Legrosszabb cukrász bevetésen - Rio & Teanna

**Teanna Light**

Miután gyorsan magamra kaptam egy pólót és egy rövid nadrágot, szinte egész nap az egyik kedvenc unokatestvéremmel beszéltem. Igaz, hogy inkább talán a szüleimet kellett volna felhívnom, hogy biztosítsam őket a jó létemről. Azonban inkább mellette döntöttem, és rögtön a második napomon felhívtam. Vagy ő hívott fel engem? Már nem is emlékeztem rá, nem is nagyon érdekelt. Ő volt az, aki a legjobbat elfogadta a döntéseimet, és aki leginkább ámogatott, szóval a döntésem nem volt valami nagy meglepetés számomra. Közben úgy döntöttem, hogy készítek valami kaját magamnak. Vagy legalábbis megpróbálok készíteni valamit. Amennyire figyelni tudtam beszélgetés közben.
- Hé, amúgy a kedvenc kajádat készítem – beszéltem bele a telefonba egy jót nevetve. Már azt sem tudtam, hogy reggel vagy délután van-e. - Ühümm... Ne mondd már, hogy el fogom szúrni! El szúrtam én-e már bármit is az életemben? Oké, értem. De azért azt kell ismerned, hogy egy jó tortának készült... És a szakácskönyv azt mondta, hogy az a legegyszerűbb! Inkább meg kéne köszönnöd nekem, hogy ennyit gondolok rád... Amúgy is csak féltékeny vagy, hogy te nem kaphatsz a muffinból - mondtam neki, miközben a pirítosomat ettem. Furcsa volt, hogy még senki nem volt itt. De ez biztos azért volt, mert még mindig délután volt. Persze, néhány ember jött és ment, de nem nagyon foglalkoztam velem és a csokis muffinommal. - Hogy micsoda? Te bolond vagy? Még jó, hogy féltékeny vagy! Nem, nem... nincs igazad. Én leszek a világ egyik legjobb cukrásza és szakácsa... Na persze. Nem, még nem mondtam el neki. Ugye most nem fogsz te is kiakadni? Ray, nekem már munkám van, saját életem, nem tehetek róla, hogyha anya ezt képtelen megérteni. Oké, értem én, hogy talán nem a reptéren kellett volna szólnom neki, de... Várj, mindjárt odaég a kaja! - Gyorsan odapattantam, kinyitottam a sütőt és kivettem belőle a muffinokat. - Amúgy nem, nem vagyok rád mérges. De most mennem kell, megenni a kedvenc kajádat. Hah! Pá! - nevettem bele a telefonba és leraktam. Hát... ez inkább úgy nézett ki, mintha félig a kedvenc sütije lett volna, lévén, hogy félig meg volt égve. Szuper. Az ember már mufinnal sem tudja ünnepelni a napot. Mindenesetre belekóstoltam, és furcsa módon nem is volt annyira rossz. Csak egy csöppet.
Ez a beszélgetés Ray-el egészen feldobta a napomat, azonban bűntudatot is ébresztett bennem. Talán tényleg szólnom kellett volna előbb anyának? Hát most már késő.
Hogy elterelhessem a gondolataimat, töltöttem magamnak egy kis capuccinót, és azt kortyolgattam. Úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha a muffint itt eszem meg és nem az étkezőben. Nem hiszem, hogy egy ilyen alkotással bárki is büszkén ki tudna sétálni.
Az unokatesómnak igaza volt. Én vagyok a világ egyik legrosszabb cukrásza. Nem hiszem, hogy eddig bármelyik alkotásom is sikerült volna.

**Rio Noche**

*Az Ana-val való találkozás óta sokat gondolkodtam. Vajon helyes vagy helytelen? Még mindig ez a kérdés foglalkoztatott legjobban. Én egy alkalmazott vagyok, ő pedig egy tanuló, nem lenne szabad kikezdenem vele. De az erdőben mégis annyira nagyon jó volt vele. És ami ennyire jó, az csak nem lehet rossz! Még nem sikerült ez ügyben beszélnek Lio-val, de nagyon hamar sort fogok keríteni rá. Nem állapot az, hogy akárhányszor hozzám ér Ana, utána órákig állhatok a hideg víz alatt, hogy lehűtsem a piszkos fantáziámat és a testemet. Egy felnőtt férfi a nyálát csorgatja egy lány után.. ciki mi?
Ma döntésre jutottam, megkeresem. Először is a telefonszámát és szobaszámát szereztem meg cseles módon. Legyen az én titkom, hogy miként... ügyes vagyok és kész. Utána pedig egy kis keresgélés és érdeklődés után megtudtam, hogy a konyhában van. Hát arrafelé vettem az irányt, amint nem akadt elfoglaltságom. Halkan mentem be. Ennek hála nem is vett észre remélhetőleg. Érzem a levegőben a sütemény illatát, amitől máris összefut a számban a nyál, ma még nem ettem túl sokat, mert nem volt rá időm. Látom, amint Ana muffint eszik és valamit iszogat, talán capuccino-t. Lassan és hangtalanul közelítettem meg hátulról, akár a ragadozó a prédáját. Mögé érve elmosolyodtam és a nyakába csókoltam, miközben a karjaimat köré fontam, így háta már a mellkasomnak simult.* -Mondtam, hogy megtalállak! *Súgtam a fülébe csábítóan és újra nyakába csókoltam. Kíváncsi vagyok a reakciójára, de nagyon. Mondtam neki, hogy meg fogom keresni és be is tartottam az ígéretemet még akkor, ha ő azt hitte, hogy többet nem hall felőlem.*

**Teanna Light**

Egész reggel szándékosan nem gondoltam Rio-ra. Talán ezért is voltam hálás az unokatesómnak. Hogy egy kicsit elterelte róla a gondolataimat. Annyira, hogy most azon elmélkedtem, mégis milyen átok ülhet rajtam, hogy eddig semmilyen sütemény nem sikerült, amit megpróbáltam sütni. Ám a végén még is visszatértek a gondolataim a férfira, akivel tegnap találkoztam. Egész vicces volt, hogy még a sütik is ráemlékeztettek. Leginkább, amiett a Piroskák őrültségem miatt. Most még örültem is neki, hogy nem találkoztunk újra. Ha a pasit pár fatallal meg lehet nyerni, akkor én biztos, hogy senkit nem fogok. Az egyetlen, amit kapni fogok egy folyton piszkálódó rokon, aki rajtam röhög, mikor kiderül, hogy már megint igaza lett. Nem, mintha nem imádnám azz unokatesómat, de akkoris. Ez a sütemény egy katasztrófa. Csak egy kicsi kellett hozzá, hogy tökéletes legyen, de nem... Csak azért sem sikerült.
Éppen a capuccinómat kortyolgottam nyugodtan, mikor megéreztem, hogy valaki hátulról átölelt engem. Lévén, hogy fogalmam sem volt, mégis ki az-az elmebeteg, aki csakúgy letámad hátulról egy idegen lányt, úgy cselekedtem, mint amit minden magára valamit adó leány tett volna. Felemeltem a bögrémet, hogy a maradék capuccinóval leönthessem az illetőt, aki megzavart a reggelimben.
Épp időben álltam a mozdulattal, mikor meghallottam Rio hangját, és leraktam az asztalra a csészémet. Csupán egy kicsi kellettt, hogy ténylegesen le ne öntsem, vagy őt vagy a földet. Inkább a földet, ugyanis ő épp megcsókolta a nyakam másik oldalát, azt a részt, ahol biztonságban volt a capuccinó forró erejétől.
Atyaég! Még csak nem is gondolt arra, hogy elsőre talán nem fogom tudni, hogy ki van mögöttem? Nincsenek nekem szuperösztöneim... Eléggé szomorú lesz az, amikor ő is rá fog jönni erre.
- Ja – mondtam. A szívem még mindig hevesen dobogott. Előszőr az ijedtségtől, most már csak a közelségétől. - Ugye tudod... - Ha hagyta, szembe fordultam vele. - hogy majdnem leöntöttelek capuccino-val? - kérdeztem, és még véleltenül sem hagytam, hogy átadjam magamanak annak az örömteli érzésnek, hogy ismét láthatom. És, hogy nem váltosztatta meg a döntését. Nem. Nem mikor arról van szó, hogy majdnem az arcába vágtam egy capuccinót, szó szerint. - Amúgy örülök, hogy látlak – tettem hozzá, és végig simítottam az arcán. Olyan jó volt megérinteni. És annyira, de annyira nem hiszem, hogy az italom jól állt volna az arcán.
Mindeközben még abban is reménykedtem, hogy még véletlenül sem fog kérni a maradék muffinból. Igaz, hogy félig jó volt a sütemény. Viszont az, hogy félig jó volt, azt is jelenti, hogy félig szörnyűséges. És én nem fogom hagyni, hogy miattam még véletlenül rosszul legyen Rio.

