Ma nem volt sok tennivalóm, a képemet is befejeztem ezért elégedetten és mosolyogva léptem ki az udvarra. Jobban szerettem a kinti foglalkozásokat, mint azokat, amiket bent tartottunk. Azok túl unalmasak és egyhangúak voltak még egy magamfajta kreatív, álmodozó lánynak is.
Berohantam a szobába, hogy elhozzam magammal a fényképezőgépemet majd az erdő felé vettem az irányt. Lelkesen kattintgattam, mindent és mindenkit megörökítettem különböző helyzetekből. Kb. úgy nézhettem ki, mint egy paparazzi de ez nem különösebben érdekelt.
Hirtelen megláttam bekanyarodni az én kedves ismerősömet, Bodrit, akivel elég jól kijövök. Ritka az ilyen személy, ezért is örülök annak, hogy összetalálkoztam vele. Vigyorogva kaptam le, elé ugorva mire ő majdnem szívinfarktust kapott.
- Nem akartalak megijeszteni… - néztem rá boci szemekkel, hisz nem akartam megijeszteni, vagy felborítani. Távol álljék tőlem az ilyen gondolat, egyszerűen csak leakartam kapni.
Felhúzott szemöldökkel néztem hátra a válla fölött a többi lányt nézve, hallottam már róluk de nem tulajdonítottam nekik nagy dolgot. Meglepett Kenny viselkedése, de nem ellenkeztem, engedtem, hogy betessékeljen a bokorba.
Viszont, amikor a kezével betapasztotta a számat az nem tetszett. Azt gondolta, hogy elkiabálom magamat?
Bosszúként megnyaltam a tenyerét, majd miután elvette a kezét vigyorogva ingattam a fejemet.
- Kitől is bújtunk el a bokorba? – kérdeztem nevetve, a gépem után nyúlva, ami szerencsémre még mindig az oldalamnál lógott. – Amúgy neked is napos délutánt.

Szemet forgatva néztem rá, ahogyan bugyuta kérdés hagyja el a száját. Még, hogy én dögös? Dehogy… ebben a táborban szebbnél szebb lányok vannak, én pedig labdába se rúghatok mellettük.
- Mondtam már, hogy vicces vagy? – kérdőn pillantok rá. Nem szoktam hinni a hímneműeknek, ez alól még ő sem kivétel. Idővel persze lehet, hogy azzá válik de most nem az.
Nem vagyok olyan lány, aki két kedves bóktól már ledobja a bugyiját egy ilyen göndörkének, mint amilyen ő is. Kenny veszélyes, de egyben jó fej és imádok vele lenni.
Még mindig nem tudom miért is játszunk bújócskát egy csapat lányka elől, akiknek csak úgy csillogott a szemük mikor ránéztek.
Nevetnem kellett mikor morgolódni kezdett, olyan volt, mint Hófehérkének a morgós törpéje. Erre a gondolatra még jobban elfogott a nevetés, de mikor aggódó tekintetét láttam egyből elhallgattam. Ez a bujkálós dolog komolyabb, mint hittem.
- Állok elébe, mindig is rossz kislány voltam. – macskakörömmel a levegőben nyomatékosítottam mondandómat, miközben odatartottam fenekemet, de még mielőtt csinálhatott volna valamit egyből leültem egy kőre. Nem vagyok én olyan lány.
- El sem hiszem, hogy ekkora rajongótáborra tettél szert. Valamint nagyon tudhatsz a száddal… és nem biztos, hogy az az éneklés. – kacsintottam rá nevetve, reménykedve abba, hogy most sikerül kicsit felhúznom.
- Milyen titkos etyepetye? Mindjárt megetyepetyézlek úgy téged, hogy ott kő kövön nem marad! Amúgy meg csak fényképeket akartam csinálni… - vontam vállat, kinyújtva a lábamat és sóhajtva egyet.

