörrel szemben, majd lábaim közé csúsztam és hanyatt dőlve lassan elnyúlok a padlón.
Hosszú , göndör fürtös hajam szétterül mellettem. Nem tudtam magammal mit kezdeni pedig még csak délelőtt 10 óra volt.
A zene ritmusára felültem és körbedobtam a hajamat. Megtámaszkodtam magam előtt a kezeimet majd szépen lassan ülésből felemeltem magamat kézállásba.
Ekkor vettem észre , hogy valaki áll az ajtóban. Félrebillentettem a fejemet, hogy esetleg úgy jobban felismerhessem.
Chris volt az. Visszaengedtem magamat a lábaimra, hogy aztán kecsesen , mint egy kis őzike megpördülhessek a tengelyem körül.
Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.
-Szia! A terem kellene? Lassan végzek..-mondtam miután lehalkítottam a zenét, hogy értsük egymás szavát ordibálás nélkül.
Csípőre tettem a kezemet , miközben az arcát figyeltem.

Könnyed mosolyt csalt az arcomra, hogy viszont láthatok egy régi barátot Chris személyében. Előző évben ismertem meg ebben a táborban és hiába lettünk jóban nemigen tartottuk valamiért a kapcsolatot egymással. Valószínüleg mindketten túlságosan elfoglaltak voltunk. Lehalkítom a zenét és végre megszólal ő is , amint elmúlik a zaj.
-Jöhetsz nyugodtan... kicsit lenyújtok és már le is lépek..-vonom meg a vállamat mosolyogva. Nevetést csalt ki belőlem , amikor felvett egy az enyémhez kísértetiesen hasonlító pózt.
Viszonzom az ölelését. Legnagyobb sajnálatomra még mindig olyan jól néz ki.
Viszont hiába táplálok iránta gyengéd érzelmeket, hiszen tudtommal nem viszonozza sőt talán barátnője is van. Sokféle hír terjeng.
Bókjára kicsit elpirulok.
-Ja már kilátszom a fiűből hála istennek meg lett egy kis mellem..-nevetek majd végigfuttatom rajta a tekintetemet.
-De te sem panaszkodhatsz..-kacsintok rá még mielőtt megcsikizne. A csikizés a halálom. A testem hiper érzékeny főleg a csikizésre. Nevetve ugrok hátrébb.
-Kihívtad magad ellen a sorsot...-nevetek még mindig és nagyon felbátorodva támadom vissza Christ.