**Rio Noche**

*Nagyon fel voltam pörögve magától a gondolattól is, hogy látni fogom. Reméltem, hogy ő is így áll hozzá. Reméltem, hogy nem egy kósza kis egyszeri flörtölésnek fogta fel az erdei incidensünket. Nekem nagyon is sokat jelentett és nem csak a hevessége miatt. Remélem nem gondolja meg magát.
Amikor beléptem a konyhába, furcsa, jól eső érzés öntött el. Ezúttal nem volt jelen sem a vágy, sem a szenvedély, csak egyszerűen nagyon jó volt újra látni. Éppen el volt foglalva így szerencsére nem látott vagy hallott meg, pont ahogy terveztem. Bár azon meglepődtem, hogy nem kaptam tőle egy pofont azok után, hogy csak úgy átöleltem hátulról és a nyakába csókoltam. Igaz, azt éreztem, hogy megmerevedik, de szerencsére el is lazult, amint meghallotta a hangomat.
Mosolyogva hagytam, hogy megforduljon az ölelésemben.* -Sejtettem.. de úgyis megérte volna... *Naná, hogy megérte volna. Olyan nagyon jó érzés volt, ahogy az arcomhoz ért, így rögtön a tenyerébe fordítottam az arcom egy sóhaj kíséretében.*
-Azt hiszem süti illatot érzek.. igen, ez határozottan süti. *Pillantottam a muffinok felé. Talán kicsit túl sütöttnek néztek ki, de alapjáraton nem hiszem, hogy rossz ízük lenne.* -Csak nem konyhatündérkedtél kicsit? *Mintha azt mondta volna legutóbb, hogy nem tud főzni. Ki tudja... lehet csak egy kis gyakorlásra lenne szüksége. Egy ideig én tartottam el magam, meg év közben is magam főzögetek, szóval szívesen segítek én neki, ha van hozzá kedve. Különben is, a sütögetés hozza össze legjobban az embereket!*

**Teanna Light**

Hogy megérte volna-e? Hát én erőse kétlem, hogy ez igaz lett volna. A capuccino nem arra való, hogy elpazarolják, hanem arra, hogy megigyák. Persze tudom, hogy egy kicsit túlságosan is nagy fontosságot adok az italomnak, de nem tehetek róla. Elég ritkán szoktam inni capucino-t, de az isteni szokott lenni. Ráadásul nem is akartam volna leforrázni vele Rio-t.
- Nem. Egyáltalán nem érte volna meg – mondtam, majd elvettem a kezemet az arcéról. Nem voltam nagyon mérges rá. Sokkal inkább aggódtam capuccino-mért és érte. Neki még csak nem is volt róla ötlete, hogy mennyire forró volt az italom. Épphogy csak olyan minőségben volt, hogy én tudtam belőle kortyolgatni. De csak nekem. Mások valószínűleg még nem is ittak volna belőle.
Ekkor megtörtént az, amit nem akartam, hogy valaha is megtörténjen. Rio a muffin felé pillantott, mintha valami felirat lebegett volna a fejem fölött ami azt kiáltotta: „Muffin veszély!” Oké, értem én, hogy az illata érződött a levegőben... Ettől függetlenül úgy is tehetett volna róla, mintha nem érezné.
- Mi? Muffin? Te valószínűleg a pirítóst érzed – bólogattam és a tál felé mutattam, amiben valaha még pirítos volt. Nos, legalább nem hazudtam neki, hiszen tényleg ettem pirítost.
A kérdésétől egy csöppet zavarba jöttem, és távolabb léptem tőle, hogy a süteményre nézhessek. Arra a valamire, amit soha nem szabadott volna megpróbálnom megsütni. Igazán nem akartam, hogy megkóstolhassa, és rájöhessem, mennyire nem túlóztam azzal, hogy nem tudok sok mindenféle kaját megcsinálni. Az lett volna a legjobb, ha azt mondom, hogy úgy egyáltalán semmit sem tudok megcsinálni. Kivéve pirítost. Abban mesteri vagyok.
- Hát, mint mondtam, itt nincsen semmilyen sütemény, és egész biztosan csak képzelődsz... De amúgy igen. Ha mégsem képzelődsz, akkor igen – magyaráztam. Mégis mért pont ilyenkor kellett megtalálnia? Először, mikor eltévedtem egy erdőben. Most meg, mikor elszúrtam egy süteményt. Remek. Én vagyok az életre képtelenség tökéletes mintaképe számára. - Úgy gondoltam, hogy mért is ne csinálhatnék... valamit. Ráadásul épp az unokatestvéremmel beszéltem, és ez lett volna a kedvenc kajára, szóval... Egy csöppet elszúrtam, mert jobban figyeltem a beszélgetésre, ami egész biztosan az ő hibája volt – mondtam. Jó érzés volt az egyik kedvenc rokonomra fogni mindent. Tudtam, hogy úgy sem lenne mérges rám. - De jól tudok pirítost csinálni. Kérsz egyet? - kérdeztem, és közénk emeltem a capuccino-t, hogy ismét kortyolhassak belőle, miközben rámosolyogtam. Tudtam, hogy nem kéne ilyen nagy ügyet csinálnom ebből az egészből, de valahogy... Egyszerűen csak képtelen voltam nem zavarban lenni.