Fejemet ingatva, kezdtem el rajta nevetni. Nem hiszem el, hogy képes ilyen dolgokat kitalálni, de díjazom benne ezt a tulajdonságát. Mindig sikerül így megnevettetnie.
- Szerelmes levelekről beszélve… az enyém merre is van? – kérdőn pillantok rá, de komolyságom nem sokáig tart. Egyből elnevetem magam. Meglepően remekül megy nekem ez a komoly nő szerep, na de nem is ezért szeretnek engem az ismerőseim. Egy két lábon járó művészlélek vagyok, aki a saját kis világában él, ahová nem mindenkinek enged betekintést. Meglepő lehet, de igazából nem vagyok ennyire nyitott mindenkivel, csak azokkal, akik megérdemlik. Kenny megérdemli.
- Fogadom, hogy két kezeden nem tudod megszámolni, hány lányt döntöttél már meg ez alatt a pár nap alatt. Az is lehet, hogy Grace remek képzelőerővel van megáldva… ismerek még olyan személyeket, akiknek remek a képzelőereje. – igen, itt magamra gondoltam. Bár igaz, hogy én soha nem törtem azon a fejemet, milyen lehet Kennyvel csókolózni, vagy akár mást csinálni.
- Szeretnél részt venni? Csak az az egy gond, hogy nem mindenkinek engedem meg… valami különlegességed kell legyen, hogy lefotózzalak az erdőben, meztelenül. – sóhajtok egyet, miközben leülök erre a kőre, ami igazán hegyes, még a végén kiszakítja a rövidnadrágomat.
Nagy szemekkel pislogok rá, ahogy hirtelen felkap, mint egy bábút és már az ölében ülve eszmélek rá arra, hogy mi is történt.
- Te jó isten… mennyi erő van benned, te gyerek? – még mindig hatalmas szemekkel nézek rá, megjegyzésére csak a fejemet rázom. – Nem vagy normális… - forgattam szemet, de nem viccelt, tényleg nyomott ’ valami ’ alulról. Csak ingattam a fejemet, kérdésére viszont teljesen elpirultam…
- Miért érdekel Kenny? – felhúzott szemöldökkel pillantottam rá.

Az ilyes fajta humor számomra egy hatalmas segítség, mert így elfelejtem a jelentéktelen dolgokat, na meg azokat, amik rendesen kiakasztanak. Talán be kellene szereznem otthonra egy Kennyt, hogy szórakoztasson.
- És ha nem én találom meg, akkor mi történik? –szemöldököm a fellegekben jár, én pedig kíváncsi vagyok válaszára. – Elmondhatnád, hogy miket is írtam abba a bizonyos levélbe… már nem emlékszem. – kuncogok a dolgon, mert még ilyen hülyeséget egyik barátom sem talált ki.
- Nem mindenki nyitja szét a lábát egy csábos mosoly után Kenny kedves. Vannak olyanok, akikért igenis meg kell dolgozni. Az meg más tészta, hogy te imádod megdönteni a lányokat… - vállat vonok. Nem igazán tudom, hogy milyen lány áll ellent a táborban Bodrinak, de hát nem köti az orromra, s én hiába vagyok kíváncsi nem merem megkérdezni.
- És akkor ki fog fényképet csinálni? Ejej Kenny, nem hiszem, hogy jó modell lenne belőled… - mosolyogva rázom fejemet, vele együtt pedig a hajam is mozog. Mindig is imádtam, hogy ilyen szép, hosszúhajam van. De Kenny haja az jobban tetszik, göndör és jó puha.
- Perszee… akkor te is követelnél mintát. Ismerlek már… - sóhajtok, majd megigazítom a felsőmet, ami a keze miatt kissé feljebb csúszott.
Mikor kisimított egy tincset az arcomból, elpirultam.
