Fogalmam sincs mi vett rá arra, hogy a napomat futással kezdtem, de egyszer az életben ez is összejött. Lehet kezd jó hatással lenni rám a szobatársam, aki sportőrült és addig ugrál az ágyamon, míg ki nem megyek vele futni. Azt viszont mondanom sem kell, hogy béna vagyok mindenféle testi mozgáshoz, bakot se tudok ugrani, szaltózni meg egyenesen félek. Egyszóval nem értek én ilyen dolgokhoz…
Miután egy teljes hétre kifutottam magam visszamentem a szobánkba, és elkészülve újból a képemhez vettem az irányt. Szokás szerint én voltam az első, aki odaért még reggeli előtt, így kiválasztottam magamnak a szükséges színeket és nekiálltam még kicsit javítani a kinézetén.

Teljesen kiment a fejemből minden, a reggeli, az ebéd is csak úgy jutott az eszembe, hogy hirtelen elhallgatott a zene és mindenki lelécelt. Ott találkoztam össze Noah-val, az egyik barátommal, akivel megbeszéltük, hogy mellette leszek a tábortűznél.
Ebéd után pedig gyorsan visszarohantam a festményemhez, és elsőként fejeztem be, ami arra késztetett, hogy egy másikat csináljak. Tetőtől talpig benne voltam a munkába, mikor kimondták, hogy mára vége. Elnevettem magam mikor tükörbe nézve egy színes pöttyözött lányt láttam.
Sóhajtva mentem vissza, és kezdtem el készülődni, elvégre piszkosan, színesen nem mehettem a tábortűzhöz. Meglepetésemre hamar kész lettem, és egyenesen mentem a többiek után.
Mikor odaértem már ott volt Noah, aki egyből átölelt.
- Nekem teljesen mindegy, neked merre van kedved? – mosolyogtam rá kedvesen.
- Milyen napod volt amúgy? – kérdeztem rá még mindig mosolyogva, majd a hajamat megigazítva néztem rá.

Nem tökölök sokat, egyből kiválasztom azt, amit viselni szeretnék este a tábortűznél és már futok is. Nem szeretnél elkésni, elvégre ez nem lenne rám jellemző dolog. Utálom azokat az embereket, akik késnek, ezért próbálom én is elkerülni ezt a dolgot.
Mikor odaértem egyből megölelt, ami jól is esett. Imádom, ha a barátaim ölelgetnek és Noah az egyik barátom a táborból. Igaz, hogy fiú de valami miatt nekem sose volt annyi lány barátnőm, a fiúkkal jobban kijövök.
A keze sem zavar, ami a vállamon van. Ez olyan természetes, ezért nem szólok semmit, bár mikor összefonja az ujjainkat kissé meglepődik. Ez most mi lenne?
- Akkor menjünk sétáljunk, nekem se sok kedvem van üldögélni. – egyezek bele és követem őt, arra amerre irányít.
Volt már alkalmam rengetegszer körbejárni a táborhelyét, és már fejből tudom az egész tervrajzot, képtelenség lenne az, hogy eltévedjek.
- Fogalmam sincs, hogy bírod ezt a sok edzést… engem már egy kis reggeli kocogás is lever a lábamról. Izomlázam van. – sóhajtok, miközben megyek vele tovább.
Imádok az éjszakában járni, mert akkor minden olyan nyugodt és senki sem őrjöng, többnyire. Hiszen, ahogy a másik oldalra nézek egy csapat fiatalt látok meg, kezükben valami üveggel, amibe biztos nem narancslé van.
- Nekem remek napom volt. Reggel elvitt a szobatársam kocogni, ezért is van izomlázam. Utána pedig egész délutánig festettem, ami iszonyú jó volt. Csak kicsit festékes lettem, de megérte. – mesélem izgatottan mi történt velem a nap folyamán.
- Ezek komolyan nem bírnak ki egy estét sem ivás nélkül? – intek fejemmel a másik banda fele, akik már eléggé ’normális’ állapotban vannak.

Örülök annak, hogy sikerült meggyőznöm anyáékat, hogy elengedjenek ebbe a táborba. Alig kezdődött el de már rengeteg barátra tettem szert, és ez jó. Eddig sose volt rengeteg barátom, volt egy kettő de azok is csak azért voltak mellettem, mert anyáék lefizették őket. Itt legalább senki nem tudja, hogy apáék mekkora fejesek, és így nem kivételeznek velem. Erre vágytam már évek óta.
- Szerintem nekem száz év se lenne elég ahhoz, hogy megszokjam a sportolást. Valahogy jobban szeretek órákig egy helyben ülni és festeni, vagy valami hasonló. – mosolygok rá kedvesen, és megyek mellette. – Nem hiszem el. Tuti, hogy nem menne fel rád 10 kiló! Ha meg felmenne, akkor se maradna ott sokáig, igaz?