**Rio Noche**

*Láttam rajta, hogy még eléggé mérges rám, amiért így a frászt hoztam rá. Így utólag belegondolva valószínűleg én sem lennék túl nyugodt vagy kedves az illetőhöz. De egyszerűen nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy meglepjem. Igaz, csaphattam volna némi zajt, hogy legalább azt meghallja, hogy nincs egyedül. Én hülye! Remélhetőleg azért nincs veszve még minden.*
-Sajnálom, csak meg akartalak lepni. *Sok férfi képtelen megalázkodni, pedig szerintem igenis tudni kell beismerni, ha hibáztunk és hülyék voltunk. A beismerést szerintem a nők is jobban értékelik olykor, mint a macsó dumát. Huszonhat éves fejjel legalább is én így gondolom, kinőttem én már a macsó korszakból.
És bedobtam a muffin témát. Láttam az arcán a zavarát. És az édes dadogása, ahogy megint össze-vissza beszél. Imádom ezt is benne egyszerűen!* -Nem-nem, ez biztosan nem pirítós, ennek finom édes muffin illata van. *Mosolyodtam el és megsimogattam az arcát.* -Értem én, minden az unokatesód hibája. *Vigyorgok. Nem vitatok én semmit, elhiszem én neki, hogy elterelte valaki vagy valami a figyelmét.*
-Igen, kérek muffint! *Kacsintok rá és felveszek egy sütit. Kezénél fogva húztam magam után és letelepedtem egy székre, remélve, hogy ő is leül mellém vagy valami hasonló. Elkezdtem bontogatni a muffinról a papírt.* -Szeretnék mindent tudni rólad. Kedvenc szín, zene, könyv meg minden. *Ha rám nézett, akkor láthatta, hogy csakis az iránta való érdeklődés az, ami vezet. Szóval tényleg semmi hátsó szándék, csak egyszerűen éhezem azokra az információkra, amik vele kapcsolatosak.*

**Teanna Light**

Eléggé meglepett, hogy bocsánatot kért azért, amit tett. Nem igazán erre számítottam. Sokkal inkább valami olyasmire, hogy sokkal lazábbnak kéne lennem, vagy ilyesmi. Nem, mintha olyan sok mindent tudnék a férfiakról, de akkor is. Ez volt az, amit mindig is láttam más pároknál. Persze, tudom, hogy nem kéne minket másokhoz hasonlítanom, de egyszerűen nehéz volt ellenállni a kísértésnek. Ráadásul kellett valami alap is számomra.
Rámosolyogtam, hogy biztosítsam arról, hogy nincs semmi baj. Annyira bűnbánónak tűnt, hogy szinte már azonnal megbocsátottam ezt neki.
- Semmi baj... Csak legközelebb szólj. Gondolom nem akartad, hogy nyugodtan reagáljak, mikor még csak azt sem tudom, hogy te vagy az? - kérdeztem, hogy enyhítsem kicsit a dolgot. Bár, ahogy belegondoltam abba, amit mondtam, talán ez volt a másik dolog is, ami zavart. Vajon mit gondolhatott rólam? Hogy minden egyes pasira rávetem magamat, aki csak egy apró érdeklődést is mutat felém? Az, hogy tőle kaptam az első csókomat nem is igazán számított. Ez csak annyit jelenthetett, hogy valamiértt eddig egy pasi sem akart kikezdeni velem.
Ez a gondolat egyszerűen nem tudott nyugodtan hagyni. Egyszerűen muszáj volt rákérdeznem, most, hogy ez eszembe jutott. Lehet, hogy kedves meg minden... de mi van, ha valahol legbelül ezt gondolja?
- Ugye nem gondolod ezt? - kérdeztem, nem igazán elmagyarázva, hogy mire is gondoltam. Csak azt reméltem, hogy most is ki tudja valahogy találni, hogy mire gondoltam, vagy utaltam.
Felvontam a szemöldökömet, mikor azt mondta, hogy az muffin. Igaz, hogy az elrontott sütöm egy csöppet zavarba hozott, azonban, mintha fel is dobta volna a hangulatot. Bár azért leginkább Rio volt hibáztatható. Már majdnem el is felejtette velem, hogy nem szabad megkóstolnia a süteményt.
- Szerintem te csak megbolondultál – csóváltama fejemet, megpróbálva eljátszani az aggódó felet. Mintha tényleg csak képzelte volna a muffint. Ezután megpróbáltam meggyőzni arról, hogy egyen a csodálatos pirítosomból, mire ő... Mi van?
MI VAN?
- Nem! - kiáltottam fel. Nem volt ez egy hangos kiáltás, inkább olyan félig sikkantásosféle, vagy nem is tudom, hogyan tudnám elmagyarázni. Mikor pedig leült, én is mellételepedtem. - Kedvenc szín? Minden, ami nem barna. Zene? Britney Spears-től a „Mi lenne, ha nem ennéd meg a félig elégett muffint?” Könyv? Hmm... Nem Elégett Muffint Evő Akadémia – mondtam, bár szinte az egész szövegem egy nagy vicc volt, ezzel csupán azt próbáltam elérni, hogy abbahagyja a muffin evését. - De most komolyan, Rio... Minek egy rossz muffin, ha lehet egy tökéletes pirítós? - kérdeztem, és nem tudtam eldönteni, hogy komoly képet kéne vágnom, vagy most rögtön elröhögni magamat. Ez a beszélgetés, amit vele folytattam már szinte nevetséges volt.

**Rio Noche**

*Láttam rajta, hogy mennyire meglepődött azon a tényen, hogy bocsánatot kértem. Sok fiatal nincs tisztában ennek a jelentőségével sajnos. Mindenkinek tudnia kell kimondania még ha bele is gebed. Őszinteség! Ez is nagyra becsült kincs nálam. De szerintem mindenkinél, miután elérnek egy bizonyos kort és kezdenek megkomolyodni.* -Rendben, ez úgyis egy amolyan hé hát nem megmondtam hogy megkereslek meglepetés volt. *Na ezt is jól megmondtam, nem? De talán megéri a lényeget, én megértettem azt, hogy mi volt a baja és azért igaza van. Megnézhettem volna magam, ha az a capuccino a képemen landol, legalább lett volna miről beszélniük a táborlakóknak egy ideig.
Aztán megint jött egy zavaros kérdése, amit nem igen értettem, de ezt már megszoktam tőle eléggé... és furcsa módon szórakoztatott. És mennyire próbálja elérni, hogy ne egyek abból a sütiből. Már pedig én elhatároztam, hogy mindenképpen eszek belőle. Lehet, hogy kicsit túl sült, de attól nem kell feltétlen rossznak is lennie... Milyen kishitű magával szemben! De nem hagytam neki időt, máris felkaptam egy muffint, amire ő felsikoltott. Jól tudtam miért, szóval csak jót vigyorogtam rajta. Rá is néztem, amikor mellém telepedett... és ennek nagyon is örültem.
Éppen beleharaptam a muffinba, amikor elkezdte a kis monológját arról, hogy mi a kedvence. Annyira hirtelen jött és annyira röhejes volt ez a mentési kísérlet, hogy majdnem félrenyeltem, annyira elkezdtem röhögni, aztán egy kissé cigányútra is ment. Egy kisebb hörgés után már helyre jöttem, úgy kellett visszatartanom a további nevetést.*
-Ana! Semmi baj ezzel a sütivel. Kicsit túl sült és kapott egy kérget, de semmi rossz nincs benne. *Elmosolyodva megsimogattam az arcát és már folytattam is a muffint eltüntetését, amiből nem sokára már egy morzsa sem maradt.* -Kaphatok még egyet? *Néztem jó kedvűen mosolyogva, mintha az előbbi fulladozásom nem si létezett volna.*