- Sose lehet tudni ezt a dolgot Kenny. Az is lehet, hogy én is ekkora rajongótáborral büszkélkedhetek, mint te. – öltök nyelvet, bár biztos vagyok abban, hogy én teljesen eltűnök az itteni lányok között. Nem vagyok az a nagyon feltűnő lány, akit mindenki ismer és ilyenek. Nem is akarok ilyen lenni.
Fura ez a csend, elhallgatott minden, s a velem szemben ülő fiú mintha aggódni kezdett volna. Olyan érzésem lett, mintha valaki néz minket, ez az állításom pedig hamar is bebizonyosodott. Feltűnt egy lány, valószínű ez a Grace, aki igazán ’kedves’ volt.
- Ez aztán a modor… - húztam el a számat, őt nézve, ahogy elrobog a bokortól, ahol elbújtunk. – Nem lenne jobb elmennünk innen? Elvégre nem ülhetünk egész nap egy bokorban, még a végén azt hinnék, hogy rosszban sántikálunk.

- Óh mekkora pechem van, tudod mit? Itt hagylak és elmegyek elolvasom. – vetem fel csak úgy lazán a dolgot. Vicces, hogy ilyen meg nem történt dolgokról beszélgetünk, miközben egy csapat lány elől bujkál. Ez az egész szituáció nem hétköznapi, mintha már híres lenne és több ezer rajongó elől kéne elbújnia. Ezért nem lennék én sztár, egy festő pedig mindig eltud bújni.
- Nem is értem, hogy tudtam elfelejteni ezeket az érzelmeket, amiket beleírtam a levélbe… Olyan az agyam mint a szita, minden átmegy rajta. – gondterhelten sóhajtok, miközben végig a szemébe nézek.
Ennél agyamentebb beszélgetést sem sűrűn hallottam, de jó csak így a semmiről beszélgetni, ülni és csak lenni. Hiányzott már egy nyugis délután, ez pedig majdnem olyan.
- Az önkioldóra gondolsz? Nem rossz ötlet… de akkor is. Nem vagy különleges. – húzom tovább az agyát vigyorogva. – Igen, festek is. De az nem adná olyan jól vissza a dolgot. Van egy ötletem, szerezz magadnak más valakit. – vonok vállat, de nem gondolom komolyan. Sőt ez az egész akt fotókészítés nem az én asztalom, biztos belepirulnék, de mivel ezt a pályát választottam muszáj lesz valamikor beletörődnöm.
- Kenny messze még a jövő zenéje, majd kiderül ez a dolog. De ahogy én tudom nincs senki. Rajtad kívül meg van még pár fiú barátom, de ők sem. –jegyzem meg orrom alatt. A fiúkkal sose voltam olyan hű de válogatós, ha jön valaki akkor jön, de igazából sose jött.
Valahogy Londonban mindig eltörpülök a többiek mellett, vagy csak az a tény, hogy művész vagyok mindenkit eltaszít mellőlem, flúgosnak gondolhatnak.
- Látom, és kezdelek sajnálni… - borzolom össze a haját, és sóhajtok egyet. Agytekervényeim közben kattognak, megoldást keresve a problémájára. – Mi lenne, ha megpróbálnál közeledni Gracehez? Visszaadnád az idegesítést, és akkor leszállna rólad. – vetem fel az ötletemet, és engedem, hogy kivezessen a dzsungelből.
Csak a fejemet ingatom mikor a keze véletlenül végigsimít a fenekemen. Tipikus pasi.
- A szobámba mások is vannak… - forgatok szemet, majd ránézek komolyságot erőltetve magamra. – Egyedül is kitudtam volna menni. De azért köszönöm. – engedem meg felé egy mosolyt.
- Nekem mindegy. Menjünk le a tóra, nincs messze innen. – vonok vállat, megigazítva magamon a rövidnadrágomat és a felsőmet.

Csak mosolyogtam rá, hála hatalmas képzelőerőmnek magam elé képzeltem azt, ahogyan futok a közös fürdőszobába, hogy letusolva olvassam Kenny isteni levelét. Nevetnem kell, ha ilyenekre gondolok.