Szerintem nem történne semmi, ha leállna a sportolással. De hát ő tudja, hogy mi van a testével, Viszont így tökéletes látványt nyújt minden hölgynek, nekem is többek közt, mert nem mondhatom azt, hogy nem akadt már meg rajta a szemem. Megnéztem már párszor.
- Jó, szórakozzanak nincs is nekem azzal bajom… csak ne lennének annyira részegek, hogy behánynak a szobánkba. Tudod milyen rossz belelépni? – kiráz a hideg, ahogy arra gondolok, ami valamelyik reggel történt. Gusztustalan volt, az egyszer biztos. Soha többé nem akarok olyan cuccba lépni, ami nem rendes, tiszta víz.
Meglepett a kérdése, majd elmosolyodva néztem rá.
- Szívesen elmegyek veled vacsorázni. De remélem nem valami előkelő helyre akarsz vinni, egy hambibár is megfelel nekem. – vigyorogtam rá, majd megálltam. – Nem ülünk le oda? Belelógathatjuk a lábunkat a vízbe. – vigyorogtam rá kedvesen. És ha beleegyezett akkor megindultam a kiszemelt helyre.

- Azért kedvelsz, mert lusta dög vagyok? – nézek rá kérdőn, de nem tudok sokáig komolyan nézni rá, hamar elnevetem magam. – Najó, ez tényleg igaz, de tehetek ellene. Mostantól úgy kocogó társsal gyarapodtál.
Komolyan gondolom, nem akarok én sem egy elhízott bálnává válni, jó ez a karcsúság és ezt szeretném megtartani. Sose lehet tudni mikor mond fel a génállományom, és kezdek hirtelen felpuffadni. Remélem ez nem fog megtörténni, megakarom őrizni az alakomat.
- Ha te mondod, akkor nem aggódom. De amúgy neked jól is áll az, hogy sportolsz. Én kb. olyan leszek, mint egy elefánt a porcelánboltban. – vonok nevetve vállat, és megyek arra a helyre, amit az előbb jól megnéztem magamnak.
Nincs messze a tábortűztől, így egy kis fény is ideszúródik de legalább nem hallani az ittas tinik hangját, akik mindenféle hülyeséget kiabálnak.
- Az megfelelő lesz. Sose szerettem előkelő helyekre járni, pedig anyáék előszeretettel cipelnek oda. – sóhajtok, majd leülve a farönkre bújok oda hozzá és lógatom a lábamat a vízbe. Ahhoz képest, hogy nyár van hűvös az idő, de nem panaszkodhatom.
- Köszönöm a melegítést uram. – kuncogok, majd felvéve egy követ eldobom és nézem, ahogy megtöri a víz sima felszínét.
- Képzeld, holnap kint lesz foglalkozásunk. Megyünk valami különlegessé vadászatra, és azt majd le kell festeni. Alig várom. – mesélem izgatottan még mindig a vízfelszínt nézve. – Ti holnap mit fogtok csinálni? – érdeklődöm rápillantva.

- Na és még miért kedvelsz? – mosolyogva, felhúzott szemöldökkel pillantok rá, és tényleg érdekel. Mit lehet kedvelni egy ilyen gyerekes lányban, mint én? Szerintem a táborban én vagyok az egyik legbutábban viselkedő személy, elvégre én a saját kis világomban élek és néha túl… túl gyerekesnek tűnhetek. De hát nem tehetek róla, hamar kellett felnőnöm és nem volt időm kiélvezni a felelőtlen gyerekkort. – Biztos vagy te benne? Mert én nem mernék elindulni magammal futni. – ez nagyon igaz. Nem csodálkoznék azon, ha egyszer a lábamnál fogva húzna ki, hogy elmenjek végre futni. Ezért nem leszek én sose sportoló, de nem is szeretnék az lenni. Tökéletesen megfelel magamnak a mostani hobbim, nem váltanám le semmiért.

-Olyan helyre, ahol szabadon leehetem magam? Nane! Soha nem enném le magam. – kuncogok, és csak jól érzem magam mellette. Olyan felelőtlen itt minden, nem kell aggódni semmin, nincsenek olyan nagyon szigorú szabályok és ez tetszik, nagyon is.
- Mit ígértél a felügyelőknek annak érdekében, hogy elengedjenek? – kíváncsiskodom mosolyogva, ahogy szorosan bújok mellé. Nem igazán volt jó ötlet beledugni a lábunkat a hideg vízbe, ezért gyors k is húzom és törökülésbe ülök.
- Aztaa… lányok is beállhatnak vagy nekik csak a szurkoló csapatban a helyük? – mosolyogva kérdezem tőle, és reménykedem abban, hogy nem fog semmi baja esni. Az nem lenne jó, ha meg komolyabb lenne akkor még a tábort is elkellene hagynia.
Az, hogy a vállamra terítette a felsőjét zavarba hozott. Még sose csinált senki ilyet, önszántából legalábbis nem.
- Köszönöm… igazán nem kellett volna.