**Teanna Light**

Rio-ban tényleg volt valami varázslatos, ami nem hiszem, hogy másokban ennyire meg volt. Nem, mintha mások nem tudnának megnevetettni vagy vidámmá tenni. Az hazugság lenne, ha ezt mondanám vagy akárcsak gondolnám. Ez inkább az, ahogyan csinálja. Mintha lenne benne valami több. Valami jobb, amitől egyszerűen képtelen vagyok mérges lenni rá. És ami miatt, olyan gyorsan meg tud nevetettni. Mint most is, mikor elmagyarázta, hogy mért akart meglepni. Talán egy kissé nagyképűen mondta, amit tudatni akart velem, de nem érdekelt. És örültem is neki, hogy nem azért tette ezt, amiért először gondoltam.
- És én még azt hittem, hogy azért tetted, mert úgy gondoltad, hogy nem fogok megijedni, mert én így viselkedek minden egyes férfival, aki érdeklődést mutat felém – jegyeztem meg, mintha már nem is akartam volna elhinni, hogy tényleg ezt gondoltam róla. Nem, mintha nem tartottam volna mindig ettől. Őszintén szólva ki sem akartam ezt a gondolatot mondani hangosan és már most megbántam. - Viszont ez a megmagyarázásod is egy kicsit nagyképűen hangzott – mondtam, mindenféle neheztelés nélkül. Kicsit még mindig furcsa volt, hogy ilyen természetesen tudok viselkedni vele. Úgy, mintha már rég óta ismernénk egymást. Persze, voltak bennem kétségek vele kapcsolatban, minthogy mit is gondolhat rólam. Azoban ezenkívül minden olyan tökéletes volt.
Kivéve persze a muffinok. Azok borzalmasak voltak. Legalábbis számára. Nekem inkább olyan félig szörnyű volt. Dehát ez én voltam, és magamnak csinálhatok rossz ízű dolgokat bármikor. Neki viszont... nem. Egyszerűen csak nem. Még akkor sem, ha ő maga akarja megkóstolni valami furcsa, érthetetlen oknál fogva. Úgyhogy megpróbáltam tőlem telhetően mindent megtenni, hogy ne egyen belőle. Aminek az lett az oka, hogy majd nem megfulladt miattam. Még ki is röhögött engem. Persze, tudtam, hogy nevetséges voltam, de azért ez már egy kicsit túlzás volt.
- Hát te azt honnan tudhatnád? Neked fogalmad sincs róla, hogy hány süteményt szúrtam el az életemben – mondtam kissé lehangoltan. Az nem számított most, hogy ez jobb lett, mint amilyet bármikor is készítettem. Hiszen én tökéletest akartam. Neki. Ha ő is enni fog abból, amit csinálok, akkor nem akarok semmit sem elszúrni.
Mikor végig simít az arcomon, a szemébe nézek, és nem látok benne semmilyen hazugságot. Szóval ki tudja? Lehet, komolyan gondolta, amit mondott. Ráadásul elég hamar el is fogyasztotta a süteményt, mintha még ízlett is volna neki.
- Tényleg ízlik neked? - kérdeztem meglepetten. Hmm... Az is lehet, hogy csak nagyon éhes. - És nem. Még a végén rosszul leszel tőle. Meg amúgy is milyen dolog az, hogy nem akarsz enni a pirítósomból? - kérdeztem a végre már sokkal komolytalanabbul, majd felálltam, és egy tálcára pakoltam a muffinokat, hogy visszaülhessek Rio mellé és ott ehessem a sütit. - Ráadásul loptál is. Őszintén szólva Rio, én sokkal jobb felvigyázó lennék, mint te – játszottam el a csalódottat, és kivettem egy muffint a tálcáról, hogy beleharaphassak. Ezután ismét kortyoltam az italomból. Valahogyan a cappuccino sokkal jobbá tette a muffint. - Először megijesztesz, aztán lopsz tőlem. Hihetetlen. És én még azt hittem, hogy te egy úriember vagy... - sóhajtottam fel, majd elgondolkodottan néztem a süteményekre. Talán még is adhatnék neki, nem?
Nem. Ez tökéletes visszafizetése lesz annak, hogy megijesztett.
Úgyhogy inkább jóízűen beleharaptam a muffinomba.
- Hmm... Most, hogy belegondolok, ez egészen finom. Valahogy, mintha lenne benne valami... nem is tudom... különleges? Ahogy szétomlik az ember szájában... Ráadásul a cappiccuni csak plusz mellé. Egyszerűen hihetetlen – néztem rá ártatlan szemekkel, és vigyáztam rá, hogy még véletlenül se lophassom megint. Aztán ismét, talán egy kicsit túljátszott élvezettel, beleharaptam a sütibe.

**Rio Noche**

*Megnyugodva és elégedetten vettem tudomásul, hogy nem haragszik. Ezt még azelőtt tudtam, hogy kimondta volna. Egyszerűen láttam rajta, éreztem. Furcsa, de már elég jól érzem a rezdüléseit. Annak kifejezetten örülök, hogy nem igen szokott olyan helyzetbe kerülni, hogy más férfiak ölelgetik. Már pusztán a gondolatra is féltékenység öntött el. Kezét törném len annak, aki ezt meg merné vele csinálni.*
-Tudod, lehet, hogy nagyképűre sikeredett, de nem annak szántam. Én megígértem, hogy megtalállak, ugye? És be is tartottam az ígéretemet. Sokáig gondolkodtam. Lehet, hogy valaki szerint helytelen, ami köztünk van.. de ami ennyire jó az nem lehet helytelen. Én legalább is ezt gondolom róla. *Mosolyodtam el. Az erdőben azt mondogattam, hogy nagyon helytelen, hogy alkalmazott révén egy tanulóval kezdek. Mostanra viszont már felhagytam ezzel. Akarom őt és kész. Nem érdekelnek mások, hogy mit szólnak hozzá.
Jót mulatok még mindig azon a muffinos dolgon. Nem is értem mi baja van. Attól, hogy kicsit túlsült, nem lett rémes, nekem kifejezetten tetszik, hogy kicsit ropogós.* -Valóban nem tudom hányat rontottál el. De hát a hibáinkból tanulunk, nem? És nekem tényleg ízlik. *Nem tudom mit izél még mindig ezen. Teljesen kész, tényleg nem hisz magában.*
-Hmmm... én meg az úriember? Tudhatnád, hogy én a csúnya gonosz farkas vagyok. *Vigyorodtam el. Nagyon is jól emlékszek az első, erdei találkozásunkra. Ő volt Piroska, én meg a farkas. De még mennyire, ő az én prédám. Közben elégedetten nyugtáztam magamban, hogy végre ő is eszi a süteményt. Talán rájön ő is, hogy nem szörnyű.
Legnagyobb megdöbbenésemre, nem hagyta, hogy még egyet vegyek. Sejtettem, hogy egy kis bosszú ez. Szinte felizzott a szemem, ahogy azt néztem, hogy ő miként eszi a finomságot. Látom rajta, hogy direkt szívat. Lesz ez még így se drágám! Egy hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá és egy csókot adtam szája szélére. Én is tudok bosszút állni.. igaz, én más fajta praktikákkal.*