- Héééé… nem mész te sehová. – öltök nyelvet, miközben gyengéden a vállába bokszolok de nekem sokkal jobban fáj, mint ahogy neki fájhat. Nem lehet mit tenni, látszik, hogy én lány vagyok ő pedig fiú.
- Sajnálom Kenny, pedig el se tudod képzelni mennyire megszeretnélek örökíteni. – szomorúságot tettetve nézek rá, de ez sem megy nekem sokáig. Egyből elnevetem magam és tovább hallgatom őt. Fogalmam sincs, hogy miért kerülik annyian a társaságát, szerintem remek szórakozást nyújt.
- Inkább téged becsüllek alá… félek, hogy annyira rossz lenne, hogy nem merném lefesteni. – sóhajtok a hajamba túrva. Igazából még nem voltam úgy senkivel, és nem egy táborban szeretném megejteni, ahol annyian megtették már előttem. Főleg nem egy emeletes ágy felső szintjén. Abszurd.
- Mikor is lettem a Roxyd? – játékosan húzom fel a szemöldökömet, miközben pimaszul vigyorgok rá. Nem tudják levakarni rólam ezt a mosolyt, hiába is próbálják. Én már csak ilyen vidám vagyok.
- Azért ne becsüljük alá a libákat, okosabbak, mint egyes emberek, és nem szeretném megsérteni őket. – figyelmeztetem őt még mindig vigyorogva. Az ujjammal is fenyegetően kalimpálok előtte, de sose mondanám meg neki, hogy mit tegyen. Ez csak vicc.
- Nem hagyod magad lebeszélni, mi? – rázom meg a fejemet, és csak sóhajtok egyet. Hiába, a pasik már csak ilyenek, nem lehet mit tenni ellenük.
- De úgy agyoncsípnének a szúnyogok, a te hátad pedig kiállna. Ez nem fog összejönni Kenny. – húzom el a számat, de eszem ágában sincs belemenni ezekbe az ajánlatokba, amiket komolyan is gondolhat.
Megindulok a tó fele, mire ő átkarolja a derekamat és egyik kezét a farzsebembe csúsztatja. Felhúzom a szemöldököm, de nem mondok semmit, legyen neki gyereknap ha azt szeretné.
- Mert nem én nem vagyok olyan, és kész. – próbálom lezárni ennyivel a témát, de ahogy őt ismerem ezzel nincs itt vége.
- Alig várom, hogy odaérjünk a tóhoz. Jól esne most egy hideg fürdő most, neked nem? – pillantok fel göndör barátomra, ahogy egyre közelebb érünk az említett helyhez.

Nem hittem volna, hogy a mai napon ilyen különleges dolgokban lesz részem. Először azt hittem, hogy csak lekapok pár embert, akik vígan beszélgetnek, esetleg játszanak valamit, majd visszamenve a szobámba kollázst készítek belőlük. Legalábbis ez volt a tervem, de szerencsére ez fenekestül felfordult.
Sose szerettem azokat a férfiakat, akik állandóan a farkukkal gondolkodnak és próbálnak mindent elkövetni annak érdekében, hogy megfektessenek bárkit. Kicsit rosszul esik, hogy ennyire bele akar látni a bugyimba, de próbálom nem komolyan venni a dolgait. Viccnek fogom fel, betudom a perverz humorának, amivel rendelkezik.
- Pedig feladhatnád, Kenny nem vagyunk egy súlycsoportban. – kuncogok, és tovább megyek vele. Hogy hogy ne problémázzak ennyit rajta? – Kenny… nem fogom a szüze… - gyorsan az ajkamba haraptam, hogy ne mondjam végig ezt a mondatot. Nem kell neki tudnia ezekről a dolgokról, amik miatt különleges egy nő.
