Az oldal dizájnja folyamatos szerkesztés alatt áll!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Üzenőfal
Staff
Lionel Jones
pm
multik
Dapne A. Hale
pm
multik
Marco Lanter
pm
multik
Latest topics
» Végzet Ereklyéi
Pént. Feb. 13, 2015 6:59 pm by Vendég

» ⊰ Mysterious New Orleans
Kedd Nov. 25, 2014 9:15 pm by Vendég

» Isaac & Rich
Hétf. Szept. 01, 2014 12:11 am by Isaac Peterson

» Middletown - Napa vasútállomás [April x Odett]
Kedd Aug. 26, 2014 12:27 am by April Catliff

» Karakterfagyás
Hétf. Aug. 25, 2014 2:34 am by Teanna Light

» Véletlenek nincsenek - Rhys x Odett
Vas. Aug. 24, 2014 6:06 pm by Odett Hamilton

» Mary Hastor
Vas. Aug. 24, 2014 2:04 pm by Mary Hastor

» Asztalvadászat - Richard & Teanna
Pént. Aug. 22, 2014 12:10 am by Richard Cook

» Énekterem - Layla & April
Csüt. Aug. 21, 2014 8:44 pm by April Catliff

Top posting users this month

Share | 
 

 Teanna & Isaac

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Teanna & Isaac   Kedd Május 20, 2014 2:25 pm

Nem rég érkeztem a táborba, és ugyan igazán nincs kedvem semmihez, a szobában üldögélés még az ismerkedésnél, körbenézésnél is unalmasabban hangzik. Így hát összeszedem magam, mi legalább fél óra készülődést, hajbeállítást, ruhaválogatást jelent, majd már ki is lépek a lakórészből.
A bejárattól nem messze megtorpanok, s élénkzöld szemeim végigfuttatom környezetemen, beleértve a közelben bóklászókat is, majd kis fintorral jelzem, egyáltalán nem nyerte el a tetszésem. Se előbb, se utóbbi.
Kis gondolkozás után úgy döntök, egyelőre a tábor határain belül maradok, hátha mégis összefutok valakivel, kit legalább kicsit képes vagyok elviselni. Bár ennek meglehetősen kevés esélyét látom, sose lehet tudni.
A döntést újabb mérlegelés követi. Merre is menjek? Hol van legalább egy egészen aprócska lehetősége annak, hogy hozzám hasonló, vagy éppen valami szolgalelkű, csicskának megfelelő alakkal futok össze.
Végül, a tópart felé veszem. Ott, ha értelmes egyént nem is találok, legalább lesz lehetőségem vízbe fojtani a zavaró tényezőket. Na, nem mintha olyan gyilkos hajlamú lennék, de nem is a türelmemről vagyok híres.
Ruházatom egyébként fekete, divatos farmerből, könnyű, márkás, szellős cipőből és a melegre való tekintettel, világosabb pólóból áll. Hajam tökéletesen beállítva, arcomon mosoly halvány árnyéka se látható, kezeim pedig zsebeimben pihennek.
Már-már élvezem a csendet és a jó levegőt, mikor énekléshez hasonlító hangokra leszek figyelmes. Egy pillanatig megfordul fejemben, hogy jó messze elkerülöm a kis pacsirtát, de végül mégis felé indulok.
A leányzótól nem messze torpanok meg, s kis ideig csendben hallgatom énekét. Ami nem mondom, hogy borzalmas, de hallottam már jobbat, sokkal jobbat. A saját dalaimat, például.
- Hát ez… érdekes volt. – lépek közelebb. Szavaim úgy ejtem ki, hogy még véletlenül se gondolhassa dicséretnek őket, mert attól aztán igazán messze vannak. Ahhoz, hogy bárkinek is bókoljak, két dolog kell. Vagy el akarok érni nála valamit, mi többnyire egy éjszaka valami hotelben. Avagy, ha tényleg annyira jó, hogy elismerem tehetségét.
Ez esetben egyik lehetőség se áll fenn, így hát mondatom nem több puszta ténymegállapításnál, és aprócska gúnyolódásnál.
- Remélem, nem az énekesekhez tartozol. Ha mégis, akkor nagy csalódás lenne ez a hely. – mutatok körbe. Borzasztó hangulatom van, utálom ezt az egészet, nem is tudom, mit keresek itt. Ebből fakadó feszültségem pedig kénytelen vagyok leverni valakin, a kislány pechére, épp ő volt az első, akivel összefutottam. És, hogy esetleg megbánthatom őt? Nos, teszek rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szer. Május 21, 2014 12:05 am

Szükségem volt arra, hogy kiszellőztessem egy kicsit a fejemet. Csak éppen azt nem tudtam, hogyan. Legalább tíz vagy húsz percig azon gondolkodtam, mégis mit tudnék ma csinálni. Valamiért kellett valami, ami eltereli a figyelmemet az előző napi eseményről, amikor egy pillanatban minden a csodálatosból borzalmassá alakult. Egyszerűen muszáj volt egyedül lennem. Csak én és a laptopom. Vagy füzezem meg mp3 lejátszóm. Teljesen mindegy.
Úgy döntöttem, hogy lemegyek a tóparthoz és fürdök benne egyet, vagy éppen csak ott üldögélek és kitalálom, hogy a legújabb történetem miről is fog szólni. Ezért gyorsan átvettem a ruhát, és felvettem egy kék bikinit, rá pedig egy ugyancsak kék színű - de csíkos - ruhát, lévén, hogy nem voltam még biztos benne, hogy tényleg megfogok-e mártózni a vízben vagy sem. Ha pedig nem fogok, elég hülyén nézne ki, ha csakúgy ott ülnék egy bikiniben és csinálnám a nagy semmit. Ezért természetesen magammal hoztam még a törölközőmet is, meg egy füzetet, ha bármi jó ötlet eszembe jutna, plusz a zenelejátszómat. Aztán belebújtam a szandálomba és a zenét hallgatva, elkezdtem a tóparthoz sétálni. Szerencsére senki sem volt ott, vagy legalábbis senkit sem láttam. Addigra pedig a zene kezdett teljesen átjárni. Az volt a csoda, hogy nem kezdtem el táncolni. Inkább csak a leültem a törölközőmre és elkezdtem énekelni. Minden problémám ellenére, csak szerelemmel kapcsolatos számokat tudtam hallgatni. Bár ez inkább a táncolással volt kapcsolatos, de ez most mit sem számított. Ahogy átadtam magamat a zenéket, észre sem vettem, hogy egyre hangosabban énekeltem, és már nem is suttogtam.
- Rock your body! Dance for your papi! Put your hands up in the air, dance for your man if you care! Put your hands up in the air, air, air, ohohoh...- énekeltem, és csak akkor vettem észre, hogy hirtelen nézőközönségem lett, mikor már vége lett a számnak. Kivettem a fülemből az füllhallgatót, és nagy szemekkel néztem rá. Majd nem szívrohamot kaptam, amikor csak így megjelent, így észre sem vettem a hangjában megjelenő gúnyt, mikor azt mondta, hogy ez érdekes volt. Inkább félénken rámosolyogtam, mintha igazából megdícsért volna. Közben örültem annak, hogy nem kezdtem el táncolni. Csupán egy picit mozogtam, de nem nagyon láthatóan. A következő szavaitól azonban egyértelmű vélt számomra, hogy nem dícséretként értette azt, amit mondott. Se baj. Legalább nem azt mondta, hogy borzalmas volt. Igaz, még így is bántottak egy kicsit a szavai. Még szerencse, hogy a zavarom nagyobb volt a megbántottságomnál. Legalább a majdnem ülésben lévő táncolást nem tette hozzá.
Éreztem, hogy egy kicsit elpirultam, mint ahogy mindig szoktam, mikor azon kapnak, amit senkinek nem akartam megmutatni. Bár az elmúlt időben egyszerűen csak mindentől elpirulok. Biztos a vörös hajam lehet az oka, meghogy olyan emberekhez beszélek, akiket nem ismertem már vagy évek óta.
- Nem-nem... Én író vagyok – feleltem. - Mármint a művészek csoportjába tartozok. De gondoltam, nem csak az énekelhet, aki az énekesekhez tartozik. Bocs, ha a halál szélére állítottalak a hangommal, csak éppen zenét hallgattam, és nem nagyon figyeltem a külvilágra – magyarázkodtam, egyben bocsánatot is kértem tőle. Sajnálatos módon fogalmam sem volt, hogy mit is kéne mondanom neki, és ilyen még amúgy se történt velem soha. Hogy rajtakaptak éneklésen. Nem is csoda, hiszen soha nem szoktam énekelni hangosan, maximum a saját szobámban. Erre tessék. Egyszer engedem el magamat, és máris előbukkan a semmiből egy velem elégedetlenkedő emberke. Csak az a kár, hogy megértettem őt. Kívülállóként én se hallgatnám magamat szívesen. - De fogadni mernék, hogy te se tudnád olyan jól elénekelni ezt a számot, bármelyik csoportba is tartozol. Elvégre nem hiszem, hogy ilyeneket szoktál hallgatni szabadidődben. Persze bármikor tévedhetek. Amúgy meg köszi, mindig is érdekes akartam lenni – tettem hozzá, csakhogy most már bolondnak is tartson. És már épp bocsánatot akartam volna tőle kérni megint, mikor hirtelen leállítottam magamat. Ő nem volt kedves hozzám. Nekem sem kell annak lennem. Változás. Emlékszel, Teanna? Nem lehetek mindig az, aki bocsánatot kér másoktól, vagy elsírja magát, ha valami rosszat mondanak neki. De a fenébe is. Azt sem akartam, hogy elmenjen. A hangulatom percről percre változott és most arra volt a legnagyobb szükségem, hogy beszélhessek valakivel. Bármiről. Felőlem akár még az időjárásról is lehetne.
//Zene és Ruha//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szer. Május 21, 2014 12:04 pm

Hangulatom valahol a béka szebbik fele alatt bujkál, s talán jobb lenne, ha nem mutatkoznék, míg legszívesebben módszeresen kitekerném mindenki nyakát, aki csak rám mer nézni. A szobában ülni és szidalmazni a világot ugyanakkor egyáltalán nem tűnik kifizetődő, érdekes elfoglaltságnak.
Így hát, jobb ötletem nem lévén, kisétálok a szobákból és körbenézek a tábor területén. Még mindig nem tetszik a hely, kicsit se, de nem adom fel. Lépteim a tópart felé veszem, reménykedve abban, hogy vagy sikerül összefutnom egy elviselhető egyénnel, vagy legalább kiszellőztetem fejem egy kicsit.
Nem sietek sehova, nyugodtan sétálok, környezetemet figyelve, mikor meghallom az éneklést, valahonnan a közelből. Először nem akarok odamenni, na nem azért, mert félek, hogy megzavarnám, egyszerűen csak semmi kedvem szóba elegyedni vele.
Végül, mégis a hang irányába indulok. Ha másra nem is, legalább arra megfelelő lesz az alkalom, hogy piszkálódással adjam ki magamból a feszültséget.
Mikor megtalálom a lányt, megtorpanok mögötte, s rövidke ideig hallgatom még énekét, mielőtt hozzá szólnék.
Reakciója egyértelműen mutatja, nem vette észre a hangsúlyt, mit gúnyosnak, de minimum teljesen közömbösnek szántam. Vörösödése láttán viszont csak szemöldököm emelem meg, egészen enyhén.
Ellenben szavai máris tökéletes táptalajt biztosítanak ahhoz, hogy beszóljak neki.
- Ha az íráshoz is ekkora tehetséged van, szakmát kéne váltanod. – javaslom. Arcomon apró, szinte észrevehetetlen félmosoly jelenik meg, jelezve, habár épp csak, de kezdem élvezni a helyzetet.
Következő szavaira csak legyintéssel reagálok. Szerencsére nem hallottam elég hosszan ahhoz, hogy késztetést érezzek füleim lekaparásához.
- Valóban nem hallgatok ilyesmit, de ha valaki tehetséges, márpedig én az vagyok, bármit el tud énekelni. – rántom meg vállam, mintha semmiség lenne az egész. Holott valójában igencsak büszke vagyok magamra emiatt.
Meg is mutatnám neki, de sajnálatos módon nem ismerem a szöveget, azt a hamis néhány sort pedig nem igazán vehetem alapnak.
- Nem dicséretnek szántam. – világosítom fel, mikor köszönetet mond. Nem tudom, hogy csak udvarias próbál-e lenni, vagy tényleg nem esett le neki, de jobb, ha tudja, nem kapott semmiféle bókot. Ahhoz ennyinél jóval több kéne.
- Szóval művész. – dörmögöm, miközben közelebb lépek hozzá és lassan rágyújtok. Nem kínálom meg, ahogy azt se kérdezem meg, zavarja-e a füst. S hogy miért nem? Ez igazán egyszerű, mert teljesen hidegen hagy.
- Olyan gyengeelméjű, föld felett lebegő, érthetetlen valami? – érdeklődök úgy, mintha azt kérdeztem volna, milyen az idő. Közben egy fa közelébe sétálok, s kényelmesen nekidőlök törzsének. Egyébként soha nem tennék ilyesmit, most mégse zavar, hogy kicsit koszos lesz hátam, legrosszabb esetben egyszerűen elégetem ruháimat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szer. Május 21, 2014 1:35 pm