-Jaj ne mondj ilyeneket! Még a végén én is elhiszem, hogy különleges vagyok. – rázom meg a fejemet kifejezve ezzel nemtetszésemet. Még hogy én különleges? Dehogy, ugyanolyan lány vagyok, mint a többiek csak annyi különbséggel, hogy engem nem igazán érdekelnek a vásárlás titkai, a műköröm különböző típusai. Szeretek ilyen lenni, és ez nem hiszem, hogy különlegessé tenne.
- Ebbe bele fog törni a bicskád! – figyelmeztetem komolyan nézve rá, hisz el sem tudom képzelni, hogy milyen úton módon tudna valaki rávenni a rendszeres sportolásra. Talán ez a tábor embereket változtat meg, és akkor anyáéknak lenne még egy okuk arra, hogy kiakadjanak rám.

- Neeee… szerintem nem akarod viszontlátni a kajámat. – nyelek nagyot. Világ életemben finnyás voltam egy csöppet, de ezt már kezdem kinőni. Viszont, ha valaki lehányna nem tudom, hogy reagálnék még az is lehet, hogy tisztaság mániássá válnék, az pedig nem szeretnék lenni.
- Ügyes. Remek lépés volt ez tőled, alig várom, hogy szétnézzek a városba. – mosolygok rá kedvesen és tényleg örülök annak, hogy az egyik este nem kell idebent lennünk, hanem szétnézhetünk a városban. Jó program lesz.
- ÁÁ… a lányoknál mindenkit lenyomnák és nem lenne élvezetes a játék. A fiúkkal kell játszanom, mert ott megtalálnám a nekem való ellenfelet. Szurkolócsapat? Isten ments! – nevetek fel, és szemeim előtt már körberajzolódott, ahogy egy csapat fiú elől futok egy labdával a kezembe és próbálok nem pofára esni.
Elpirulva figyelem a mozdulatát, ahogy megigazítja rajtam a felsőjét és átkarol. Hozzábújok.

Kérdésére eltűnik arcomról a mosoly, helyette az értetlenség és a kíváncsiság jelenik meg.
- Mi lenne? Barátok vagyunk és szoktam vele is időt tölteni, ahogy minden itteni barátommal. – kérdőn pillantok rá. Furán viselkedik, tehát valamit hallhatott, hogy most csak úgy felhozta ezt a témát. – Hallottál valamit?

-És fogok is veled kocogni. Minden vágyam. – vigyorgok rá lelkesen, és örülök annak, hogy összeismerkedtem Noahval.
Sose volt olyan hű de sok barátom, egy maroknyi volt de tudtam, hogy azokra mindig számíthatok, és most már Noah is odatartozik, mert egyszerűen imádom.
Jó vele lenni, beszélgetni és minden csacsiságot összehordani, amikor elindultam ebbe a táborba, akkor nem hittem volna azt, hogy összeismerkedek ilyen kedves, aranyos, szeretnivaló emberekkel. De kellemesen csalódtam.
- Sejtetted vagy tudtad? Mert, ha tudtad, akkor gyorsan kiismertél. – mosolyodom el és megsimogatom a karját. Nem tudom miért, de nekem szükségem van ezekre az érintésekre, hogy közelebb kerüljek a barátaimhoz. Viszont attól nagyon félek, hogy ha véget ér a tábor akkor mindenkit elveszítek… - Noah… ugye, ha vége lesz a tábornak akkor sem fogsz elfelejteni? – halkabban kérdeztem, és letörve ültem mellette. Nem merek belegondolni milyen lesznek a napjaim az itt megismert barátaim nélkül…
- ÁÁÁ... mit számít az a röpke 80 kiló? Úgy nekik megyek, hogy ott maradnak. – kuncogok, de nem gondolom komolyan ezt az egészet, inkább csak néző leszek. – Inkább szurkolok neked a széléről, keresek még szoknyát is hozzá. Jó?
Örülök annak, hogy lehet vele viccelődni, egy csomó fiú ismerősömmel az volt a gond, hogy nem lehetett velük ilyen hülyeségekről filozofálni. De Noah más, és ez tetszik.

Meglepetten pillantok rá. Ebbe a táborba több a pletykás nő, mint azok száma akik nem akarnak ezzel foglalkozni. No, mindegy is…
- Mindenki? Kavarunk? – nézek a semmibe, és sóhajtok egyet. – Barátok vagyunk Kennyvel, voltunk a tón párszor, és ilyenek. – vonok vállat.