**Teanna Light**

Olyan édes volt, ahogy próbálta elmagyarázni, hogyan értette azt, amit mondott. Mintha azt hitte volna, hogy én neheztelnék rá bármiért is olyan sokáig, hogy magyarázkodnia kellene. Bár talán jobb lett volna úgy, mert az azt jelentette volna, hogy nem kerültem annyira a hatása alá, hogy már mindent meg tudok bocsátani neki.
Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy mégis mit kéne erre válaszolnom, de a végére inkább csak gyengéden rámosolyogtam, és azt mondtam:
- Pontosan. - Nem éppen a legelmésebb válasz, az igaz. Viszont ebben nem tudtam semmit sem tenni, csak egyetérteni vele. Ráadásul még az is jól esett, hogy azt mondta, ami ilyen jó az nem lehet helytelen. Ez azt jelenteni, hogy ő is szeretett a közelemben lenni. Még, ha az, hogy megkeresett, nem erről tanúskodott volna, a szavaival csak még jobban biztosított erről.
- Oh, teljesen igazad van! - mondtam úgy, mintha éppen valami fontos dologra jöttem volna rá. - Egy pillanatra összetévesztettelek a békával. Hmm... Nem is értem, mért nem azt csókoltam meg. Az legalább egy herceggé változik... Biztos vagy benne, hogy te vagy a csúnya gonosz farkas? Mert eléggé jól nézek ki, ahhoz képest, aminek hívod magad – játszottam el az elgondolkodót. Nem, mintha nekem hercegre lenne szükségem. Ugyan már! Rio tökéletes úgy, ahogy van. Bár az biztos, hogy túl jól néz ki ahhoz, hogy csúnyának nevezhesse magát, és... Ugye nem mondtam ki azokat a szavakat tényleg? Ugye nem neveztem tényleg jóképűnek?? Most komolyan... Mégis mért kell ennyire tudomására hoznom, hogy mekkore hatalma van felettem? Először tegnap, mikor elmondtam, hogy nem tudok értelmesen gondolkodni a közelében, most meg ez... A következő az lesz, hogy képtelen vagyok rá bármiért haragudni? Mért is nem? Amiket mondtam neki, azokat valószínűleg már régóta tudja, így csak rosszabb, ha még nyilvánvalóvá is teszem számára, hogy igaza van.
Mikor kért a sütiből, nemet mondtam, és láttam, ahogy megdöbbent a válaszomon. Most komolyan azt gondolta, hogy csakúgy adni fogok neki és nem bosszút állni?
Ám azután valami megdöbbentőt tett ő maga, amit még csak nem is nagyon tudtam mire vélni. Még csak nem is igazán csók volt, hanem egy majdnem csók. Ami olyan hirtelen jött, hogy azt sem tudtam, hogyan kéne reagálnom rá.
Egészen addíg amíg rá nem jöttem, hogy mért tette. Csak nem ezzel próbál rávenni, hogy adjak neki? Nem-nem. Most az egyszer nem fogom hagyni magam. Így csak felhúztam a szemöldökömet, ajkamon egy apró mosollyal, és azt kérdeztem:
- Csak ennyi?

**Rio Noche**

*Ez az egész... nem is tudom. Tényleg olyan volt ez nekem, mint egy álom. Eddigi életemet szabályok között éltem le vagy éppen bujkálással töltöttem. Először olyan kapcsolatokba akartak belekényszeríteni, amikhez egyáltalán nem fűlött a fogam. Aztán bujkáltam, próbáltam észrevétlen maradni. Soha nem tudhattam, hogy hol futok bele olyanba, aki netán felismer. A kapcsolatom a nőkkel alkalmi kapcsolatokra szorítkoztak, nem akartam megállapodni. Azt terveztem, hogy néhány évente új városba költözök, hogy nehezebb legyen rám lelni. De most először érzem azt, hogy feladnám az eddigi életvitelemet. Ana valahogy jó kedvet, vidámságot hozott az életembe. Nem titok, vonzódom hozzá. Most nem is vártam tőle nagy egyetértést vagy nagy szavakat. Mindennél többet mondanak el a szemei, a gesztusai. És tudom, hogy ő is pontosan ezt érzi.
Aztán a kis mesés történetünk folytatódott. De farkasból hirtelen békává avanzsáltam majdnem. És kimondta a herceg szót, aminek hallatán megmerevedtem. Életem első huszonkét évében csakis hercegek, nemesek között éltem, amit utáltam. Mai napig gyűlölöm őket... még ha én is egy vagyok közülük. Nagyon régóta hordozom magammal ezt a titkot. Ha a múltam kerül szóba, mindig valahogy kissé bezárkózom vagy nem tudom...
Az viszont melengette a szívemet, hogy jóképűnek tart. Én soha nem voltam nagyra magammal, egy átlagos pasiként gondoltam magamra. Én nem voltam olyan, mint a többi nemesi sarj.. azok mindig nagyra voltak magukkal. Már tegnap az erdőben is elkottyintotta magát Ana, hogy mellettem nem tud tisztán gondolkodni. Bár szerintem megnyugodhat, mert nekem sem megy száz százalékosan.
A majdnem kis csókot egy kis bosszúnak szántam, de túlságosan jó volt. Amikor azt kérdezte hogy csak ennyi volt-e, elmosolyodva fordultam teljesen felé. Magam felé fordítottam az arcát és most már egy rendes csókot adtam neki. Nem volt se vad, se követelőző, de minden iránta való érzésem benne volt.*

**Teanna Light**

Nem tudom mért, de minél több időt töltök vele, annál jobban érzem magamat. Persze, ez lenne az, ahogy a dolgok normálisan mennének, de mégis valahogy meglepett engem. Ahogyan az is, ahogy Rio egy pillanatra megmerevedett. Nem is értettem ezt a fajta viselkedését. Mégis mi volt az, ami ezt váltotta ki belőle? A békás megjegyzésem? Elismerem, hogy a békák nyálkásak és undorítóak, de ettől akkor sem kéne így megmerevedni. Ráadásul ez nem volt az első alkalom, hogy így viselkedett, amit egyáltalán nem értettem. Plusz egyik sem állt a másikkal kapcsolatban. Az első az iskolával kapcsolatban volt, most meg a hercegnő és a béka története. Talán nem szerette ezt a történetet? Vagy kitaláltak valami gúnynevet rá, ami pont ezzel volt kapcsolatban? Nem tudom, de ki fogom deríteni.
A kinézetével kapcsolatos megjegyzésemet pedig mégsem bántam meg. Ahogy láttam, mintha ettől egy kicsit felengedett volna. Vagy csak beképzeltem volna? Hiszen, pár napos ismertség után, mégis honnan tudnám a másik mozdulatait ennyire ismerni? Ennek ellenére, mégis úgy gondoltam, hogy ki tudom valamennyire következtetni az érzéseit, mert már anyira ismerem, hogy csupán pár mozdulattól, rezzenéstől rá tudok jönni ilyen dolgokra.
Nem tudom, hogy a következőre számítottam-e vagy sem, mégis úgy tűnt, mintha valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy mi fog történni, és tökéletesen készen álltam rá. Talán a mosolyobából, vagy ahogy felém hajolt, de sejtettem, hogy meg fog csókolni. Ennek ellenére minden egyes mozdulata meglepetésként ért. Mintha még mindig minden olyan izgalmas és új lenne körütte. Ez a csók pedig... nem hiszem, hogy tegnap így csókolt volna. Hiszen akkor vad volt, majd gyengéd, most meg mintha... mintha valamit a lelkem mélyén érintett volna meg. Mintha minden egyes dolog, érzelem egyszerre tört volna rám. Mintha azzal, ahogy csókolt, hozzám beszélt volna. Csak remélem, hogy igaz volt, és jól éreztem. Bár még csak az sem tudtam, hogy mi volt az, de abbakapaszkodtam, és viszonoztam. Nem érdekelt, hogy ezt talán nem a konyhában kéne csinálniuk, mikor mindenki aki besétált, láthatott minket. Egyszerűen képtelen voltam leállni. Magához csábított és nem engedetett. Nem is hiszem, hogy azt észrevettem volna, ha egy bomba robban fel mellettem. Nem, amíg az ajkait az enyémen éreztem.
Amennyire tudtam a székben, közelebb ültem hozzá, és úgy csókoltam. Még éreztem az ajkain a muffin ízét, és el kellett ismernem, hogy tévedtem a cappuccinoval kapcsolatban. A sütemény íze sokkal jobb volt Rioéval együtt.