A hangulatom tényleg gyorsan változott, ugyanis rögtön miután másodszorra is megszólalt a srác, elment a kedvem a beszélgetéstől, és legszívesebben a földbe vertem volna a fejemet, mert képtelen voltam elhinni, hogy ennyire szerencsétlen lennék. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy ebbe a táborba normális emberek járnak. Képes voltam elhinni ezt a hazugságot. Erre meg ki a negyedik ember, akivel szóba elegyedik? Ő, akiből láthatóan minden kkedvesség eltűnt. Vagy az is lehet, hogy annyira rosszul énekeltem, hogy ezt a hatást váltottam ki belőle. Sosem lehet tudni. Azonban nem védtem meg magamat, mikor az írói pályafutásomat kezdte sértegetni. Hogy is tehettem volna? Fogalmam sem volt, hogy tényleg jól írók-e, vagy csak szerencsém volt, mikor kiadták a könyveimet. Az is lehet, hogy jó ötleteim voltak, viszont egy jó szerekszető nélkül soha az életemben meg nem vették volna. Na meg, ez amúgy sem olyan szokott lenni, amivel hencegni szoktam. Még akkor sem a jelenpillanatban az lett volna az egyedüli, ami megment ettől az embertől.
A srác mosolyától meg egészen ledöbbentem. Most ez az egész szövege csak valami furcsa beteges vicc akart lenni, vagy ő valami szadista, aki szeret másokat kínozni és sértegetni? Mert bárhogy is legyen, ez nem valami normális dolog szerintem. Így most kísértetiesen emlékeztetett engem a filmekből származó tipikus bunkó pasikra. A gond csupán az volt, hogy nem tudtam ezt az egészet úgy venni, mintha film lenne. Hiszen ez a valóság volt.
- Mindenféle gyakorlás nélkül? - kérdeztem, mikor kijelentette, hogy ő milyen tehetséges és a többi és a többi. De máris visszaszívtam volna a szavaimat. Minél többet beszélek, annál több lehetőse van arra, hogy megbántson. Ez már csak évek tapasztalata. Nem, mintha a csöndben maradás bárkimor is segített volna az ilyen emberekkel szemben.
Mikor közelebb lépett hozzám, legszívesebben hátraugrottam volna a törölközőmön. Kezdett egyre jobban nem tetszeni nekem ez az alak. Még a művész szót is képes volt úgy kiejteni, mintha az valami hatalmas bűn lenne. Már pedig az nem volt az. Plusz még mindig nem tudtam rájönni, hogy mit is akar tőlem.
És igazam is lett. Tényleg egy sértésnek szánta a szavait. Viszont ezt, a dohányzásával együtt, már képtelen voltam elviselni. Az oké, ha csak engem sértegetnek, de ha már az egész művész osztályt... Valami tényleg nincs rendben ezzel a gyerekkel.
- Inkább olyan elmélkedő, föld felett lebegő, elvont valami – csattantam fel sértetten. Mégis milyen az, hogy csak mert valaki nem ért valamit, azt hiszi, hogy az érthetetlen. - Ha valamit nem értesz, az nem a kitalálóiról, hanem a te értelmeségi képességeidről árulkodik. Ráadásul nem véletlenül szokták az írokat, értelmiségieknek nevezni – folytattam, és rögtön meg is bántam a szavaimat. Ez most túlságosan is nagyképűnek hangzott, mikor még én magam sem hittem el, hogy egy nagy értelmiségi lennék. A fenébe is. - Inkább mindegy. Bocs. Csak azt nem értem, hogy neked mégis mi bajod van velem az éneklésemen kívül. Most komolyan, te egyszerűen valamiféle szadista vagy, vagy egyszerűen csak nem veszed észre, mikor úgy viselkedsz, mint egy bunkó? - Ez a kérdés is hülyén hangzott, de már mindegy. Az egész szövegével sikerült elrontani a jóhangulatomat, amit a zenéből kaptam. Ráadásul ki kell találnom valami jobb taktikát is arra, hogy végre békén hagyjon. Talán, ha megpróbálok nem csöndben maradni, vagy dühösen felcsattanni, akkor megunja a szivatásomat. Esetleg átvált normális üzemmódba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Csüt. Május 22, 2014 12:34 pm

Valójában semmi problémám a lánnyal, hogy is lehetne, hiszen még csak nem is ismerem. Tulajdonképpen még egyetlen szót se váltottunk, úgy pedig meglehetősen nehézkes lenne ítélkezni. Ennek ellenére sok minden vagyok vele, csak épp kedves nem.
S hogy ez minek köszönhető? Nem másnak, mint, hogy borzalmas hangulatom van. Itt vagyok a semmi közepén, valami táborban, mindezt azért, mert a tanárom szerint nem árt, ha találkozok más énekesekkel, zenészekkel is. Hogy tudja, vannak hozzám hasonlóan jók is.
Hát mégis milyen nevetséges szöveg ez? Tisztában vagyok vele mennyire tehetséges vagyok, képtelenség, hogy legyenek nálam is jobbak. A határozott állítás ellenére persze megmaradtak bennem szavai, s addig gondolkoztam rajtuk, míg a kíváncsiság győzött, s eljöttem egészen idáig.
Talán az lett volna a legjobb, ha nem jövök, vagy, ha a szobámban maradok, míg lehiggadok kicsit. Na nem mintha amúgy olyan barátságos és kedves lennék, de legalább látszatra tudok viselkedni. Az pedig máris rengeteget számít.
A józan ész ellenére, mégiscsak emberekre szabadítottam saját magam, köztük is épp erre a leányzóra, kit úgy tűnik nem is lesz olyan vicces piszkálni. Végül is már rögtön a második sértésemet szó nélkül hagyta. Pedig azt hittem, minimum kikéri magának a feltételezést.
- Tudod, léteznek zsenik is. Á, de neked ez biztosan ismeretlen fogalom. – mosolygok rá, mintha komolyan sajnálnám, hogy azt hittem, érti, mit beszélek. Na meg persze szó sincs arról, hogy zseni lennék, rengeteg gyakorlás után jutottam el idáig. Az, amiben viszont minden kétséget kizáróan jobb vagyok másoknál, a hallásom. Képes vagyok szinte bármilyen számot megtanulni, elég azt csupán egyszer végighallgatnom.
- Nincs nagy különbség. – horkantok fel, mikor kijavít. Tulajdonképpen a művészekkel sincs semmi problémám, egészen addig, míg nem szólnak hozzám és elvannak a saját kis fura világukban.
A lány következő szavai ellenben érdeklődő mosolyt csalnak arcomra. Nahát, talán mégiscsak megy neki a visszaszólás. Bár nem tökéletes még mindig, de úgy tűnik, legalább fejlődőképes.
- Bizonyos írókat. – javítom ki, még mindig nyugodtan mosolyogva. Hogy megbántott-e szavaival? Nem, még véletlenül se. Csupán pár olyan embert hord hátán a föld, kinek véleménye eléggé érdekel ahhoz, hogy megbánthasson vele. A lány pedig nem tartozik közéjük.
- Veled? Semmi. – válaszolom egyszerűen, őszintén. Komolyan semmi bajom vele, ha máskor találkozunk, talán még normális kommunikációra is képes lennék.
- Ó nem, pontosan tudom, mikor hogy viselkedek. Lehetek kedves is, de ahhoz, tenni kell. – beszéd közben lassan közelebb sétálok a lányhoz, s leguggolva hozzá, picit közelebb hajolok. Végül szinte azonnal fel is állok, s visszasétálok korábbi helyemre, a fához.
- Tehát, mióta rontod már itt a levegőt?  - érdeklődök. Válasza egyáltalán nem érdekel, reakciójára viszont most már kíváncsi vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Csüt. Május 22, 2014 2:26 pm

Egyszerűen nem értem ezt az embert. Milyen jó abban, hogy nem tud békén hagyni? Mert láthatólag annyira élvezi a dolgot, hogy még mosolyog is mellé. Mire én meg legszívesebben felállnék és elmenekülnék.  Úgy éreztem magamat, mintha én lennék az ő új idegesítési játékszere, vagy a bokszzsákja. Amiből kösz, de nem kértem. Inkább nem is reagáltam a zsenikkel kapcsolatos szavaira. Addig is kevesebb örömöt adok neki. Nem akarom, hogy még a végén rám vigyorogjon örömében. Az csak még ijesztőbb lenne. Azonban nem voltam képes az összes szavai fölött szemet hunyni, vagy csak szó nélkül hagyni. Már is olyan állapotba hozott az, hogy csöndben maradtam, mintha valami nyomorult szópárbajon lennénk, aminek én lennék a vesztese. A legrosszabb pedig az volt, hogy akkor is vesztésre álltam, mikor megszólaltam. Eltudtam képzelni róla, hogy ő már gyakorlott ember sértegető. Vagy csak én hoztam ki belőle ezt a hatást.
- Ez csak azt jelentheti, hogy te nem vagy tisztában a szavak jelentésével, ahhoz képest, hogy az angol az anyanyelved. Persze, ha nem az, akkor így már minden sokkal érthetőbb – szólaltam meg mikor képes volt azt mondani, hogy nincs nagy különbség aközött, amit ő és amit én mondtam. Persze, nincsen, csupán annyi, hogy az egyikkel le lehet hülyézni és megsérteni a művészeket, a másikkal meg kevésbé, vagy egyáltalán nem.
Aztán továbbra is ott volt az a hátborzongatóan nyugodt mosolya, mintha tényleg élvezné ezt a beszélgetést. És általában örülök is, ha az emberek szeretnek velem beszélgetni. A gond csupán az volt, hogy ez nem egy normális beszélgetés volt. Sokkal inkább egymás sértegetése, aminél nem volt célom, hogy  a másik ilyen jól érezze magát. Így már azt sem tudtam eldönteni, hogy melyik lenne a jobb, ha beszélek hozzá, vagy ha csak csöndben maradok. Mert láthatólag, mikor nem beszélek, akkor ő nem mosolyog.
- Azzal barátságos mosolyoddal, meg hogy elismerted, hogy igazam van, gondolom azt akartad jelezni, hogy engem is azok közé soroltál – mondtam viszonozva a mosolyát, úgy téve, mintha tényleg bóknak vettem volna azt, ami egyértelműen nem volt az. Szerintem ő még csak nem is sejtette, milyen nehéz volt vele lépést tartani. Bár lehet, hogy igen, és leesett neki, hogy azért szoktam néha csakúgy elhallgatni, mert fogalmam sem volt, mit is kéne mondanom. - Köszönöm – tettem hozzá, majd rendeztem az arcvonásaimat. Bárcsak tényleg azt hihetném, hogy bókol. Nem, mintha arra lett volna szükségem, hogy a magaslatokba dícsérjenek. Sokkal inkább arra, hogy ne legyenek bunkók velem.
A következő pedig teljesen megleptek. Semmi baja nincs velem? Azok után, hogy sértegetett, azt gondoltam, minimum kitalál erre is valami sértő választ. Azonban, ahogy láttam, bármilyen barátságtalan is, legalább tud őszinte lenni. Még csak nem is sejtette szerintem, hogyha másként válaszolt volna, akkor bántott volna meg leginkább.
Ezután jött egy következő értelmetlenség. Tenni kell hozzá? ÉS mégis mért jött ilyen közel hozzám, mikor egyértelműen elakartam szaladni tőle. Nem mindig, csak olyankor mikor túl közel volt, meg amikor elkezdett olyan hátborzongatóan mosolyogni. Olyankor túlságosan ijesztő volt számomra.
- Rohadtul ijesztő vagy – jegyeztem meg, nem tudom miért. Mostanában fogalmam sem volt, hogy mért is szólalok meg, ha egyértelműen csak magam alá tudom vágni a fát. - De legalább őszinte, azt hiszem – tettem hozzá, leginkább csak hangosan gondolkodva, mint neki mondva. Egyébként meg minden szavam igaz volt. Eléggé megrémített engem ez a srác. Mint úgy minden ember általalában, de ez most nem számított, mert ő csak még ijesztőbb volt. Főleg a viselkedése. Azonban az egy kicsit enyhített a dolgon, hogy kiderült, velem úgy egyébként semmi baja nincs.
Magamra erőltettem egy kis nyugalmat és úgy válaszoltam.
- Nulla napja, viszont körülbelül már vagy egy hete itt vagyok – feleltem. Elég furcsa volt nekem, hogy azt kérdezte, mióta vagyok itt, de a nevemre nem is volt kíváncsi. - És te mióta vagy itt és boldogítod az embereket? - kérdeztem kíváncsian, mindenféle gúny nélkül a hangomban. Vagy legalábbis megpróbáltam anélkül kérdezni. Mert igen. Végül döntésre jutottam. Ki fogom próbálni, mi fog történni, ha úgy beszélek vele, mintha az előző pár perc meg se történt volna. Bár az elég nehéz lesz, az már biztos. - Egyébként hogy hívnak? - tettem fel még egy kérdést, és a térdemet magamhoz húztam, úgy beszéltem hozzá. Közben megpróbáltam rájönni, hogy mégis hogy értette azt, hogy ahhoz tenni kell. Meghogy mért nem tudott csakúgy általánosságban kedves lenni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Pént. Május 23, 2014 11:20 am

