To: Nova
A forgalom miatt alig bírtam haladni ebben a városban. Utáltam mindig, ha időre megyek és egyszerűen nem tudok haladni. Ezüst fordom motorjának lusta zörejét hallgatva doboltam a kormánykeréken, miközben vártam, hogy az az átkozott lámpa, végre átváltson zöldre és befordulhassak a reptérre. Nem tudom, hogy újdonsült alkalmazottunk, tud-e az érkezésemről, de még az éjjel felhívott a nagyanyja, hogy megkérjen, menjek érte a reptérre. Nem értettem igazán, hogy mi okból, hiszen könnyen bérelhetne magának egy kocsit, amiben biztosan van GPS is. De nem ellenkeztem. Átadtam drága öcsémnek, a felügyeletet, aztán már robogtam is. Bár mit ne mondja, inkább csak vánszorgásnak mondanám ezt a tempót.
Végül csak zöldre váltott a lámpa, én meg gázt adtam és alig öt percen belül, már a reptér előtt parkoltam, ahol természetesen tilos, de mivel már jó ideje leszállt a gép, gondoltam a kisasszony, már odakinn vár, nem kell sokat toporognom.
Ahogy bementem, azonnal az utasfogadáshoz mentem. Tudtam, hogy néz ki, és biztos voltam benne, ha meglátom, felismerem Novát.
Végül, csak megláttam a nőt, aki igen nyugodtan heverészett az egyik széksoron. Meg kell mondjam, meglepődtem. Sokan figyelték őt, de mintha nem is zavarta volna, csak evett és ivott.
- Szia, te lennél Nova? - mentem oda egy kedves mosollyal, majd felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem, és ezzel be is mutatkozzam. - Lionel vagyok a táborvezető. A nagyanyád kért meg, hogy jöjjek eléd. Ne haragudj, hogy késtem, de átkozott ez a forgalom.