**Rio Noche**

*Ahányszor a múltam került szóba, mindig visszarepültem az időbe. Bár arra gondolhattam volna mindig, hogy egy boldog gyerekkorom volt a szüleim körében. Sajnos azonban mindig az jutott eszembe, hogy nevelők, dadák, dajkák neveltek már csecsemő korom óta. Aztán a magántanárok hadai, akik próbálták fejembe verni az alapokat és az nemesi léthez szükséges információkat. Szüleimet csak hetente jó ha egyszer láttam. Étkezések alkalmával ha ott is voltak, akkor a tekintélyes asztal túl oldalán... Magányos voltam és ők csodálkoztak, hogy később mindig kiszökdöstem és bajba keveredtem. Én nem akartam soha, hogy apám kivakarjon a bajból, magam akartam megbirkózni vele. Aztán amikor bele akartak kényszeríteni egy előre elrendezett esküvőbe.... Hiába akarom elfeledni a múltamat, mindig kísérteni fog, mindig a részem lesz. Pedig annyira szeretnék csak boldog lenni, talán Teannával sikerülhetne is. De tudom, hogy az igazság nélkül nem fog működni, meg kell majd tudnia rólam mindent előbb-utóbb.
Éreztem rajta, hogy érzi a feszültségemet. Csak remélni tudom, hogy egyelőre nem fog kérdezősködni, még nem készültem fel arra a beszélgetésre. Azt tudom, hogy nem lesz könnyű nekem sem és neki sem. Talán örökre meggyűlöl majd... nem csodálkoznék rajta.
A csókra koncentráltam most csak, élveztem azt a gyengédséget, amit kaptam tőle. Azt a sok érzelmet... Most már ő is felém fordult így el tudtam mélyíteni a csókot. Nem volt még mindig rámenős, csak olyan.. nem is tudom, finom. Most már két kezembe fogtam az arcát és úgy kóstolgattam az ajkait.
Nem tudom mennyi idő telt el, mire elengedtem, hogy levegőhöz jussunk. Homlokomat a homlokának támasztottam és az arát simogattam.* -Olyan szinten felkavartad az én nyugis életemet... és ezt imádom. *Elmosolyodva húzódtam még közelebb hozzá, de nem csináltam egyebet.. csak közel akartam kerülni hozzá.*

**Teanna Light**

Olyan csodálatos volt közel érezni őt magamhoz. Mintha én mindig is hozzá tartoztam valamilyen szinten. Mintha csak rám várt volna, ami tudom, hogy túlzás, de egyszerűen képtelen voltam nem erre gondolni. Nem is csoda, hogy egy meséhez hasonlítottam magunkat. Hiszen minden olyan mesés és csodálatos volt. Minden egyes pillanat, minden egyes kis dolog olyan jó volt kapcsolatban, még ha éreztem is, hogy valamit visszatart. Talán fájó emlékeket a múltjával kapcsolatban. Olyanokat, amiket nem kéne akarnom, ki deríteni és felemlegetni, de egyszerűen képtelen vagyok nem kíváncsi lenni. Egyre csak az foglalkoztat, hogy eddig milyen élete lehetett, kikkel találkozhatott, hány országban járhatott, ha elhagyta-e már valaha Amerikát.
Egyszerűen csak meg akartam ismerni őt. Hogy mit miért tesz, mi a motivációja és mik az álmai. Bár azt már tudom, hogy örül annak, hogy pont ezt a tábort választottam arra, hogy kiszabaduljak a csigaházamból, és megpróbáljak kevésbé félénk lenni. Ez el is gondolkadott azon, ha nem kezdek el flörtölni vele, és nem csókolom-e meg... akkor is megtörtént volna mindez? Vajon akkor is itt kötöttem volna ki? Vagy csak segített volna a táborba vezetni, és én Mr. Noche-nak hívtam volna? Már bele gondolni is rossz ebbe a lehetőségbe. Hogy mennyi minden nem történt volna meg akkor. Azonban még jó is. Mert végre a mi van, ha kérdés nem arról szólt, hogy mennyi minden jó dolog megtörtént volna, ha ezt vagy azt tettem volna, hanem pont fordítva. Végre valami olyan történt, amit nem bántam meg. Amit nem tudtam megbánni.
A szavaira rámosolyogtam. Igen. Egyszerűen képtelen voltam ezt megbánni, mert ebben nem volt semmi, amit meg lehetett bánni. Ez maga volt a színtiszta tökély. A mosolyom pedig csak szélesedett mikor láttam, hogy megpróbál közelebb kerülni hozzám.
- Nem akarod, hogy az öledbe üljek? - kérdeztem és elkuncogtam magamat. Nem tudom honnan jutott ez eszembe. Talán onnan, hogy így sokkal egyszerűbb egymáshoz közel lennünk. Azt pedig szándékosan nem mondtam, hogy ő mit hozott az én világomban, mert úgy gondoltam, hogy ez egyértelmű volt számára. Varázslatot. Színtiszta varázslatot és újdonságot. És, hogy imádtam-e? Ezt az érzést szerintem körül sem tudtam írni, hogy milyen jó érzés volt a közelében lennem és hozzá érnem, beszélnem hozzá. Túl varázslatos volt, ahhoz, hogy ilyen egyszerűen le tudjam írni ezt az érzést.

**Rio Noche**

*Nagyon-nagyon sok kérdés megválaszolatlan még előttem vele kapcsolatban. Tényleg mindent tudni szeretnék róla. Minden apró részlet érdekel. Mikor kezdett írni? Miről szólt az első könyve? Mit adtak ki először tőle? És olyan általánosság is érdekel tényleg, mint hogy mi a kedvenc könyve vagy filmje. Ideje lenne ilyen általánosságokról is társalognunk. De hát olyan nehéz mellette normálisan gondolkodni.... vele mindig olyan jó hülyülni meg szórakozni.
Tudom, hogy egyszer eljön annak az ideje, amikor megbánom, hogy nem voltam vele az elejétől kezdve őszinte. De most még tényleg nem vagyok kész. Bár tudná milyen harcokat vívok magamban ez miatt... jaj Ana, Ana... Tényleg feje tetejére állította az én megszokott, nyugis, rejtőzködő, feltűnés mentes életemet. Igazat mondtam neki, imádtam, hogy ilyen rövid idő alatt képes volt erre és tényleg jó volt egy kis szín az életemben.
Aztán a kérdése rendesen meglepett. Az ölembe? Tisztában van vele, hogy mennyire be fogok indulni tőle? Tuti fog olyat érezni, amit még talán soha... Biztos vagyok benne, hogy amint az ölembe kerül, a testem reagálni fog a közelségére. De mégis hogy mondhatnék nemet???*
-Gyere! *Mosolyodtam el szélesen. Kiderül, hogy komolyan gondolta-e. Ha abban reménykedett, hogy nemet mondok, hát csalódnia kellett.*
-És ha kérhetném most már tényleg mesélj nekem a kedvenc könyvedről meg zenédről.. meg úgy mindenről ami veled kapcsolatos. *Vigyorodtam el. Még élénken él az emlékezetemben, hogy miket mondott a kérdéseimre... még szerencse, hogy már meg tudom állni röhögés nélkül.*