Bár kezdetben nem is mertem remélni, azt hiszem, kezdem élvezni ezt a beszélgetést. Mindez persze kizárólag nekem jó, mert kétlem, hogy a leányzó annyira örülne annak, hogy éppen őt néztem ki magamnak.
Szerencsére a véleménye igencsak keveset nyom a latban, mondhatni semmit se, így hát nem is foglalkozok kis lelke épségével és inkább folytatom tovább a megkezdett beszélgetést. Vagyis inkább piszkálódást, arcomon az elmondhatatlan mosollyal. Ami legalább olyan jól áll nekem, mint amilyen gyanús tud lenni egyes helyzetekben.
- Az angol az anyanyelvem Cica, pontosan tudom, mit jelentenek az elhangzott szavak. – olyan mosolyt villantok rá, mint amilyet egy ápoló szokott az őrültgyanús kezeltjére. – Amit te mondtál, nem sokban különbözik attól, amit én. – magyarázom neki igazán türelmesen. Persze ő sokkal kedvesebben fogalmazott, és nem nevezte agyalágyultnak a művészeket, de abban egyetértett, hogy élnek a fura, többnyire érthetetlen kis világukban. Persze addig, amíg ott is maradnak, nem zavarnak senkit.
- Igazán fura vagy. – dörmögöm, s fejem is oldalra biccentem egy egészen kicsit. Fogalmam sincs honnan szűrte le, hogy őt is a tehetséges írók közé sorolom. Ha ez hallatszódott ki abból, amit mondtam, akkor bizony valamit igen rosszul csinálok. – Nem tudom, mennyire vagy jó, kétlem, hogy lett volna akkora pechem, hogy összefutottam volna akár egy könyveddel is. – rántom meg vállam. Nem mondom, hogy nem olvasok, csupán nem veszem kezembe minden jöttment, feltörekvő író kutyulmányait. Amire időt pazarlok, az egész biztosan olyan jó, hogy megéri az erőfeszítéseket.
Ezután, mivel megkérdezte, engem pedig épp megtalált az őszinteségi roham, elárulom neki, szerény személyével semmi bajom. Látom, hogy meglepi, min nem is csodálkozok, hiszen minimum azt hihette eddig, hogy gyűlölöm.
S ha már ilyen kedves vagyok, azt is elárulom neki, lehetek én barátságos, aranyos, kenyérre kenhető is, csupán tenni kell érte. Beszéd közben közelebb sétálok hozzá, nyomatékosítva szavaim, s elégedetten veszem tudomásul, hogy elértem célomat.
- Igazán köszönöm! – vigyorogva meghajlok felé, mielőtt visszamennék a fához és újra nekidőlnék. Következő megjegyzésére pedig horkantok.
- Ebben tévedsz, csak akkor vagyok őszinte, ha érdekem úgy kívánja. – világosítom fel. Ha azt hiszi, sose hazudok, hatalmasat téved. Amikor el akarok érni valamit, bármilyen eszközt bevetek, ami csak rendelkezésemre áll, s elhiheti, akad abból bőségesen.
Ami pedig a mostani helyzetet illeti, nos, ehhez nem sok érdekem fűződik. Itt vagyok, mert kellett valaki, akit piszkálhatok kicsit. Nem azért beszélek vele, mert szükségem van tőle valamire, így hát egy kis őszinteség megengedhető részemről is.
- Nem olyan régóta, te voltál az első szerencsés, aki beszélhetett velem. Légy hálás! – mosolygok rá, majd elnyomom cigimet a fa törzsén, csak hogy utána azonnal újabbra gyújthassak. Szükségem van most a nikotin nyugtató hatásaira.
- Nem hinném, hogy sok közöd van hozzá, de legyen. Isaac vagyok, Isaac Peterson. – mutatkozok be végül, had örüljön. Ami az ő nevét illeti, nem kérdezek rá, egyáltalán nem érdekel és amúgy is pillanatok alatt elfelejteném.
- Mondtál valami olyasmit, hogy író vagy, igaz? - megvárom válaszát, és bólintok egy aprót. - Ha már azt képzeled, hogy olyan jó vagy, mutathatnál valamit. Kivéve persze, ha túl gyáva vagy. - lépek hozzá közelebb ismét. Biztos vagyok benne, hogy semmit nem fog mutatni. Jön majd olyanokkal, hogy nem is olyan jó, vagy szégyenlős, esetleg, hogy nincs nála semmi írása. Nevetséges.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Pént. Május 23, 2014 10:50 pm

Még soha nem hívtak cicának ezelőtt, és bár sokat gondolkodtam rajta, milyen lenne, ha úgy hívnának, most már tudtam, hogy nem egyáltalán nem akarom, hogy úgy hívjanak. Nem mintha tőle bárhogy is akarnám, hogy hívjon, de legalább a nevemen szólíthatna, vagy valami. Ráadásul ismét elővillantotta azt a mosolyát, amitől kirázott a hideg. Mégis hogy tud valaki egy mosollyal is sértegetni? Nem tudtam. Viszont egész biztos voltam benne, hogyha nem beszélt volna hozzá, akkor is rájöttem volna, hogy éppen lehülyézett engem. Legszívesebben rászóltam volna, hogy hagyja abba, de attól tartottam, hogy akkor még jobban elkezd vigyorogni. Ki tellett volna tőle. Vagy, ha nem azt, akkor valami mást tett volna, amitől még jobban megsérthet.
Csupán a leglényegesebb dolgokban – jegyeztem meg, mikor továbbra sem volt képes elfogadni, hogy igenis különbözött az, amit én mondtam, attól, amit ő mondott. Még hozzá nagyon is. Persze, voltak dolgok, amikben egyet értettem vele. De nem hiszem, hogy a föld fölött lebegés olyan rossz lenne. Az elvont meg sokkal jobban hangzott, mint az érthetetlen. Azonban az agyalágyult és az elgondolkodó jelentése nagyon is különbözött egymástól.
Amikor azt mondta, hogy fura vagyok, elmosolyodtam, lévén, hogy eldöntöttem valami egy újabb eszközzel fogom őt elűzni. Ha úgy teszek, mintha éppen valami kedveset mondott volna nekem. Amit, nos, egyértelműen nem tett meg.
Jobb, mint az unalmas, nem? - kérdeztem annyira kedvesen és felszabadultan mosolyogva, ahogy csak tudtam. Mintha minimum azt mondta volna, hogy én vagyok a világ legszebb, legkedvesebb, legjólelkűbb és érdekesebb embere a világon. Ha ebbe jobban belegondoltam volna, talán még sikerül és elmegyek színésznek is. - Hát nem hiszem, hogy te az a romantikus fajta vagy – vontam vállat. Igaz, hogy azok azért kaland könyvek is voltak, de mindegy. Ő egyszerűen csak nem úgy nézett ki, mint aki leül és nekiáll szerelmes könyveket olvasni, legyen az fantasy, sci-fi, kaland, vagy bármi más.
A gondolkodásom közben pedig továbbra is próbáltam a jó tulajdonságaira koncentrálni, nem pedig arra, hogy mennyire megrémített az ő fura viselkedésével. És ezek után még ő képes a művészeket érthetetlennek neveznie. Számomra inkább ő volt az.
Egy pillanatra csak nagyokat néztem rá, mikor meghajolt előttem. Talán még vicces is lenne, ha nem éppen azon dolgozott volna, hogy engem megbántson. De jobb erre nem is belegondolni. Elvégre most a jó tulajdonságokra próbálok rákoncentrálni nem a rosszakra. De vannak neki egyáltalán olyan tulajdonságai? Ráadásul pont most kellett az egyetlen jót, amit találtam benne, eltüntetnie. Csak mikor az érdeke úgy kívánta? Ez meg mégis mit jelentsen? Tudtam én, hogy valószínűleg nincs olyan ember a földön, aki legalább egyszer ne hazudott volna, de akkor is. Ez a srác teljesen érthetetlen volt.
Biztos, hogy a te definíciód szerint nem vagy művész? Mert nem nagyon értem, hogy mégis mért akarnál ijesztő lenni – kérdeztem meg kíváncsian. Ő egy rejtély volt számomra. Sajnálatos módon pont az a fajta, amelyiknél még csak nem is lesz időm valószínűleg megoldani, mert túlságosan is el akartam kerülni a közeléből. Miután pedig elmondta nekem a nevét, rögtön úgy döntöttem, hogy használom és megkérdezem a másik dolgot, ami foglalkoztatott. Hátha ő tud nekem segíteni abban, hogy jobban elviseljem, nos, őt. - Tehát, Isaac, ha te se kedves, se őszinte nem vagy. Milyen jó tulajdonságod van? Amit én egyáltalán nem látok, gondolom megint csak azért, mert érdeked úgy kívánta – kérdeztem meg. Miközben azon gondolkodtam, hogy tényleg? Ez volt nekem a kedvessé átváltozásom? Talán nem kellett volna hozzá tennem, hogy nem látok benne semmi jót. De most már mindegy. Jelenpillanatban sokkal inkább a válaszára voltam kíváncsi, mint hogy azzal törődjek, hogyan fogalmaztam meg a kérdést.
Mikor megkérdezte, hogy író vagyok-e bólintottam, és már előre megbántam az egészet. Ugyanis semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy neki megmutassam bármelyik könyvemet is. Még a végén elolvasná csak azért, hogy azt kritizálhassa. Ráadásul én csak azoknak szoktam megmondani, hogy kiadták a könyveimet, akiknél arra számította, hogy örülni fognak neki. És bár élvezettel kellett volna a képébe vágnom, hogy nekem pár több kiadott könyvem is van, és szinte mindegyik bestseller lett. Nem voltam képes rá. Egyrészt, mert azért nem volt olyan sok kiadott könyvem, hiszen még csak tizenkilenc éves vagyok. Másrészt, mert nem akartam megalázni, vagy bármi ilyesmit tenni az önkéntes sértegetőmmel. 
Én nem mondtam, hogy jó vagyok, csak azt, hogy te annak gondolsz – védtem meg magamat, majd lemondóan sóhajtottam egyet.  - De mindegy. Ugyanis sajnálatos módon elfelejtettem, lehozni a telefonomat. A könyveimet pedig nem szoktam magamnál tartani. Viszont ha a te telefonod nálad van most, akkor beírhatod a nevemet a keresőbe. Teanna Light. Utána, majd kiadja a weboldalt és megmutatja a könyveket, amiket írtam - magyaráztam, és továbbra is próbáltam megérteni, hogy mégis mi baj van velem. Mért nem vagyok képes kárörömmel a képébe vágni azt, hogy tényleg jó vagyok valamennyire az írásban? Mindenesetre kíváncsi voltam, hogy utána fog-e most nézni a dolognak, vagy csak simán azt feltételezi, hogy hazudok. Amit egész biztosan nem teszek, mert még ha nem is hisz nekem, a weboldalamon ott virít rólam egy fénykép, amivel bebizonyíthatom az igazamat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Vas. Május 25, 2014 10:14 am

- Ha mindenáron szőrszálhasogatni akarsz. – legyintek végül. Nem vagyok óvodás, hogy néhány szó miatt vitatkozzak, különösen, ha ennyire jelentéktelen témáról van szó.
- Nem feltétlenül. Az unalmas emberek könnyen irányíthatóak, a furák… nos azok csak furák. – rántom meg a vállam. Nem bírom a különös, szokatlan embereket, ahogy a nehezen érthetőeket se. Szeretem, hogy tudom, kitől mit várhatok, vagy mire számíthatok.
- Gondolhattam volna, hogy a nyálas típus vagy. – mérem végig a lányt, mikor közli, romantikus regényeket ír. S ugyan arckifejezésemen nyoma sincs undornak, mégis érezheti, hogy mennyire lenézem most ezért.
Érdeklődve figyelem, ahogy gondolkozik, szinte látszik az arcán, hogy próbál arra rájönni, mégis mit kezdjen velem. Ez pedig, nem tagadom, hatalmas élvezettel tölt el.
- Hogy is mondtad az előbb? Á, igen, ha nem értesz valamit, az a saját értelmi képességeid minősíti. Akkor, hogy is van ez? - mosolygok rá. Tisztában vagyok vele, hogy viselkedésem, hirtelen hangulatváltozásaim és egyéb szeszélyeimnek hála nehezen kiismerhető vagyok, s csak kevesen vannak, akik képesek teljesen eligazodni rajtam.
- Nahát, még nem találtál semmit? Minő borzalom. – dramatikus sóhajt ejtek meg, még ajkaim is lebiggyesztem, hátha tényleg elhiszi, bánt, hogy semmi jó tulajdonságot nem talált bennem. Ellenben persze nem csodálkozok azon, hogy így van, hiszen nem épp pozitív énemet mutattam neki eddig. Márpedig olyanom is van azért, valahol jó mélyen elásva.
- Jóképű vagyok, tehetséges, gazdag, a jövőben minden bizonnyal igazán híres is leszek. Ha pedig azt akarom, tudok igazán figyelmes, barátságos, elbűvölő is lenni. – beszéd közben újra megközelítem a leányzót, s ismét leguggolok elé. Ezúttal viszont nem távolodok el olyan gyorsan, helyette mutatóujjam álla alá csúsztatom, s kicsit megemelem fejét, hogy szemembe nézhessen.
- De úgy van, ahogy mondod, akkor vagyok ilyen, ha érdekem úgy kívánja. Mondhatnám úgy is, hogy a viselkedésem attól függ, te ki vagy. – ajkaim aprócska félmosolyra húzom, majd olyan arckifejezéssel állok fel és sétálok vissza a fához, mintha a korábbi kis közjáték meg se történt volna.
Ennyivel persze nem ússza meg, így át is térek egy olyan témára, mi azt hiszem, ismét rengeteg alapot nyújt ahhoz, hogy piszkálhassam.
- Én csak annyit mondtam, vannak tehetséges írók. – legyintek. Egész biztos vagyok benne, hogy azt mondja, nincs nála semmi, mit elolvashatnék, vagy nem is annyira jó, így amint magyarázkodásba kezd, már jelenik is meg arcomon az a tipikus, kárörvendő, „én megmondtam” vigyor.
Mikor az én telefonom kerül szóba, s el is mondja, hogy találhatom meg, meglepetésemben még a szerepemből is kiesek, de szerencsére sikerül igen hamar magamra ölteni felsőbbrendű, mindenkinél jobb vagyok arckifejezésem.
- Szóval Teanna Light. – ismétlem nevét, miközben elő is veszem mobilom. Könnyedén pötyögöm be a leányzó nevét és érdeklődve nyitom meg a weboldalt, mi a megfelelőnek tűnik. Természetesen nem hiszek neki csak úgy, így a könyvek mellett a képet is ellenőrzöm, mi valóban hasonlít rá, nagyon is.
Na de hát kép ide vagy oda, azt ennyiből nem tudom, hogy ír, így hát bele is nézek az egyik kis részletbe.
-  Sablonos, klisés, unalmas… egyszóval pocsék. – kapja is meg véleményem, miután átnyálaztam magam néhány soron. Valójában nem is olyan rossz, de ezt nem fogom elárulni neki.
- Habár a ruhádból gondolhattam volna, hogy borzasztó ízlésed van. – jegyzem meg, végigpillantva rajta. Közben az oldalt is bezárom, telefonom pedig visszakerül zsebembe, számba pedig újabb cigarettát tolok, mit természetesen meg is gyújtok.
- Honnan jöttél? - érdeklődök ismét, ezúttal mindenféle gúnyos hangnemet mellőzve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Vas. Május 25, 2014 8:04 pm