Nem problémázok azon, hogy a keze végig a farzsebemben van, látom rajta, hogy ínyére van a dolog. Én pedig ki vagyok, hogy elrontsam egy gyerek élményét? Senki. Szóóóval…
- Ez nem így megy Kenny. Elszokták hívni a lányokat randira, majd még egyre, hazakísérik, esetleg megcsókolják és így tovább. Nem hipp hupp, és már az ágyban is vagyunk. – világosítom fel kedves barátomat, ahogy megérkezünk a hőn áhított tóhoz. Egyből maga elé húz, megölel és a fülembe suttog. Borsódzik a hátam, felszökik a pulzusom és imádom az egész helyzetet.
- Fogalmam sincs… esetleg ölj sárkányt. – öltök rá nyelvet, majd a kezeire nézek, amik a felsőmnél vannak.
- Nyugodtan. – bólintok rá, majd mikor lehúzta rólam a felsőt ellépek tőle. Lehúzom a kissé festékes Vans csukámat, majd kikapcsolva a rövidnadrágom gombját szabadulok meg attól is. Majd visszafordulok és csípőre tett kézzel nézek rá.
- Az utolsó aki beér a vízbe az meztelenül megy vissza! – kuncogok, és meg sem várva a reakcióját futok a víz felé.

Nem csodálkoztam Kenny reakcióján, szinte nem is vártam mást tőle csak ezt. Hiszen mégis csak meglepő, hogy a mai lányok közül akad egy olyan, aki még 18 évesen nem adta oda magát bárkinek. Én nem fogom odaadni magam bárkinek.
- Igen… vagyis, nem vagy.,. ááh. – olyan borzalmasan szörnyű ez az egész nem adom, de kérem dolog. Félek attól, hogy mi lehetne ezeknek a felelőtlennek gondolt percek után. Mi van, ha becsúszik valami, akarom mondani valaki? Akkor mi lesz? Mert én egyedül tuti nem fogok megbirkózni ezzel, anyáék meg egyenesen kiraknának a családból. Nem kockáztatok.
Sóhajtok, és zavartan túrok a hajamba. Mindig ezt csinálom, ha valamin kattog az agyam és gyors megoldást akarok keresni a problémára, de ez nem probléma. Ez egy tény, amit el kell fogadni.
Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de ha valakinek igen is számítok, akkor az tenni fog érte valamit, ha meg nem akkor feladja és nem próbálkozik tovább. Mindenkinek a saját, szociális döntése.
- Vegyük randinak? – húzom fel kérdőn a szemöldökömet, majd elnevetem magam. – Még sose volt bokros randim, de úgy látszik, mindent el kell kezdeni valahol. Nem igaz? – mosolygok rá kedvesen, ahogy egyre közelebb érünk a tóhoz.
- Akkor nehezebb feladatot adok neked Sir Kennedy. Hozz nekem egy csillagot az égről. – mosolyogtam rá, miközben engedtem, hogy megszabadítson a felsőmtől. Láttam tekintetét, ajkába harapását, ami belőlem egy halk sóhajt idézett elő. Majd a segítsége nélkül vettem le magamról a többi ruhadarabot, és megfordulva elállt a lélegzetem. Meglepett a felsőteste, a tetoválások meg úgy minden. Tökéletes volt.
Elkezdtem befutni a vízbe, mert semmi kedvem nem volt veszíteni, de mikor beért sőt még elém is ért, már kezdtem pánikolni. Nem akarok nudizni mindenki előtt. Aztán puff, megállt és én pedig besétáltam a vízbe.
- Nem is igaaaaz… - szólok ki a vízből, majd elkezdem magamra fröcskölni azt, hogy ne érjen váratlanul ha beljebb megyek. – Hogy lásd kivel van dolgod megkímélek. Nem kell meztelenül felmenned.

Nagyokat nyeltem, számomra ez egy igen kínos téma volt, és nem hiszem, hogy egy ilyen nőcsábásszal, mint Kenny kéne megbeszélnem. Majd, ha felkészülök rá, akkor megteszem és kész.