**Teanna Light**

A kérdésemet az ölébe üléssel kapcsolatban teljes komolyan gondoltam. Legalábbis akkor, amikor megkérdeztem. Igazából ez az ötlet azóta foglalkoztatott engem, hogy megcsókolt, mert nem volt kedvem a székemben megpróbálni közelebb kerülni hozzá. Minek, ha egyszer egy székben is ülhetünk? Pontosabban, én az ölében. Már csak azt reméltem, hogy nem leszek nehéz a számára. Igaz, hogy soha nem volt próblémám túlsúllyal, vagy ilyesmikkel, de akkor is akadtak kétségeim ezzel kapcsolatban. Azonban ő láthatólag nem kételkedett, úgyhogy mért is ne. Ráadásul mindig is akartam ilyet csinálni, kívülről ez mindig is olyan jónak tűnt. Ahogy a párok ilyen közel vannak egymáshoz. Bár ahogy látni szoktam, olyankor általában csókcsatát vívnak, amin nem is nagyon csodálkoztam most, hiszen már az elképzelés, hogy ilyen közel lesz hozzám... Mintha csak arra bíztatott volna, hogy az ajkaimat az övére illesszem.
Mindenesetre, felálltam egy pillanatra, és oldalasan az ölébe ültem, kicsit még helyezkedtem is, hogy minél kényelmesebb pozícióban lehessek, és közben az arcát is láthassam. Aztán aztán az egyik karomat a vállára helyeztem, és kissé félénken rámosolyogtam.
- Remélem, nem vagyok nehéz – mondtam reménykedve. Eléggé kínos lenne, ha kiderülne, hogy... nos, hogy számára kényelmetlen ez a helyzet. A kérdése pedig egy nagyon jó ötletet adott nekem. - Tudod mit? Mi lenne, ha játszanánk egy kérdez felelek játékot? Ha te válaszolsz egy kérdésémre őszintén, én is fogok válaszolni a tiédre. Plusz... - mondtam úgy, mintha most jönne a legjobb része a dolognak, mikor épphogy a legnevetségesebb része jött. Közben az egyik karommal a muffin felé nyúltam, és magamhoz vettem. - kapsz egy... hmm... díjnyertes, még mindig félig megégett, muffint is! - Ezzel beleharaptam a sütibe, és úgy tettem, mintha éppen a világ legjobb ételét kóstoltam volna meg, és próbáltam nem elnevetni magamat. Majd mosolyogva Rio-ra pillantottam. - Na? Mit szólsz? Áll az alku?

**Rio Noche**

*Már annyiszor lejátszottam fejben, hogy mi hogyan fog történni közöttünk. Ó igen, már a tegnapi nap után... Igaz, akkor még a felfokozott vágy és szenvedély miatt. Azt is elképzeltem, hogy egyszer majd így az ölembe ül, de fogalmam sem volt róla, hogy igazából milyen érzés lesz... és azt sem, hogy ilyen hamar be fog következni. De hát ennek csak örülni kell, nem? Így hát kitártam karjaimat felé és vártam rá.
Nem is habozott sokat, ami azt mutatta nekem, hogy komolyan gondolta. Elmosolyodva tettem a kezeim a combjaira. most még meg akartam tartani ezt a távolságoz, hogy tudjunk kicsit beszélgetni, mert itt lenne már az ideje. Persze tudom, hogy nekem baromi nehéz lesz... vagyis máris éreztem, hogy nehéz lesz, mert azonnal reagált a testem az övére. Kicsit mocorogtam alatta, hogy ne túlságosan érezze, mit is tesz velem a puszta közelsége. Igyekeztem minden figyelmemet rá fordítani... mármint arra, amit mondott. Kérdez-felelek, muffin... oké... idáig megvan a lényeg. És amúgy is, itt a lehetőség, hogy új infókat tudjak meg róla.*
-Benne vagyok. Nagyon csábító... az a muffin.... *Persze csöppet sem a muffin érdekelt és szerintem ő is tudja, csak szórakoztam vele, pont ahogy ő szokott velem. *
-Hadd halljam az első kérdésed! *Kíváncsi vagyok miről fog először érdeklődni. Reméltem, hog nem nagyon feszegeti a múltam. Ha mégis, akkor kénytelen leszek hazudni vagy féligazságokat mondani neki... amit gyűlölni fogok. Utálok hazudni neki!*

**Teanna Light**

Ahogy láttam nem gondolt nehéznek. Sőt, még mintha örült is volna neki, hogy az ölében ültem. És éreztem, ahogy a kezét a combomra teszi. Ahogy azt is éreztem, hogy mintha megint egy érzelmi vihar keletkezne bennem, és ahogy ismét meg akarom csókolni. De most vissza kell tartanom a vágyaimat, és minél többet meg tudni róla. Úgyhogy rögtön eszembe is jutott egy tökéletes ötlet. A kérdez-felelek játék. Már csak ki kell találnom egy nagyon jó kérdést. Nem akartam rögtön a mélységekbe ugrani. Majd csak később.
- Tudom – mosolyogtam rá elégedetten, ahogy azt mondta, hogy nagyon csábító a muffin. Nem tudom, hogy mért éreztem közben azt, mintha nem is teljesen a süteményről beszélt volna. Mindegy. Biztos, csak az én képzelet erőmmel van egy kis gond.
- Hmm... - Elgondolkodtam egy pillanatra azon, hogy mit is kéne kérdeznem. Olyan furcsa volt, hogy előtte olyan sok kérdésem volt, és most, mikor meg lenne rá az alkalmam, hogy választ kaphassak rájuk, nem jut eszembe semmi sem.
Aztán egyszer csak eszembe jutott valami. A legjobb az lesz, hogyha valami egyszerűvel kezdem és utána próbálok beleugrani a szakadékba, és rá kérdezni azokra a dolgokra, amiket megpróbál elhallgatni előlem.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, és csábosan elmosolyodtam.
- Kezdjünk valami egyszerűvel... - mondtam, és egy lassú csókot nyomtam az ajkaira. - Mondd csak, mikor megcsókollak hmm... mi az első dolog, ami eszedbe jut? - kérdeztem, és távolabb húzódtam tőle. Igen. Ez tökéletes volt. Ezzel tulajdonképpen adtam neki egy ingyen kérdést, amit velem kapcsolatban feltehet. És ettől csak nem fog bezárkózni, nem igaz?

**Rio Noche**

*Arra a megszólalására nem is reagáltam, hogy nehéz-e. Egy részről nem nehéz, pille könnyű. Más részről viszont egy úri ember olyat soha nem mondana, hogy egy nő nehéz. De alapból szerintem vele semmi gond, tökéletes ahogy kinéz... de nem szabad a testére gondolnom, mert akkor megint el fogok kalandozni a gondolataimban arrafelé, ahová még nem kéne.
Olyan aranyos volt, ahogy így ült az ölembe és gondolkodott a kérdéseken. Legszívesebben most is csak ölelném magamhoz és csókolnám azokat a rózás ajkait, de tudom, hogy arra lesz még bőven alkalmam. Most annak van itt az ideje, hogy megtudjunk egymásról többet. Láttam rajta, hogy van bőven kérdése és ha jól sejtem némelyik engem nagyon is kényelmetlenül fog érinteni, de nem fogok meghátrálni ez már biztos.
Az apró csókját viszonoztam, nem tudtam megállni, hogy ne tegyem.* -Amikor megcsókolsz képtelen vagyok józan gondolkodásra, szerintem képtelen lennék másra gondolni, mint rád. Aztán utána arra gondolok, hogy milyen átkozottul szerencsés fickó vagyok, hogy most éppen abban a pillanatban velem vagy. *Mosolyodtam el. Remélem ezzel eléggé kielégítő választ adtam neki. És most már én törtem a fejemet azon, hogy mit is kérdezzek tőle. Egy kérdés már rég megfogalmazódott bennem, itt volt az ideje, hogy feltegyem.*
-Te egy okos, humoros, jó kedélyű, gyönyörű lány vagy. Hogyhogy egyetlen egy fiúval sem volt még kapcsolatod? *Az eddigi fiúk voltak lököttek körülötte, amiért nem figyeltek fel rá vagy valami más ok talán? Minden esetre akárhogy is van örülök neki, hogy így történt, mert más különben most nem lenne itt, nem tarthatnám a karjaimban.*