És mi is abban a jó, hogy valakit könnyen lehet irányítani? – kérdeztem felvont szemöldökkel, majd helyesbítettem. – Vagy inkább mi jó származna abból, ha én könnyen irányítható lennék? Ha így nézzük, a fura számomra jobban tetszik – tettem hozzá, majd rámosolyogtam, mert élveztem, hogy végre én voltam előnyös helyzetben. Ugyanis ez most nem megjátszás volt. Tényleg sokkal jobban örültem annak, hogy inkább vagyok furcsa, mint könnyen irányítható. Nem, mintha ő ezzel akart volna utalni, hogy én nehezen befolyásolható vagyok. Ebben a pár percben ez már tiszta volt számomra, hogy neki semmi szándéka nem volt olyat mondani, aminek csak egy kicsit is, de örülhetnék. – Ha így folytatod, még azt hiszem, bókolsz nekem – adtam egy kis pluszt a beszédemhez. Kíváncsi is voltam rá, hogy vajon tudja-e, mennyire tisztában voltam vele, hogy ő ilyet még véletlenül sem tenne, vagy azt hiszi, hogy én tényleg ennyire rossz vagyok az emberek kiismerésében és abba a hitbe ringattam magamat, hogy ő megpróbált valami kedveset mondani nekem.
Miután nyálasnak nevezett, már nem is csodálkoztam annak, hogy furának tartott, ugyanis valami furcsa és érthetetlen oknál fogva, nem voltam megbántva. Bár a romantikus sokkal rosszabbul hangzott, és ő egyértelműen lenézett azért, mert én ilyen voltam, kezdtem kevésbé ideges lenni. A szívemben még mindig ott volt a sértődöttség és a megbántottság, azonban a viselkedésemen már kevésbé látszott.
Hát persze. Néha még sírok is, mikor valami szomorú történik egy filmben, vagy amikor egy túlságosan megható jelenek látok – feleltem könnyedén. – Egyébként mi baj is van a romantikával? – kérdeztem, mert azért mégis csak zavart egy csöppet, hogy ilyen ellenséges volt ezzel kapcsolatban. És mégis mit jelentett azt, hogy gondolhatta volna, hogy nyálas vagyok? Tényleg ennyire rá van írva a fejemre, hogy imádom a romantikus dolgokat, vagy volt valami amivel erre utaltam? De mindegy. Talán, majd később megkérdezem. Vagy jobb, ha mégsem. Ki tudja mégis milyen választ kapnék tőle.
Nos, hát igen. Sosem mondtam, hogy tökéletes vagyok az emberismeretnél. Mindenesetre én nem neveztelek gyengeelméjűnek. Már pedig ez volt az, amit leginkább kifogásoltam azzal, amit mondtál – vontam vállat, próbálva kimenteni magamat. Mert nincs az-az isten, hogy ő csakígy tudja mindenre a választ. Ráadásul úgy tűnt, mintha nem is lenne ez számára nagy erőfeszítés.
Ezután úgy tesz, mintha tényleg megbántódott volna, vagy legalább zavarná, hogy semmi jó tulajdonságot nem találtam benne. A gond csupán az, hogy most jöttem rá, hogy igazából találtam egy majdnem jó dolgot benne. Azt, hogy ő tényleg egész vicces lett volna, ha engem próbált volna sértegetni és megbántai. Esküszöm, ő akár színésznek is elmehetett volna, ahogy elnéztem. Viszont ez a gondolkodásom tényleg csak azt bizonyította, hogy tényleg rossz ember ismerő vagyok. Annyira próbáltam valami jót látni benne, hogy sikerüljön elviselnem, hogy végül tényleg találtam valamit. Nem, mintha ez olyan rossz lenne. Ráadásul a következő szavaival le is rombolta az egészet, ami arra késztetett, hogy elgondolkodjak bizonyos dolgokon. Vajon neki vannak-e barátai egyáltalán? És ha igen, azok is ugyanilyen bunkók-e, mint ő? Aztán ezek a gondolatok mind kimentek a fejemből, mert már megint közelebb lépett hozzám. Mégis mi ez a mániája, hogy folyton felém lépked? Értem én, hogy valami érthetetlen oknál ijesztőnek akar tűnni, de ez azért már túlzás. Tényleg abbahagyhatná, mielőtt megalázom magamat és egy nagyot hátra ugrok. Szinte már éreztem is, ahogy a testem menekülésre készen állt. És a legrosszabb az, hogy most még hozzám is ért. De mégis miért? Már alapból őt néztem, hiszen az a normális, hogy az ember ránéz a beszélgetőpartnerére. És még mosolygott is mellé. Mondtam már, hogy utálom a mosolyát? Elismerem, hogy nem volt ronda mosolya, csupán az volt benne, hogy kezdte feléleszteni bennem a benső gyáva nyulamat. Úgyhogy örültem is mikor végre abbahagyta ezt és eltávolodott.
Hát... – kezdtem mondani, megpróbálva megtalálni a hangomat, vagy legalábbis a megfelelő szavakat, amivel reagálhatnék a hatalmas nagyképűségére. Jóképű, gazdag, és a jövőben híres? Ez volt neki a jó tulajdonság? Én a személyiségéről kérdezte, nem pedig ilyen felszínes dolgokról. Igaz, a végén kijelentette, hogy tud figyelmes is lenni. Hát nem velem az biztos. Mondjuk nem is titkolta, hogy nem állt szándékában az lenni. – az első három dolog semmit nem mondott el a személyiségedről, de biztosan félreértetted a kérdést. Másrészről, elmondanád, hogy mért is nem tudsz velem olyan barátságos és figyelmes lenni? Lévén, hogy neked fogalmad sincs, ki vagyok, hiszen nem is ismersz engem – kérdeztem meg tőle, mert az tényleg bántott egy kicsit, hogy most nem volt olyan. Ha tényleg  tudott valaki barátságos lenni. Ez annyira felháborító volt, már csak azért is mert kijelentette, hogy velem személy szerint nincs semmi baja, hogy majd nem hozzá tettem, hogy akár barátok is lehettünk volna. Tudom, hogy már gondolatban kezdtem úgy viselkedni, mint valami hisztis kislány, de akkor is. Simán lehettünk volna barátok is, vagy csak jó ismerősök. Mégis mért kellett elszúrnia ezt akkor?
- Én meg csak annyit, hogy szerintem te engem a tehetséges írók közé sorolsz be – reagáltam szinte ugyanúgy, mint ő, majd sóhajtva megmondtam neki a nevemet, hogy utána tudjon keresni. – Igen – mosolyodtam el halványan, mikor kimondta a nevemet. Már előre féltem, hogy mit fog reagálni, mert tényleg nem akartam, hogy elolvassa az írásaimat. Sajnálatos módon én mindig is olyan voltam, hogyha az ember kér tőlem valamit, én oda fogom azt neki. Legyen az könyvmegmutatás vagy bármi más. Most azonban azt kívántam, bárcsak ne ilyen természetem lenne. Ezután pedig Isaac kimondta a világ legborzalmasabb szavait, és teljesen letörtem. Sejtettem, hogy valószínűleg csak azért mondta, hogy megbántson, de mi van, ha igaz? Mi van tényleg olyanok a történeteim? Elvégre én magam is tudtam, hogy ez az könyvkiadás és bestseller dolog csak szerencse volt számomra. Vagy az emberek szeretik a sablonos történeteket.
Hát... legközelebb megpróbálhatok valami jobbat kitalálni. De legközelebb adhatsz ötletet, és elmondhatod, hogy te mit tartasz sablonosnak vagy unalmasnak benne – mondtam kicsit halkabban, habár fogalmam sem volt, ő mégis mért akarna segíteni az írásban. Mindenesetre mikor a munkámról van szó, akkor én mindenféle segítséget akarok, amit csak kaphatok. Igaz, hogy ő a telefonjából nem olvashatta el az egész könyvet, hogy meg tudja ítélni, de akkor is. Mi van, ha igaza van?
New Yorkból – feleltem, mikor megkérdezte honnan jöttem, és most nem kérdeztem vissza. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy klisésnek tartotta a történetemet. Mikor annyira próbáltam valami egyedit alkotni, vagy valami ahhoz hasonlót...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szomb. Május 31, 2014 2:32 pm

- Egy szóval se említettem, hogy neki jó. – mosolyodok el. Ó nem, inkább nekem jelent könnyebbséget, ha szó nélkül azt tesz, amit mondok neki. Persze a túlzott engedelmesség nevetségesen unalmas tud lenni egy idő után, de bizonyos helyzetekben igazán kifizetődő, ha van a környezetedben valaki, akit könnyen lehet irányítani.
- A te szempontodból a fura tényleg jobb, de a sajátomból nézem a dolgokat. – azzal tényleg egyet kell értenem, hogy neki jobb, ha nem irányítható könnyen. De ki beszélt itt arról, hogy azzal foglalkozok, neki mi a megfelelőbb? Eszembe se jutott semmi ilyesmi.
- Rosszul tennéd, ha ilyet hinnél. – húzom újabb, cseppet se kedves mosolyra ajkaim. Meg se fordult a fejemben, hogy esetleg bókoljak neki. Ha így lenne, azt nem ilyen módon, stílusban tenném és minden bizonnyal most kedves, előzékeny, érzelmes srácnak gondolna. Tévesen nyilván, de ha flörtölök, akkor nem azt akarom, hogy a valódi személyiségem lássák, hanem azt, amivel könnyebb ágyba vinni őket.
- Normális keretek között semmi, egyébként meg gyomorforgató, csöpögős és még csak nem is reális. Már ami a filmeket, könyveket illeti. – nem mondom, hogy egyáltalán nem vagyok képes romantikus gesztusokra, csupán nem tartozik személyiségem szerves részéhez. Tudok szeretni, kedves lenni, éreztetni, ha fontos nekem valaki, de ehhez abszolút feleslegesnek tartom az olyan marhaságokat, mint virág és bonbon.
- Ó nem, tökéletesen értettem a kérdést, azt mondtam, amit mások szeretnem bennem. – rántom meg vállam. Mert hát a legtöbb felszínes tyúknak és pasinak mi a fontos, ha nem pénz, a kinézet és a hírnév?
Ami pedig a valódi jó tulajdonságokat illeti, nos biztos akad abból is pár bennem, de ezt úgyis csak az tudhatja meg, aki képes megszelídíteni kicsit. Ilyen pedig, egészen eddig, nem sok akadt.
- Mint említettem korábban, nem akarok tőled semmit. Minek fárasszam akkor magam azzal, hogy kedves legyek? Ne légy nevetséges. – horkantok fel. Hát még mindig nem érti? Nincs semmi más tervem vele, csak az, hogy kicsit levezessem az idegességem. De ahogy látom, ez így nem igazán fog menni. Legalább veszekedne, vagy valami. De nem, csak értetlenkedik. Ezzel pedig még inkább felbosszant.
Szavaira, hogy szerinte hova is sorolom, már csak a szemem forgatom meg. Nem állok le ezen vitázni, ha ez a szíve vágya, hát gondolja így. Most már teszek rá. Habár mindezek ellenére persze utánanézek a könyveinek.
Semmi kedvem akárcsak egyet is elolvasni tőle, na meg telefonon nem is lehetne, de belenézek a legelsőbe, s hangosan is megállapítom, mennyire nem tetszett.
- Nem én vagyok az író. Én se kérek tőled ötleteket a dalszövegíráshoz. – rántom meg vállam. Ha nincs ihlete, vagy magától nem képes rendes könyvet összehozni, nem hinném, hogy nevezheti magát írónak.
- Csak nem sírni fogsz? – vonom fel szemöldököm, teljesen figyelmen kívül hagyva a származási helyére vonatkozó válaszát. Valójában azt nem akartam elérni, hogy bőgjön, de vigasztalni se fogok, nyilvánvalóan.
- Ha ilyen érzékeny vagy, nem fogod sokáig bírni. A kritikusok se a lelkedet fogják ápolni. – mordulok rá. Bosszant ez az önsajnálat, minek kell nyafogni? Ha nem megy valami, hagyja abba, vagy próbálkozzon sokkal keményebben. A sírás viszont még soha, semmit nem oldott meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szomb. Május 31, 2014 6:07 pm

