- Majd én - csatakiáltással csapom is ki a konyha ajtaját, hogy a tábor másik végében lévő kamra felé mehessek, mert ott van szósz. A tábor csupa buli és szórakozás. Legalább is másoknak biztos, én órák után megyek a konyhába, vagy ahová épp kell, hogy a kövi foglalkozásokon is jelen lehessek. De ez cseppet sem érdekel, hisz ez Heaven és az én nyaram, és ezt senki nem veheti el tőlünk. Már tavaly januárban terveztük, csak ugye az én helyzetem neccesebb egy fokkal, de az hol izgat.
Fülhallgatóval a fülemben nem nagyon hallom, mit sutyorognak, és azt hiszem, addig jobb is, mert a tekintetüket azért érzem. Ahogy a bódé felé érek előhalászom a kulcsot, majd a szószos dobozt megragadva megyek is vissza. Ennyi, felettébb egyszerű mutatvány lenne, ha nem kezdeném Fergie-vel együtt énekelni a refrént, és nem felejteném el, mit csinálok, mert tudniillik, egyszerre több dologra nem tudok figyelni. Ráadásul.. még neki is megyek valakinek, és elvesztve az egyensúlyom, hamar közelebbi viszonyba kerülök a földdel. A doboz tartalmának nagy része is rajtam, de ahogy észbe kapok, valakinek NEKIMENTEM, fel kell néznem. És a szemem is elkerekedik, mikor látom, nem csak nekem jutott a szószból.
- Tejóég. Én annyira sajnálom, csak tudod, van az az új szám, ami annyira jó, és azt hallgattam, és nem figyeltem, és amúgy is Olga ötlete volt, hogy én menjek a szószért - hadarom ezt le fél pillanat alatt, majd a végén határozottan bólintok is egyet, jelezve, tökre igazat mondok.
- Mondtam már, hogy sajnálom? - meresztek nagy szemeket, még pislogok is párat, hátha így kevesebb kedve lesz fenéktájon billenteni.