- Sose szerettem a szőke hercegeket fehérlovon, ők túl hétköznapiak. Rajzolni is sokkal hamarabb megtanulja a gyerek, mint az igazi rosszfiúkat. – kacsintok rá ajkamba harapva, és csak nézem arcát. Lelki szemeimmel elképzeltem azt a helyzetet, amiben valaki erőteljesen nyögi Kenny nevét… kirázott a hideg.
Más lány tuti kapna az alkalmon, mert ez keringőre volt felhívás de én nem merek, meg valahogy nem is akarok. Majd meglátjuk mit fog hozni a jövő, nem sietek el semmit.
- Hát persze Kenny, a göndör hajad mindig különlegesebbé fog tenni. – öltöttem rá nyelvet, majd vele együtt nevettem. Tetszett, ahogy kacsintott olyan aranyos volt, mégis volt benne valami, amitől a falnak mentem volna. De itt nincs fal, szerencsére.
Ilyen érzéseket se sűrűn váltanak ki belőlem a férfiak, de neki sikerült. Vajon mi a titka? Miért nem érzem magam erősnek mellette? Mitől ilyen… eszméletlen?
- Alig várom, hogy a kezembe tartsam a csillagot. – vigyorogtam rá, immár fehérneműben. Ha tudtam volna, hogy ma még megmártózok a hideg tóban akkor felveszek valami ideillőbbet, de így marad a csipkés kis ruhadarab, ami most van rajtam. Ez van.
Kérdésére teljesen elpirultam. Fogalmam sincs, hogy mit tennék, ha itt levetkőzne előttem egy szál semmibe. Meglepődnék az egyszer biztos, még jobban zavarba lennék és… fogalmam sincs, rá se mernék nézni.
- Nem… kell… nekem…sem. – motyogom elpirulva, a víz felszínét nézve mikor hirtelen megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. A homlokomra adott puszi még jobban elpirított, úgy nézhettem ki, mint egy rák.
- Kenny… van a válladon valami… - suttogom neki, miközben a vállán valami gyíkszerűség kezdett el mászni. Utálom a csúszó mászókat, ezért egyből elhátráltam mellőle és tisztes távolságból figyeltem, ahogyan megszabadul tőle. Majd a hátamra feküdve lebegtem a vízfelszínen.

Nem akartam megbántani Kennyt, soha nem szeretnék ilyen dolgot elkövetni, egy olyan személy ellen, akit kedvelek. Miről beszélek? Talán többet is érzek iránta, de ezt nem merem bevallani magamnak, ahogy ismerem már az észjárásomat.
Egy ideig csak nézegetem az eget, és gondolkodom azokon a dolgokon, amiken viccelődtünk. Az aktfotózás, a bokorban ülés, amiből hirtelen randi lett, és a keze a fenekemen volt. Ez már jelent valamit, nem?
Visszaálltam a lábamra, majd megigazítva a hajamat és a melltartómat, ami időközben megtelt vízzel mivel a tartó szivacs az felszívott belőle valamit. Körbenéztem, de a közelembe sehol nem volt a fiatal srác, majd megpillantottam a parton ülve cigizni. Káros szenvedélyek egyike, sóhajtottam, majd megindultam a partra hozzá.
Mosolyogva néztem rá, és mikor odaértem egyből levágódtam mellé, vállára hajtva a fejemet.
- Kenny… most haragszol rám? – néztem fel rá kiskutya szemekkel, miközben karját simogattam. Nem szeretem, ha haragudnak rám a barátaim. Főleg azt nem szeretném, ha Kenny nem beszélne velem többet. Az nem lenne jó, nem élvezném.
- Bocsánat, amiért nem adom könnyen magam… csak volt egy kellemetlen élményem a fiúk terén, és kissé bizalmatlan vagyok. – sóhajtok egyet, majd úgy döntök, hogy nem zavarom tovább. Mielőtt felállnék puszit adok az arcára, közel a szájához, de mégsem oda.