- De mégis minek akarnál bárkit is irányítani? - kérdeztem, és máris megbántam, hogy feltettem kérdést. Egyértelmű, hogy ha valakit képes irányítani, akkor az bármit meg tudna tenni érte, és mégis ki ne akarná azt, hogy az emberek ezt tegyék velük? Mondjuk én nem igazán lelkesednék azért, hogy valaki úgy viselkedjen a közelemben, mintha egy szolga lenne, mert az rám és rá nézve is megalázó lenne. Hogy a másikkal kapcsolatban mért, az magától értetődő. Nálam meg azért, mert attól rossz embernek érezném magamat. - Értem én, hogy jó amikor a másik azt teszi, amit mondjuk te akarsz, de ha mindig azt teszi, az már túlságosan unalmas, nem?
A következő szavain elmosolyodtam. Nem éppen a legőszintébben, de ez is volt valami.
- Á, nem hinném – feleltem. - Mert, ha azt hinném, hogy bókolnál nekem, akkor kevésbé érezném sértve magamat.
A romantikával kapcsolatos ellenszenves érzésein pedig meglepődtem. Tudtam, hogy a nagy része valószínűleg soha nem történne meg a valóságban. Azonban abban is biztos voltam, hogy voltak olyan dolgok a könyvekben és a filmekben, amiknek valóság alapjuk volt.
- Mi nem reális benne? Az, ahogyan valaki szerelembe esik, vagy maga az, hogy két ember szerethetik egymást? - kérdeztem, mert komolyan nem értettem, mi a problémája. Mégis milyen élete lehet, ha nem képes hinni az ilyen dolgokban? Volt egyáltalán neki valaha is párkapcsolata? Mert, ha igen, akkor én eléggé sajnálom a régebbi vagy a mostani barátnőjét. - Egyébként meg persze, hogy vannak benne dolgok, amik nem reálisak. A romantikus könyvek és filmek mind fikciók. Úgy, mint a fantasy, a sci-fi, és egyéb mások. Ráadásul ki mondta, hogy a könyveim nem a normális keretek között olyanok? - faggattam. Most valahogy túlságosan is érdekelt a válasza, minthogy meg tudjak sértődni, vagy bármi ilyesmit csinálni. Úgy gondoltam, ha többet beszél, talán egy nap meg fogom érteni a gondolkodásmódját. Már, ha kibírom, és nem futok el vagy teszek bármi más ilyesmit a folyamatos ellenségeskedése miatt. Ki hitte volna, hogy amikor valamit nagyon meg akarok érteni, így elkezdek tőle beszélni?
Egész biztos voltam benne, hogy nem azért mondta a következőket, hogy sajnálatot érezzek iránta, de nem tudtam mást tenni. Egy pillanatra sajnálkozóan és szomorúan rápillantottam, mert az elég borzalmas lehet, ha mások azért szeretik, mert esetleg sok pénze van, híres lesz, és jól néz ki. Igaz, ha másokkal is ilyen ellenséges szokott lenni, nem is csoda, hogy semmi más jót nem találtak benne. Egész egyszerűen felháborító, hogy még csak meg sem próbál kedves, vagy legalább udvarias lenni.
- Nem kell, ahhoz akarnod tőlem bármit is, hogy kedves lehessél. És annak lenni egyáltalán nem fárasztó. Vagy van valami más oka annak, hogy ilyen ellenséges vagy, azonkívül, hogy engem idegesíthessél? - kérdeztem, majd rá is jöttem, hogy nagy hibát követtem el. Ha barátságos akarok lenni hozzá azért, hogy békén hagyhasson, nem kéne elismernek, mennyire zavar a jelenléte. Így megpróbálva minél jobban ki jönni a helyzetből, feltettem egy olyan kérdést, amire biztosan nem kapok jó választ. - Egyébként mi van, ha össze akarok barátkozni veled? - kérdeztem, majd mivel tudtam, ő ebben úgy sem egyezne bele, megpróbáltam élvezni azt, hogy végre én idegesíthetem őt. - Tudod, tulajdonképpen ez egész jó ötlet. Akkor legalább abbahagyod talán a sértegetésemét. Sőt, annyira jó barátod leszek, hogy te hamarosan a legjobb barátodnak fogsz tartani engem. Persze, nem most rögtön. Hmm... - tettem úgy, mintha egy ez lett volna a világ egyik legjobb terve, és most hirtelen eszembe is jutott volna egy ötlet, ahogy ezt megvalósíthatom. Nem, mintha az lehetséges volna. Valószínűleg soha nem, de soha nem fog a barátjának tartani. Még akkor sem, ha piros hó esik. Maximum, mikor el jön az Apokalipszis és én vagyok az egyetlen e földön, akire számíthat. Talán akkor. Bár erősen kétlem, hogy képes lennék elhozni a Világvégét, szóval mindegy.
Ezután elhallgattam, mert Isaac a lehető legrosszabb dolgot sikerült megtennie. Ami ráadásul az én hibám volt, hiszen pont az egyik legsebezhetőbb pontomat mutattam meg neki. Nem is értem, mit képzeltem magamtól. Nem is válaszoltam a kérdésére, mert szerintem egyértelmű volt, hogy nem fogok sírni.
Én mindjárt bőgni fogok, akár egy csecsemő.
Aztán valami történt. Nem is tudom, hogy mi. Olyan furcsa állapotba kerültem, mint még soha. Majdnem felröhögtem Isaac hangjától, mintha őt jobban idegesítette volna a majdnem bőgésem, mint engem. Mintha rám lenne dühös, mikor ő volt az, aki elkezdte kritizálni a regényemet.
Egyszerűen hihetetlen. Igaz, még mindig bántott, amit mondott, nagyon is. De az a hangsúlya... istenem, az egyszerűen hihetetlen volt! Szerintem, ha nem lettem volna már attól a pillanattól kezdve, hogy felébredtem ilyen ingoványos állapotban, tényleg elkezdtem volna sírni. Vagy legalább megsértődni. Viszont erre most képtelen voltam, mert... nem is tudom, mért, egyszerűen csak... Hiszen olyan rossz kedvűnek tűnt meg dühösnek rám, mikor szinte a találkozásunk óta csak azt próbálta volna elérni, hogy sírjak... Szóval az egész csak olyan nevetségesnek tűnt, hogy képtelen voltam visszatartani ezt az érzést.
Felkacagtam, és kacagtam, és kacagtam. Valószínűleg ő most őrültnek nézhetett, de nem érdekelt. Egyszerűen csak túl vicces volt a nyomorult állapotomra való reagálása.
- Most biztos őrültnek gondolhatsz, de... - kezdtem mondani, még mindig a nevetésem állapotában, egy nagy mosollyal az arcomon. - olyan vicces volt, amilyen arcot vágtál! Nem, mintha eddig nem lettél volna az, de ez... Olyan ingerültnek tűntél, pedig mintha a találkozásunk óta, csak azon ügyködtél volna, hogy minél rosszabbul érezzem magamat – magyaráztam, hogy ne tűnjek azért teljesen elmebetegnek. - Mindenesetre a könyvemmel kapcsolatban, nekem nem ötletre, hanem pontos kritikára lett volna szükségem. Minél több ember mond róla véleményt, annál jobban fogom tudni, hogy mik azok, amiken javítanom kéne. Ezenkívül nem érdekel, ha mindig meg fogok bántódni, bármikor valaki valami rosszat mond a regényeimről, mert túlságosan szeretem ahhoz a munkámat, hogy abba hagyjam – beszéltem tovább, majd meglepődve vettem észre, hogy most tényleg jó kedvem volt, és nem is kellett megerőltetnem magamat. Ki hitte volna? Lehet a végén, mégis kibíróm a vele való beszélgetést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Pént. Jún. 06, 2014 3:31 pm

Teanna & Isaac




- Nem nyilvánvaló? – pillantok rá gúnyos mosollyal, s látom is, ahogy szép lassan neki is leesik a tantusz. Helyes, már épp kezdtem az hinni, hogy nincs semmi a csinos kis fejében. De úgy tűnik, mégis csak akad ott egy is értelem.
- Természetesen az, nem is kellenek hosszútávra. – horkantok fel. Talán úgy gondja, valami barátféléről beszélek, aki mindig mellettem van? Ugyan, dehogy. Kihasználom az irányíthatóságukat, amíg lehet, és ennyi.
Már csak bólintok arra, hogy nem hiszi, hogy bókoltam neki. Még jó, mert mint említettem, észrevenné, ha kedves akarnék lenni vele.
- Ezt egy szóval se említettem, azt mondtam túlzás, ami ott van. A nyáladzás, a sírig tartó szerelem. Olyan nem létezik. – talán pesszimista vagyok, igen, megeshet, de akkor se hiszek az örök érvényű szerelemben. Ez is elmúlik, elhalványul, ahogy minden más érzés. S hogy miért maradnak mégis együtt a házasok? Nem nyilvánvaló? Megszokásból, könnyebbségből. Egy idő után már senkinek nincs kedve újra randizni, inkább él úgy, ahogy addig.
- Senki nem mondott ilyet. De olyannak tűnsz, aki még hisz a tündérmesékben. – ráncolom össze a homlokom, miközben végigmérem őt. Arcomon most nem gúny, inkább sajnálat látszik. Ez a lány túlságosan is naivnak tűnik, de előbb-utóbb, ahogy mindenki más, ő is rájön majd, hogy az élet nem csupa móka és kacagás, meg rózsaszín vattacukor. Sőt, többnyire ennek az ellenkezője.
- Pocsék hangulatom van. – rántom meg vállam, elárulva neki a teljesen nyilvánvalót. Mert szerinte mégis milyen okból viselkedek így, mert annyira boldog, és elégedett vagyok? Nyilván.
Gondolatban megforgatom szemeimet, és horkantok, utóbbit már nem csak elmémben, hangosan is. Következő szavai hallatán viszont egy egész percig elfelejtek morogni, és szemöldököm is olyan magasra szökik, hogy szinte eltűnik hajam alatt.
Komolyan azt mondta, ami gondolok? Barátok? Ő, meg én? Már a gondolatra is a röhögőgörcs kerülget, na meg már tényleg kezdem az hinni, hogy a lánnyal valami nagyon nincs rendben. Ráférne egy kiadós vizsgálat.
- Nézesd meg magad! – mordulok rá, és ennél több figyelmet, vagy szót nem is vagyok hajlandó a marhaságaira pazarolni. Téma lezárva, kész vége. Helyette inkább az irományával, vagyis inkább a firkálmányával foglalkozok, mi, bár nem olyan pocsék, mint hittem, azért hagy némi kívánnivalót maga után. Ezt pedig természetesen el is árulom neki.
A változás pedig szinte azonnali, a lány hangulata mérföldeket zuhan vissza, és a sírás közelében jár már. Ez pedig mérhetetlenül felidegesít.
Persze nyilvánvalóan meg akartam bántani, de nem értem, mit foglalkozik olyasvalaki véleményével, aki eddig csak sértegette. Vagy úgy egyáltalán, mit érdekli ennyire, mit gondol egy idegen. Nevetséges ez az egész, ha ennyire nem képes fogadni a kritikát, akkor jobb is, ha nem foglalkozik tovább az írással. Végül is rengeteg ehhez hasonló érzéketlen véleményt fog még kapni, és ami azt illeti én még egészen finom voltam.
Nevetését ellenben nem tudom hova tenni. Talán megbolondult így hirtelen? Az lenne aztán a fantasztikus folytatása ennek az amúgy is pocsék napnak. Megfordul a fejemben, hogy talán le kéne lépnem, amíg lehet. Valaki csak-csak rátalál majd erre a csajra. Ha meg nem, akkor meg így járt.
Szavaira csak szemem forgatom meg. Valóban ingerült voltam, ezt nem tagadom, de nem hittem, hogy ez ennyire nyilvánvalóan látszódik. Legközelebb jobban kell ügyelnem a mimikámra, de most már úgyis mindegy.
- Nos, a stílusod nem olyan rossz, a szókincsed viszont pocsék. Még ha az alapötlet jó is, normális fogalmazás nélkül nem mész semmire. - felelek kérdésére, kicsit bővebben, bár egyáltalán nem erőltetem meg magam. Minek kéne segítenem neki? Semmi közöm hozzá. Előbb-utóbb úgyis rájön magától is, mi mindenben kell változnia. Addig úgyse fejlődik sehova, míg másoktól várja a megváltást.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szomb. Jún. 07, 2014 7:45 pm

Nem tudom eldönteni, hogy ő most komolyan ilyen, vagy ez csak valami furcsa szerepjátszás akar lenni, mert minden egyes szavával, mintha egyre közelebb kerülni a filmbeli fő gonoszokkal, vagy legalábbis a rossz fiúkkal. Ráadásul mégis hogy képes úgy beszélni, mintha csak valami használati tárgyak lennének? Akiktől amint meg kap valamit, más nem is akar többet tőlük? Mert egészen úgy hangzott az, amit mondott.
- Mért, ki kell neked hosszútávra? - kérdeztem, és nem. Én nem tettem fel ezt a kérdést. Erre csak magamban gondoltam kíváncsiságféliképpen. Hiszen az emberek nem kérdeznek ilyesmiket a másiktól. Főleg nem attól, aki egyértelműen bunkón viselkedik velük. Ráadásul ez nem is hangzott viccesen. Ez inkább úgy hangzott, mintha össze akarnék barátkozni vele. Úgy értem, mintha tényleg azt akarnám, és nem csak azért mondanám, hogy őt idegesítsem ezzel a feltételezéssel. Mégis mért adok neki talajt a sértegetéseihez? Mintha szándékosan az lenne a célom, hogy én ebből a beszélgetésből minél rosszabbul jöjjek ki. Így nem is volt más választásom, muszáj volt úgy tennem, mintha nem éppen egy teljesen hülye és egy rám teljesen nem tartózó kérdést tettem volna fel. Csak szépen lazán. Ez egyszerű kérdés volt, és az emberek rászoktak kérdezni olyan dolgokra, amire kíváncsiak. Pontosan.
- Hát sosem lehet tudni, nem igaz? - kérdeztem, és próbáltam legyűrni az iránta érzett sajnálatomat. Mégis hogyan lehet úgy élni, hogy valaki nem hisz az örökké tartó szerelemben? Az lehet, hogy az idők során az a fajta szeretet változhat, de attól még szerintem simán megmaradhat az ember haláláig. Hogyha mind a két fél úgy gondolja, hogy ér valamit a kapcsolatuk. - Egyébként már mért ne létezne? A szerelem változhat az évek során, elhalványulhat, megerősödhet, de ha egyikőjük sem csalja meg a másikat, vagy szúr el valamit, akkor szerintem simán létezhet – mondtam. - Amúgy meg nem hiszek az olyanokban, hogy első látásra szerelem, vagy bármi ilyesmi – reagáltam le a tündérmesés megjegyzését könnyedén, közben pedig sikeresen visszafogtam magamat. Már majdnem rászóltam, hogy ne legyen olyan rossz véleménnyel az emberekről és a szerelemről, de aztán emlékeztettem magamat, hogy ez igazán nem az én dolgom. Persze az lehetne, ha barátok lennénk, amik valószínűleg nem leszünk.
Nem is csodálkoztam, mikor megláttam a döbbent arckifejezését a szavaim hatására. Így nem is bántódtam meg ezen. Tulajdonképpen egész jó érzés volt olyanokat mondani, amitől egy pillanatra kizökkent abból a bunkó állapotából. Ráadásul ez azt is bebizonyította, hogy tényleg kevésbé viseli el a kedvesebb válaszaimat, mint azokat, amiket önvédelemből mondok. Ezért nem is tehettem mást, ragyogóan elmosolyodtam a szavaitól, annyira élveztem ezt a beszélgetést. Ki hitte volna, nem?
- Ó, köszönöm. Nem is tudtam, hogy ennyire aggódsz értem – mondtam jókedvűen. - Gondolom hamarosan az fog következni, hogy megvigasztalsz bánatomban. Gratulálsz, mikor valami jól sikerül. Vagy... ez még jobb. Viszont az is jobb,ha ezt most nem mondom el. Majd te is rá fogsz jönni – mondtam kedvesen, mielőtt még túlzásokba eshettem volna. Elvégre, minél többet erőszakoskodok vele ezzel kapcsolatban, annál kevesebb az esélye, hogy tényleg össze fogunk barátkozni.
Hogy mi? Most akkor tényleg az volt a tervem, hogy összebarátkozzak vele, vagy csak vicceltem? Már én magam sem voltam képes eldönteni.
- Amúgy meg megnyugodhatsz. Nem fogom, szóvá tenni később, hogy rosszul érezd magadat emiatt – mosolyogtam rá angyalian, és a szememből szinte sugárzott a ki nem mondatlan üzenetet. Mintha némán azt mondtam volna, „Mire valók a barátok?”
Ezután sikerült szinte teljesen elrontani a kedvemet, egészen addig, amíg rám nem szólt. Még mindig nem értettem, hogy mért, de az szinte teljesen feldobta a hangulatomat és elkezdtem nevetni. Egészen vicces, hogy pont előtte jelentettem ki, hogy majd meg fog vigasztalni bánatomban. Amit egész biztosan nem fogom megemlíteni, talán csak később. Vagy soha. Jobb, ha nem is veszi észre, milyen – majdnem – tökéletes megjósoltam, mi fog történni.
- Értem – reagáltam le. Vajon arra is rájött, hogy most több jót mondott, mint rosszat? Persze nem mondta azt, hogy jó az alapötlet, de azt sem mondta, hogy rossz lenne. Vagy egyszerűen csak túlzásba vettem azt, hogy a jót keresem benne. Egészen biztosan ez lehet a gond, mert most már nem tudtam leállni. Képes voltam még a barátságomat is felajánlani, annyira képtelen voltam magamat megállítani. - Akkor majd megpróbálok javítani rajta. Egyébként, ha akarod, adhatok neked egyet a könyveimből később, hátha egy másik jobban fog tetszeni. Igaz, azt mondtad, hogy nem szereted a romantikus könyveket. Viszont nem mindegyik fókuszál annyira azon. Vagy legalábbis nem csak arról szól – tettem hozzá, mert nyilvánvalóan elment az eszem. Talán az lehet a baj, hogy túl komolyan gondoltam a viccemet, vagy csak képtelen voltam sokáig barátságtalan lenni másokkal. Nem tudom. Mert ennek az ajánlatnak semmi értelme nem volt. Valószínűleg az előbbi, mert csak az magyarázhatja meg a következő kérdésemet. - Egyébként mitől van pocsék hangulatod? - érdeklődtem, abban reménykedve, hogy most is őszintén fog válaszolni, és nem fogja azt mondani, hogy semmi közöm nincs hozzá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Hétf. Jún. 09, 2014 3:23 pm

Teanna & Isaac




- Miért kéne bárki is? – kérdezek vissza őszinte kíváncsisággal. Miért akarnék magam mellé valakit? Csak azért, hogy elmondhassam, ott van? Hogy legyen valaki, aki folyton utánam rohangál, megpróbálja beosztani az időmet, vagy igyekszik rám erőltetni olyan dolgokat, mikhez semmi kedvem? Köszönöm, de inkább nem. Jobb szeretek a magam ura lenni. Engedélykérés nélkül eldönteni, mikor mit, és hol csinálok. Ráadásul könnyen, és igen gyorsan ráunok az emberekre. Ha valakit már megkaptam, általában nem találok már benne semmi érdekeset, különlegeset, így hát nem is akarom megtartani hosszútávra.
Nem mondom, hogy soha nem lesz senki, akinél változtatok majd a hozzáállásomon, de egyelőre tökéletesen megvagyok így.
- Vannak dolgok, amiket lehet. – összeráncolom homlokom, és próbálom visszafogni a késztetést, hogy ráüvöltsek. Látom rajta a sajnálatot, a szánalmat, mit dühítőnek, sőt, egyenesen nevetségesnek gondolok. Mire fel ez az egész? Épp most mondtam, hogy semmi szükségem az örökké tartó szerelemre, és egyéb hülyeségekre. Vannak annál sokkal, de sokkal fontosabb dolgok is az életemben. A karrierem, például.
- Ne beszélj összevissza, a szerelem egy idő után már nem erősödik sehova, csak halványodik. – rántom meg vállam. Azt nem állítanám teljes bizonyossággal, hogy minden esetben nyomtalanul tűnik el, de az biztos, hogy csökken, rengeteget. Így a végére legjobb esetben is csak szeretet marad, semmi más.
- Neked tényleg elment a maradék józan eszed is. - horkantok fel, de szám sarkában bujkál egy egész kis mosoly, mi mutatja, hogy kezdek jól szórakozni. S kivételesen nem azért, mert a sírásig alázok valakit. Mily szokatlan érzés.
- Bízok benne, hogy nem is látjuk egymást többet. – forgatom meg szemeim. Azért elég nagy ez a tábor ahhoz, hogy ha szerencsém van, akkor a hozzá hasonló igen fárasztó, és problémás egyedekkel nem hoz ismét össze a sors.
- Nincs szükségem rá, van könyvem, és különben se olvasgatni jöttem ide. Ne fárassz már. - horkantok fejem rázva. Semmi kedvem az irományait nézegetni, ha lenne, nyilvánvalóan elkértem volna, vagy az ő műveiből is tárazok be. De mivel egyiket se tettem, nyilvánvaló, hogy eszemben sincs még több időt pazarolni a könyveire.
- Az, hogy itt vagyok nem elég jó indok? – emelem meg szemöldököm, miközben körbemutatok, jelezve, a táborra gondoltam éppen.
- Ráadásul a szobatársam se normális. – teszem még hozzá fintorogva. Tulajdonképpen már az is egyike problémáimnak, hogy egyáltalán van valaki, akivel meg kell osztanom azt a szobát. Nem is értem, hogy passzírozhattak be oda egynél több ágyat. Mégis hol vagyunk mi, börtönben?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Kedd Jún. 10, 2014 10:19 pm

Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy ez vajon egy igazi kérdés volt-e, annyira meglepődtem. Most tényleg fel kéne sorolnom az összes okot arra, hogy mért jobb, amikor az embernek vannak barátai? Mert szerintem olyan hosszú a lista, hogy vagy órákig sorolhatnám. Ahogy láttam, neki egész biztosan nem volt olyanokban része, különben nem tett volna fel egy ilyen kérdést. Hiszen nekem sem volt, amíg ebbe a táborba nem érkeztem – már ha vannak most, hiszen eddig a pasimon kívül senkivel nem találkoztam egynél többször -, mégis tudtam, hogy mért jó ha van az embernek valakije.
- Nos, azért, hogy legyen valaki, aki törődik veled. Nem úgy, mint egy szülő vagy ilyesmi. Hanem egy olyan ember, aki bár nem a rokonod, de veled örül, ha történik valami, vagy éppen, ha valami rossz történik, el tudja űzni a zavaró tényezőket, hacsak egy pillanatra is. Aki, amikor szükséged van valamire, ott lesz számodra. Nem azért, mert olyan könnyed manipulálható, vagy szolgalelkű, hanem mert fontos vagy számára, és ismer és ezért tudja, mire van igazán szükséged. Persze nem mindig, mert az emberek nem gondolatolvasók, vagy ilyesmik. Vagy, aki... De ezt most komolyan el kell magyaráznom? - kérdeztem, mert semmi kedvem nem volt órákig magyaráznom ezt neki. Ráadásul erősen kételkedtem benne, hogy ő egyáltalán olyan sokáig akarja hallgatni a válaszomat egy kérdésre. Ezek után pedig tényleg kezdtem sajnálni. Se barátok, se szerelem. Mégis hol élt ő, hogy így gondolkodik? Én úgy véltem, még ha valaki azt is mondja, nincs szüksége van rá, akkor is szüksége van rá. Ha szerelemre nem is, legalább barátokra. Meglehet, hogy én voltam az egyetlen a világon, aki így gondolkodik, és egyszerűen csak túlságosan szükségem volt néha más emberekre, de ez most nem volt érdekes. Az emberek társasági emberek, nem? Szóval csak volt valami alapja a gondolataimnak.
- Mint mondtam, sosem lehet tudni. Vagy van valami kézzel fogható bizonyítékod rá? - kérdeztem. Vajon mért ilyen cinikus az emberekkel kapcsolatban? Nem csodálkoztam volna, ha beszélgetésünk során tényleg nem fog kedvelni engem, mert engem nagy valószínűséggel már egy hatalmas naiv embernek titulált. Még azt is hitte, hogy én hiszek a tündérmesékben, ezzel bebizonyítva, mit is gondol rólam igazán.
A következő szavait pedig most még csak nem is vettem sértésnek. Szerintem egyszerűen csak hülyeségnek gondolta a szavaimat. Ki ne gondolta volna annak? Találkozunk egy napja, ő folyamatosan sérteget, erre én meg kijelentem, hogy a legjobb barátja leszek. Ilyet tényleg talán csak a bolondok szoktak kijelenteni. De hát szerinte amúgy is furcsa vagyok, nem? Akkor meg teljesen mindegy, főleg ha most az egyszer, még jó érzés is volt annak lenni.
Azt pedig el tudtam képzelni, hogy soha többet nem akar látni, még akkor is ha egy pillanatra nem is tűnt annyira ellenségesnek és gúnyosnak. Mindezek ellenére azt mondtam:
- Ne mondj már ilyet! Hamarosan úgy is meg fogsz kedvelni – mondtam kedvesen, de most az egyszer nem erőltettem tovább a dolgot. Meg egyébként is, hacsak a véletlen folyamán össze nem fogunk futni később, én nem fogom keresni őt. Egyrészt, mert ahhoz valószínűleg végig kéne kérdeznem a táborlakosokat, másrészt, mert sosem volt az a magamat másokra erőltető fajta ember.
A könyvvel kapcsolatos megjegyzése egy csöppet sértő volt, de legalább igazat mondott. Volt fontosabb dolga is gondolom, mint olvasgatni, elvégre azért jött ide, hogy énekelhessen, ha jól gondolom. Nem pedig nyaralni jött.
- Nem önszántadból jöttél ide? - kérdeztem kíváncsian. - Egyébként szerintem nem olyan rossz a tábor. Bár én még nem találkoztam a szobatársammal. Egyébként mi a baj a tiéddel? - faggatóztam, miután örömmel észrevettem, hogy nem szólt rám azzal a mondattal, hogy semmi közöm nincs hozzá. Na meg, ha végre ki adta magából a feszültséget, ami végre nem rám irányul, talán le fog nyugodni és át váltani egy jobb kedvű formába. Bár, ahogy észre vettem, már most kezd normalizálódni. Vagy csak én lettem toleránsabb, ki tudja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szer. Júl. 02, 2014 1:49 pm