Majd felállok és magamhoz veszem a cuccaimat, miközben az ő felsőjét és nadrágját is felveszem. Elindulok, majd mielőtt messzire mennék hátrafordulok és vigyorgok rá.
- Szükséged van még a ruháidra…? – kaján vigyor ül ki az arcomra, egyik kezem a csípőmön, a másik a levegőben rajta a felsőjével.

Szeretnék komolyabb dolgot Kennyvel, de félek. Nem tudom mit hozna ki belőle ez a dolog, és azt se tudom, hogy belőlem mit hozna ki ez, ha mi ketten többek lennénk, mint barátok. Szeretnék több lenni, mint a barátja, és remélem még esély is lehet rá, csak most még élvezzük felelőtlenül a dolgot.
- Hogy ne kellenél Kenny?! Nem hülyítelek… imádok veled lenni! – mondom teljesen őszintén, és a nap folyamán először hervad le a mosoly az arcomról. Megrémiszt az a tudat, hogy azt képzeli rólam én csak játszom a fiúk szívével. Közben ez nem igaz, csak a bizonytalanság nagyon a hatalmába tud keríteni. Ez pedig kiakaszt, felemészt belülről.
- Imádlak Kenny. – suttogom, majd a puszi után egyből elkezdem összeszedni a cuccainkat. Tudom, hogy azzal, hogy elviszem magammal az övét is ezzel egy háborút indítok el, de ez nem gáz. Legalább visszatér az a mókás, kissé forró helyzet, ami eddig volt jelen köztünk.
Amikor meglátom arckifejezését csak elmosolyodom, majd ahogy egyre közelebb ér hozzám kezdek megrémülni, egyből elkezdek futni ahogy a lábam bírja, nem figyelve arra merre és hogy megyek. Néha néha hátranézek, közben nagyokat kacagok. Tetszik a látvány, amit hátrafele nézve látok meg. Ajkamba harapok, és nem veszem észre, hogy előttem bezárul az út.
- Fenébe. Ez bukta. – morgolódok, és nézem, ahogy lassan beér Kenny.

Ezt nagyon rosszul hoztam össze. Fogalmam sincs, hogy jutottam el odáig, hogy a szabad tisztásról egy zsákutcába kerültem, ahonnan tényleg nincs menekvés. A bozótoson keresztül nem fogok átvágni, főleg úgy nem, hogy nincs rajtam semmi és össze vissza csípnének ezek a tövisek. Sehogy sem lenne jó, ezért inkább maradok és nagy levegőt véve szembenézek a mumusommal, aki most Kenny.
Annyi mindent csináltam már az életembe, bókoltam idegen embereknek, táncoltam is velük de még soha nem álltam ilyen közel egyetlen fiúhoz sem, aki ráadásul félmeztelen is lett volna.
Akaratlanul is jártattam a szememet rajta, és ajkamba haraptam.
Mikor felkapott akkor nagy szemekkel néztem rá, és próbáltam megkapaszkodni valamibe. A vállát fogtam meg, hogy nehogy lebuckázzak az öléből.
- Ha leejtesz és lila lesz valamim, akkor nagyon megbánod! – fenyegettem meg komolyan nézve a szemébe, de ahogy a zöld íriszekbe néztem elfogott valami. Talán a vágy, esetleg a belátás, de igazából nem tudom. Sóhajtok, majd nézem, ahogy mozognak az ajkai.
-Nem vagyok nyuszi! A nyuszik félnek, én pedig… nem… félek… - sóhajtva néztem az arcát, ahogy veszi a levegőt. Olyan fura volt ilyen közel lenni hozzá. Nem bírtam, közelebb hajoltam hozzá és egy kis szájra puszit adtam neki.
- Látod? Nem vagyok nyuszi! Nagyon nem! – vigyorogtam rá.