Teanna & Isaac






Nem várok választ kérdésemre, természetesen, csupán azt igyekeztem érzékeltetni, mennyire nem számít nekem holmi barátság. Ez ugyan így persze nem teljesen igaz, hisz, bár nincsenek sokan, de vannak barátaim. Olyanok, akikre tényleg számíthatok, akikben tényleg megbízok, de jelen helyzetben maradok eredeti véleményemnél.
Annak ellenére viszont, hogy a legkevésbé se érdekel, szerinte miért olyan remek, ha az ember nincs egyedül, válaszol a kérdésére. Nem szólok közbe, ennyi udvariasság azért még belém is szorult, de nem vagyok hajlandó komolyabb vitába, vagy akármibe bontakozni, ezzel kapcsolatban.
- Nem volt szükségem a magyarázatodra. – szögezem le. – Ettől még az én véleményen nem fog megváltozni. – teszem még hozzá, s ezzel részemről le is van zárva a téma, s ha ő nem hajlandó végezni vele, a továbbiakban úgy teszem majd, mintha nem hallanám.
- Elég csak szétnézned a világban, máris rengeteg bizonyítékot láthatsz. – rántom meg vállam. Nem fogok itt most felsorolni semmit, ha meg nem tévedek, és komolyan rózsaszín ködön át látja a világot, úgyis hiába járna a szám.
- Kétlem. Abszolút semmi közös nincs bennünk.  Naiv vagy, rengeteget beszélsz, és próbálod ráerőszakolni másokra a nézeteid. – idegesítő, így egy szóval ezt tudnám mondani rá. S hogy ezt miért nem osztom meg vele? Nos csupán azért, mert annyira mégse unalmas ez a beszélgetés, mint ahogy azt az első pillanatban gondoltam. Persze el tudnék képzelni ennél jobb elfoglaltságot is, csak ahhoz ezt a tábort is itt kéne hagynom. Márpedig, ha már itt vagyok, nem lépek le rögtön, bármekkora késztetést is érzek rá.
-  Inkább úgy mondanám, hogy átvertek.  – nyilván nem csomagoltak bele bőröndömbe, és hoztak ide erőszakkal, csupán tanárom kihasználva, mennyire ismer, elérte, hogy önként eljöjjek ide.
- Ezt órákon át sorolhatnám.– legyintek horkantva. Hogy mi a gond a szobatársammal? Őszintén szólva minden. Ha beszél, az bosszantó, ha hallgat, az is pont ugyanolyan idegesítő, mert egyszerűen nem tudom kitalálni, mégis mi jár a fejében. Ráadásul visszadumál, nem tisztel, nem hullott egyből lábaim elé, és… nos, valóban igazán sokáig tartana, míg mindent felsorolnék.
- Legyen annyi elég, hogy borzalmasan nehéz kijönni vele. – bár, ha belegondolok nem éppen a legkedvesebb módon kezdtem az ismerkedést. Ha jól rémlik kapásból rákiabáltam, hogy ne csak bámuljon, hanem segítsen, amit egyébként nem tett meg.
Megvetően horkantok, és inkább hagyom is a témát, mert elég csak rágondolnom, és már megint felforr az agyvizem. Ez pedig, mivel most se vagyok teljesen nyugodt, nem lenne jó üzlet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Pént. Júl. 04, 2014 2:47 am

Ez már egyszerűen nevetséges volt. Nem tudtam eldönteni, hogy melyiket érzem leginkább. A sajnálatot iránta, vagy a megbántottságot, amiért ilyen bunkó. Néha még elviselhető volt, viszont a mostani problémáját nem igazán értettem. Én csupán válaszoltam a kérdésére, még ha – mint ahogy kiderült – ő csak egy költői kérdésként vagy fogalmam sincs hogyan értette.
- Én csak válaszoltam a kérdésedre – reagáltam le, azon tanakodva, mit is kéne még mondanom. Nem akartam felingerelni. Egyrészt, mert nem nagyon ismertem, szóval ki tudja, lehet, hogy ő valami erőszakos ember. Sosem lehet tudni, nem? Másrészt meg én tényleg próbáltam jóban lenni vele. Na mindegy. - Javaslom, hogy ne kérdezz máskor olyanokat, amikre nem akarod hallani a választ – mosolyogtam rá egy csöppet gúnyosan. Hihetetlen. Az első gúnyos mosolyom. Mért van az, hogy ettől nevethetnékem támad? Lehet azért, mert bolond vagyok, ki tudja. Mindenesetre emiatt a furcsa jó hangulatom miatt, sokkal inkább úgy néztem ki, mint aki magában nagyon viccesnek talál valamit. - Egyébként meg őszintén sajnállak emiatt. De remélhetőleg, majd meg fog változni – tettem hozzá kedvesen. Komolyan így gondoltam, hiszen soha nem kívántam azt senkinek, hogy egész életében egyedül maradjon. Talán csak azoknak, akik néha megaláztak a múltamban, azon az e fajta érzések másnapra rögtön el is tűntek. Azt hiszem. Arra pedig inkább nem mondtam semmit, hogy szerinte csak szét kéne néznem a világban. Természetesen tudtam, hogy nem mindenki aranyos és jó és a többi. Tisztában voltam vele azért bizonyos dolgokkal, bármit is gondolt rólam.
Elmosolyodtam, mikor azt mondta, hogy naiv vagyok és sokat beszélek. Egyszerűen imádtam, mikor az emberek azt mondták, hogy sokat beszélek, mert a barátaimon és a családomon kívül szinte senki sem mondta ezt rólam. Kit érdekelt, hogy ő rossz értelemben értette? Vannak dolgok, amiket képtelen vagyok rossz néven venni és ez az volt.
Ettől függetlenül, a mosolyom halványodott mire befejezte a mondatát. A fenébe, most bocsánatot kéne kérnem. Tényleg ennyire erőszakos voltam a nézeteimmel kapcsolatban?
- Hát bocs. Én komolyan nem akartam rád erőszakolni a nézeteimet. Csak azok, amiket mondtál a magányos élet előjeleiként hangzottak... - kértem bocsánatot. Nem éppen a legszebb bocsánatkérés volt, de gondoltam, ez is elég lesz úgy ahogy. Elvégre teljesen őszinte voltam vele és ezt talán ő is érezhette. - A közös dolgokon meg dolgozhatunk. Vagy azt akarod mondani, hogy te rögtön az első tíz-tizenöt perc után meg tudod ítélni, mennyi közös vonás van benned és a másik emberben? - kérdeztem felvont szemöldökkel. A hangomban érezhető volt, hogy mennyire nem hittem az e fajta képességében.
Ezután megkérdeztem, hogy önszántából jött-e ide, és tessék, máris egy közös pont. Én se a saját ötletemből vagyok itt, hanem azért, mert az ügynököm szerint jót tenne nekem egy kis környezetváltás.
- A szüleid vagy valaki más vett rá az ideutazásodra? - kérdeztem és visszafogtam magamat. Nem fogom arról győzködni, hogy talán megszereti ezt a helyet, ha már arra panaszkodott, hogy ráerőszakolom a nézeteimet.
A következő szavaira kérdőn pillantottam rá. Kíváncsi voltam rá, vajon ki lehetett a szobatársa, mert őszintén kételkedtem benne, hogy nehezen lehetett kijönni vele. Ha Isaac akkor is olyan hangulatban volt, mint most, akkor ez az egész az ő hibája is lehetett.
- Ki a szobatársad? Talán ismerem – kérdeztem. Nem sok embert ismertem itt, szóval valószínűleg fogalmam sincs, ki lehet Isaac idegesítő szobatársa, de azért egy próbát megért. - Vagy talán jobb is, ha nem. Még a végén megvédeném – tettem hozzá gyorsan. Elvégre ő volt az első, akivel nehezebben lehetett kijönni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Csüt. Júl. 17, 2014 5:07 pm

Teanna & Isaac





- Ha már író vagy, a költői kérdés fogalma igazán ismert lehetne számodra. – ingatom meg fejem, egész kicsit csalódottan, hisz úgy tűnik még annál is reménytelenebb, mint azt először gondoltam. Pedig már komolyan kezdtem azt hinni, talán mégiscsak szórakoztató lesz ez a beszélgetés.
- Nincs szükségem a sajnálatodra, köszönöm szépen. – horkantok enyhén idegesen. Nem kértem, hogy lenézzen, vagy szánakozzon, hát úgy nézek én ki, mint akinek szüksége van ilyesmire? Ne nevettessen már, mindent komolyan gondoltam, amit mondtam, és egyáltalán nem érzem úgy, hogy változtatnom kéne a hozzáállásomon. Persze lehet, hogy ez a hozzá hasonló érzelmes, romantikus alakoknak idegen, de ettől még nem kéne rám erőltetnie a saját véleményét. Főleg mert ezzel csak annyit ér el, hogy még inkább felbosszant. Pedig, ez nyilván neki is feltűnt, már most se vagyok a nyugalom mintaképe.
Na nem igaz, már megint mosolyog, holott ismét csak olyasmit mondtam, vagyis akartam mondani, mi ennek épp az ellenkezőjét vonja maga után. Erre nemhogy elszomorodott volna, de még örül is valaminek. Most már komolyan kezdem úgy érezni, hogy javítanom kell sértegető technikámon, mert valami nem stimmel vele, vagy ezzel a lánnyal nem teljesen oké valami. Őszintén remélem, utóbbi a helyes.
- Mi közöd hozzá? Ha magányos életet akarok, akkor lelkem rajta, nem igaz? – emelem meg szemöldököm kicsit. Nehogy már azt játsszuk, hogy mennyire sajnál, meg aggódik a jövőm miatt. Baromság, csak azt hiszi, emiatt mindenki szeretni fogja.
- Pontosan. – bólintok. Ugyan ez így nem teljesen igaz, mert volt már rá példa, hogy az első benyomásom téves volt, de kétlem, hogy ezúttal ez lenne a helyzet. Ahhoz Ő túlságosan is könnyen kiismerhető.
- A tanárom. Azt mondta, azért nem akarok jönni, mert félek a versengéstől. – horkantok fel. Még hogy én, ne nevettessen már, csupán nem hittem volna, hogy van itt bárki, aki érdekessé tenné ez az egész táborozósdit. Azt viszont mégse hagyhattam, hogy gyávának gondoljon, így hát eljöttem. El se hiszem, hogy ennyire könnyen bedőltem egy ilyen piti trükknek. Szánalmas.
- Valami Richard.– elgondolkozok a vezetéknevén, igen, de ha megvernének, se jutna eszembe, így inkább hagyom is a fenébe az egészet. Úgy se ér annyit. Következő szavai hallatán viszont megemelem szemöldököm. Nahát, egyből én vagyok a rosszfiú, a szobatársam meg, akit meg kell védeni. Ezen még akár meg is bántódnék, ha kicsit is izgatna mások véleménye.
- Úgy véled én vagyok az egyetlen elviselhetetlen alak ebben a tetves táborban? - kérdezem meg azért, már csak a miheztartás végett is. Bár erősen kétlem, hogy rajtam kívül mindenki más édesen mosolyog mindenkire, és fene nagy boldogságában cukrot osztogat boldog boldogtalannak.
- Te miért jöttél ide? Mit vársz ettől a helytől? - érdeklődök, és most egy egész kicsit azért érdekel is a válasz. Kíváncsi vagyok, na. Érdekel, mit keresnek itt mások, mit hisznek, mi lesz ha végigszenvedik ezt a pár hónapot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Szer. Júl. 23, 2014 7:37 am

- Tudom, mi az a költői kérdés. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok rá válaszolni – feleltem. - Főleg, ha nem ismerlek annyira, hogy tudjam, melyik kérdésedre vársz felelet, és melyikre nem – tettem hozzá, és tisztában voltam vele, hogy jelen pillanatban elég bosszantó lehettem. Még én magam sem szerettem azokat, akiknek mindenre van valamilyen válaszuk, ráadásul egy olyan, amilyen az enyém volt. Azonban mégsem fogok neki igazad neki, bármiben is akarja, hogy igazad adjak neki, nem?
Talán, ha nem éppen azzal az énemmel találkozott volna, aki úgy döntött, hogy csöndben maradás helyett, beszél, akkor most minden egészen más lett volna. Akkor nem tartott volna naivnak – bár ki tudja -, ahogy nagy valószínűséggel idegesítőnek sem, sokkal inkább egy túlérzékeny kisgyereknek. És én utáltam az lenni. Egyszerűen gyűlöltem. Szerettem sírni megható filmeknél, vagy könyveknél és a többi, de semmi több. Minden más ilyesfajta viselkedésem csak ellenem dolgozott eddig. Szóval nem. Amíg csak bírom, nem fogok visszaváltozni. Bár az jó kérdés, hogy mért nem tudtam, úgy nem a régi énem lenni, hogy közben valami bűbájos, szerethető alakká változhassak mindenki számára? Valószínűleg azért, mert ez lehetetlen volt. Se baj.
Csak néztem, ahogy horkantott egyet szavaimra. Ez sem változtatott semmit azon, hogy sajnáltam, bár bevallom, viccesebb volt. Azt már csak a fene tudja, hogy mit talált benne olyan mókásnak, de az volt.
- Az nem változtat az érzéseimen semmit sem – jelentettem ki, felhúzott szemöldökkel. Esküszöm nem tudtam rájönni, mért élveztem néha azt, hogy bosszanthatom. Talán ilyen érzése volt a bosszúnak, mivel ő kezdett el még a beszélgetésünk legelején bunkón viselkedni. Vagy csak simán így volt igazságos, elvégre én csak nem akarnék egy bosszúálló ember lenni?
Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy talán nem kellett volna ilyen drámain kifejeznem magamat. Méghogy az érzéseimet. Ettől meg úgy éreztem, mintha egy rossz komédiába kerültem volna, ahol néha rosszul érzem magamat, máskor meg nem, viszont egyedül csak én szórakozok jól. Az persze jó kérdés volt, hogy mért volt még mindig itt, ha annyira zavartam meg ilyenek.
- Hát ez igaz – értettem egyet vele. Felőlem akár élhet magányos életet, de minek? Mégis mért lenne jó úgy élni? Számomra már az is borzalmas volt, hogy a gimnáziumban nem volt egy barátom se. Senki. És gyűlöltem minden egyes percét. Így nem nagyon láttam, hogy mégis mi haszna lenne abból bárkinek is. - Csak hát van az-az elképzelésem, hogy senkinek se kéne magányosan élne. Persze vannak olyanok, akiknél talán – gondoltam bele. Lehet, nem vagyok normális, de akkor is elkezdtem gyilkosokról gondolkodni meg ilyesmikről, hogy nekik még én se kívánnék jó életet. Na mindegy. - Meg egyébként is mi jó származik abból? - kérdeztem, ráhagyva, hogy válaszoljon rá, vagy sem, és egy egyszerű költői kérdésként értelmezze. De most komolyan, mi a jó a magányosságban? Értem én, hogy néha jó egyedül lenni meg ilyenek, de nem egy olyan életet élni.
Ezek után mikor azt mondta, hogy ő alig tíz perc alatt meg tudja ítélni a másik embert, nem mondtam semmit. Túlságosan is próbáltam nem erőszakos lenni a nézeteimmel kapcsolatban. Bár a tekintetemből valószínűleg tisztán látszódott, hogy mekkora ostobaságnak tartom ezt. Elvégre, lehet egy embernek rossz napja volt, vagy bármi ilyesmi, vagy csak nincs kedve éppen egy adott témáról beszélnie. De ez még nem jelenti azt, hogy nincs bennük semmi közös. Nem, mintha szerintem bennünk lenne bármi is. Őszintén szólva, én se nagyon láttam sok közös dolgot bennem és Isaacban, azonban képtelen voltam annyiban hagyni a dolgot. Legalábbis ma. Holnap lehet meggondolom magamat és örülni fogod annak, hogy nem akart velem összebarátkozni.
A Richard névre ekkor felfigyeltem, mert pont ismertem egy olyan nevű embert ebben a táborban. Azonban csak nem róla volt szó? Elvégre lehet, hogy tényleg valaki szörnyűségeset kapott szobatársául.
- Nem hiszem azt. Sőt te még csak fele annyira rossz se vagy szerintem, mint akiket ismertem a szülővárosomban, azonban eddig mindenki, akivel eddig itt találkoztam, kedves volt. Még, ha nem is beszéltem olyan sok emberrel – feleltem, csak azért, hogy ne higgye azt, hogy sértegetni próbáltam. Viszont ő maga mondta, hogy rossz hangulata volt és nem akart ebbe a táborba menni, szóval meglehet, hogy a szobatársát mindenképpen elviselhetetlennek tartotta volna. - Ráadásul itt pont ismerek egy Richard nevű embert, de valószínűleg nem ugyanarról beszélünk – vontam vállat, ezzel le is zárva a témát.
- Azért jöttem, mert megakadtam a könyvemnél, és az ügynököm azt javasolta, hogy el kéne mennem ebbe a táborba, már csak azért is, mert szerinte jól tenne nekem egy kis helyszín változtatás – magyaráztam. - Bár találhattam volna egy közelebbi helyet is New Yorkhoz, nem tettem, és szerinte ott még fejleszthetem is írási képességemet. De ezen kívül nem nagyon vártam el semmit sem a tábortól – feleltem őszintén, és továbbra is próbáltam leplezni a meglepődésemet, hogy őt ez egyáltalán érdekelte. Mikor pedig folytattam a válaszomat, elmosolyodtam. - Plusz jó egy olyan helyen lenni, ami messze van azoktól, akik szinte egész életem tudtak a lé... mármint akiknek olyan sok éven keresztül láttam az arcukat – mondtam, remélve, hogy nem untatom halálra életem történetével. Meg egyébként sem tudtam nagyon elmagyarázni, hogy mért voltam itt. Ez az egész amolyan hirtelen ötlet volt. Azt pedig mégsem mondhattam, hogy azért vagyok itt, mert elterveztem, hogy Kalifornia az a hely, ahol először kipróbálom az „új énemet.” Milyen hülyén hangzana az már?
- Amúgy nem gondoltam volna, hogy téged egyáltalán érdekel, hogy mért vagyok itt – vontam fel a szemöldökömet kérdőn. Az nem számított, hogy nemrég még arra akartam rábeszélni, hogy legyünk barátok. Még akkor sem hittem azt, hogy hirtelen bármi is érdekelni fogja azon kívül, hogy velem veszekedjen vagy vitatkozzon, esetleg sértegessen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Isaac Peterson

avatar


»Hozzászólások száma : 21
»Join date : 2014. May. 19.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Csüt. Júl. 31, 2014 1:32 pm

Teanna & Isaac





- Ez esetben talán mégse tudod, mit is jelent az pontosan. – vágok vissza horkantva. Ha tudja, mi az, és még érzékeli is, akkor mégis mi a fenének válaszol? Nem értem, komolyan nem értem. - Érezned kellett volna a hangsúlyból, Ciculi. – jegyzem meg gúnyosan. Az még mondjuk rendben van, hogy nem érti, mikor teszek fel költői kérdéseket, de azt komolyan nem vágom, minek kell gondolkozás nélkül osztania az észt. Mármint oké, másképp látja a világot, mint én, nem ért velem egyet, vagy nem tudja felfogni, miért gondolom azt, amit, de ez még nem jogosít fel senkit arra, hogy erősködni kezdjen, és kézzel-lábbal kapálózva bizonygassa igazát. Majd, ha érdekel, meg fogom kérdezni, mit gondol erről, vagy arról, de addig is igazán nagy szívességet tenne azzal, ha befogná.
Megjegyzésére már csak horkantok, és megforgatom szemeimet. Nem változtat? Csodás, teszek rá, és továbbra is azt kérem, persze kizárólag magamban, hogy hagyja ezeket a nevetséges bizonygatásokat a fenébe. Na meg törődjön inkább a maga dolgával, biztos vagyok benne, hogy abban is talál rést, amit betömködhet, ha épp nincs jobb dolga.
Elégedetten csettintek nyelvemmel, mikor végre egyetért velem, pontosabban inkább rám hagyja elképzeléseimet. De végül is nincs nagy különbség nem igaz? A lényeg, hogy leakadt végre a témáról. Hittem én legalábbis, míg ismét meg nem szólalt. – És mi lenne, ha most már tényleg megtartanád magadnak az elképzeléseidet? – vonom fel szemöldököm kicsit. De persze nem törődik velem, fel se fogja, vagy csak nem foglalkozik próbálkozásaimmal, és már lendül is bele ebbe az egészbe ismét.
Nem válaszolok kérdésére, csupán egy hosszú pillanatig meredek rá, mielőtt ismét megforgatnám szemeimet, és horkantanék. Nem vagyok hajlandó ennél többet pazarolni erre az egészre, reakcióimat pedig annak veszi, aminek akarja, nem érdekel most már.
Mindezek után pedig még csodálkozik, hogy azt mondom, nincs semmi közös bennünk, s hogy a tévedés szinte teljesen ki van zárva? Alig fél percébe, és kis gondolkozásba kerülne, hogy neki is leessen, maximum halálra idegesíthetnénk egymást.
- Valóban? Kezdem azt hinni, hogy nem próbálkoztam eléggé. – vigyorodok el. Igen, ilyet is tudok, csak ahhoz olyasmit kell mondani. Közben úgy döntök, ezt nikotin nélkül nem lehet kibírni, így újabb szál cigit csúsztatok ajkaim közé, és elégedetten tüdőzöm le a füstöt, miután meggyújtottam.
- Meglehet, kétlem, hogy olyan ritka név lenne. – bólintok, kivételesen teljesen egyetértően. Persze lehet, hogy mégiscsak ugyanarról beszélünk, de pontosan ugyanakkora esélye van annak is, hogy nem, így véleményem szerint felesleges is ennél több szót pazarolni erre az egészre.
- Szóval levegőváltozást akartál. – foglalom össze igencsak elhúzott magyarázata lényegét, pontosabban csak az egyiket. De az ugye, hogy valamiféle fejlődést vár ettől a helytől, nyilvánvaló.
- Tévedtél. – rántom meg vállam. Egy szóval se említettem, hogy semmi nem érdekel vele kapcsolatban, bár persze nem hibáztathatom, hogy így hitte. Végül is eddig nem épp úgy csináltam, mint aki nagyon kíváncsi bármire is, mi hozzá tartozik.
- Eddig mi a véleményed, hasznosnak gondolod? Mármint a tábort. - kérdezek ismét, kis gondolkozás után. Mielőtt még bárki félreértené, ez nem jelenti azt, hogy kedvesebb leszek mostantól, vagy javult hangulatom, csupán találtam valamit, ami tényleg érdekel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Teanna Light

avatar


»Hozzászólások száma : 119
»Join date : 2014. Apr. 23.

TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   Vas. Aug. 03, 2014 5:41 am

Felvontam a szemöldökömet a szavaira. Leginkább csak azért, mert fogalmam sem volt, hogy erre mégis hogyan válaszoljak. Valljam be, hogy fogalmam sem volt róla, hogy a kérdése egy költői kérdés volt? Na nem. Kérjek bocsánatot? Talán.
Már nyitottam is volna a számat, hogy elnézést kérjek, mert abban egész jó voltam, de aztán mégsem tettem meg. Ciculi? Komolyan? A Cica nem volt elég, még rosszabbá kellett tennie a szót? Mert igen. Azt azért már tudtam, hogy mikor akar megsérteni. Ez szinte már a specialitásommá vált ebben a pár percben, hogy vele beszélgettem.
- Talán nem érdekelt. Talán egyszerűen csak szeretek válaszolgatni kérdésekre, legyenek azok költőiek, vagy sem – feleltem gyorsan, és tudtam. Egyszerűen tudtam, hogy ez volt a világ legbénább visszavágása. De mért csak azután jövök rá ilyenekre, miután már kimondtam a dolgot? Miért csak azután jut néha eszembe bármiféle értelmes visszavágás?
- Oké – feleltem. - Mármint talán – tettem hozzá csak az őszinteség kedvéért. De azért megpróbálkoztam azzal, hogy ne szólaljak meg, nem tudom miért. Most komolyan, itt szólás szabadság van, nem? Ezek után úgy nyilváníthatom ki az elképzeléseimet, ahogy csak akarom. Legalább az én gondolataim nem rossz dolgokról szólnak. De mindegy is. Azt hiszem.
- Valóban – feleltem, és kételkedően néztem rá. Jelenpillanatban nem tudtam rájönni, hogy szórakozik-e velem, vagy most hirtelen örül annak, hogy fele annyira sem rossz, mint azok akikkel eddigi életem során találkoztam. Valószínűleg az előbbi lehet igaz, de ki tudja. Mindenesetre nem hiszem, hogy ő olyan rossz ember lehet, szóval valószínűleg ha próbálkozna sem sikerülni olyan iszonyatosan gonosznak lennie. Talán csak egy csöppet. Épp annyira, hogy a másikat meg tudja bántani vagy sérteni.
- Ez igaz – értettem vele egyet. Elvégre még Rich mondta nekem, hogy ez egy gyakori név, szóval ehhez most tényleg nem tudok, mit szólni, csak egyet érteni.
Egy igen-t feleltem arra, hogy levegőváltoztatást akartam, majd megpróbáltam nem elmosolyodni. Egyszerűen csak vicces volt, ahogy azt mondta, hogy tévedtem. Egy csöppet sértő volt, mert hát ki szeret tévedni? Azonban, ha ilyenekről volt szó, akkor én akár ezerszer is tévedhetek az emberekkel kapcsolatban. Én csak akkor akarom leginkább, hogy igazam legyen, ha valami jót feltételezek a másikról.
A következő kérdésén elgondolkodtam egy kicsit. Fejlődtem én-e bármit is abban a rövid időben, amit itt töltöttem? Nem nagyon hiszem. Szerintem, ha elmentem volna Görögországba nyaralni és ott találkoztam volna különböző emberekkel, akkor is ugyanúgy ment volna nekem az írás. Elvégre engem nem az órák, hanem az emberek inspiráltak. Szóval... fogalmam sincs.
- Talán egy kicsit – feleltem végre. - Elvégre nekem ismét jól megy az írás azóta, hogy itt vagyok, de nem tudom pontosan, hogy ez az emberek,a környezet, vagy az itteni órák miatt vannak-e. Szóval nem tudom, hogy a tábor úgy, mint önmagában mennyire hasznos – feleltem elgondolkodva. Hiszen biztosan azért kérdezte, hogy körülbelül meg tudja állapítani, hogy számára, mennyire lehet ez hasznos, nem? Elvégre én is ezt szeretném tudni, ha semmi kedvem nem lett volna ide jönni. - Te amúgy honnan származol? Mármint, hogy Kaliforniából, vagy sem – kérdeztem, mert nem akartam, hogy azt higgye, az országra értettem. Csupán arra voltam kíváncsi, hogy én vagyok-e az egyetlen, aki képes az ország másik végére kiruccanni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: Teanna & Isaac   

Vissza az elejére Go down
 

Teanna & Isaac

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Summer Camp :: Játéktér :: Tábor és környéke :: Tópart-