**Teanna Light**

Hát nem éppen erre a válaszra számítottam mikor feltettem a kérdést. Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy milyen válaszra számítottam. Mindenesetre nagyon jól esett az, amit mondott, még ha a szerencsés dologgal nem is értettem volna egyet. Kettőnk közül, aki leginkább szerencsés, az szerintem én vagyok. De hát ki vagyok én, hogy erről felvilágosítsam.
- Akkor tessék, itt is van egy muffin! - vigyorodtam el, és meglebegtettem előtte a süteményt. - Persze későbbre is elrakhatod – tettem hozzá, majd a kezébe raktam, ha most kért belőle. Nem, mintha ez az egész kérdés-felelek a muffinról szólt volna, de azért vicces volt szóba hozni.
Ekkor jött a következő kérdése, amin el kellett gondolkodnom. Mégis hogyan magyarázhatnám el ezt neki, anélkül, hogy egy teljes szerencsétlenségnek nézne? Nem is hiszem, hogy ezt el lehet úgy magyarázni. De hát én találtam ki ezt a játékot, úgyhogy válaszolnom kellett rá.
- Én hagyom neked, hogy megúszd az első kérdést egy könnyűvel, erre ezt kapom? - vicceltem, majd megpróbáltam a lényegre térni, és inkább nem néztem a szemébe, csak néha-néha. - Tudod, nehéz az embernek egy fiúval együtt járnia, ha a lány nem tud rendesen beszélni velük – mondtam. Oké. Ez hülyén hangzott, viszont igaz volt. - Hogy is mondjam, egy kissé félénk voltam? És valahányszor meg akartam próbálni mondani valamit, egyszerűen csak nem sikerült... És én inkább megbújtam a hátsósorban... Megúgy egyébként sem érdekeltem őket, szóval ezért sem. Tudod, egy közösségben nagy általánosságban, mindig van egy olyan ember, aki úgymond láthatatlan mások számára? Hát az én voltam – próbáltam elmagyarázni neki. Igaz, már az, hogy erről kellett beszélni egy csöppet kényelmetlenül érintett. Tudtam, hogy számára nem vagyok láthatatlan, viszont nem éppen a legjobb dolog volt az, hogy régebben meg az voltam sok ember számára.
Miután egy kissé összeszedtem magamat, nekiálltam kitalálni a következő kérdést.
- Akkor jöhet a következő kérdés. Neked mi ki fogásod van a hercegnő és a béka történetével? - kérdeztem kíváncsian. - Mert elég furcsán viselkedtél mikor szóba hoztam – tettem hozzá, és majdnem feltettem egy másik kérdést. De egyszerre egyet kell, nem? Meg nem is akartam úgy tűnni, mintha éppen minden egyes kis titkát, ami kényelmetlenül érinte, fel akarnám fedezni. Az pedig lényegtelen, hogy tulajdonképpen pont azt terveztem.

**Rio Noche**

*Sejtettem, hogy nem erre számított válaszként, amikor feltette nekem a kérdést. Nem volt célom, hogy megdöbbentsem, csupán az igazat mondtam neki ezzel kapcsolatban. Ha róla van szó, akkor tudok őszinte lenni. Szerencsés vagyok és kész.
Mosolyogva vettem el a muffint, aztán letettem magunk mellé.* -Azt hiszem eltárazom, ki tudja mikor kapok legközelebb tőled sütit. *Mosolyodtam el jó szélesen. Remélem hamarosan fog nekem valamit sütni, mert tényleg édesszájú vagyok, mindenféle süteményt szeretek. No és az is igaz, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út... bár az én szívemet előbb megszerezte, mint a gyomromat.
Kíváncsian hallgattam a válaszát. Valahogy még mindig nem tudtam megérteni, hogy miért kerülték. Oké, bátortalan, bizonytalan volt a fiúkkal. De egy fiú sem fordított időt arra, hogy a bizalmába férkőzzön? Felfoghatatlan. Pedig nagyon nagy kincs. Humoros, jó kedélyű, okos, szép lány. Bár így belegondolva, jó is így. Nem kell senkivel versenyeznem, csak az enyém lehet.
A következő kérdése kissé váratlanul ért, persze nem hittem azt, hogy örök életre elkerüli a figyelmét az, hogy egyes témáknál megfeszülök, bezárkózok. Elgondolkodtam, hogy mit is válaszolhatnék erre a kérdésre.* -Nincs semmi gondom vele, de nekem valahogy nem lenne gusztusom egy békát csókolgatni. *Vontam vállat. Persze ismerem a béka és a hercegnő meséjét és értem a lényegét is. De most valahogy nem tudtam mást kitalálni.*
-Hmmm... És most végre elárulod a kedvenc könyved és kedvenc zenéd kilétét? *Most én is egy könnyűt kérdeztem tőle. Bár ha az előzőre gondolok, amikor ezt megkérdeztem... és amit ő válaszolt... Még jó hogy már meg tudom állni röhögés nélkül.*

**Teanna Light**

Ahogy elnéztem, nem fog mostanában sütit kapni. Vagy legalábbis nem nagyon akartam adni neki még egyet, hiszen éreztem, hogy valamit még mindig visszatart előlem. Ami egyszerűen felháborító és egyben csalódottsággal is tölt el. Épphogy lekezdünk járni, és már máris a féligazságok jönnek? Persze, ez nem olyan, mintha azt titkolná előlem, hogy viszonya van valaki mással is, mert ezt erősen kétlettem. Ez mintha sokkal inkább arról szólt volna, hogy mennyire bízik bennem, és, hogy képes-e tisztességesen végig játszani a kérdez-felelek játékot.
A válaszával még egy nagy dilemmát is adott nekem. Eljátszam, hogy beveszem a szövegét és hagyjam annyiban, vagy sem? Elvégre mindketten tudjuk, hogy nem csak ez volt a kifogása. A reakciója akkor inkább undorhoz vagy ilyesmihez hasonlított volna. Nem pedig a teljes bezárkozottsághoz. De hát mégsem számíthattam arra, hogy minden tökéletes lesz vele, nem? Csak nem számítottam arra, hogy minden egyes kérdésemre egyenesen fog válaszolni?
De. Sajnos pontosan arra számítottam. Itt próbálom magamat meggyőzni, hogy nem vagyok naiv, erre tessék! Mondjuk talán inkább realisábban kéne gondolkodnom. Ha mostanit is beleszámítjuk, két napja ismer engem. Nem várhatom el, hogy rögtön mindent meg akarhasson osztani velem... Meg, ha úgy vesszük, tényleg válaszolt a kérdésemre. A mesével nem volt baja, sokkal inkább azzal, amire emlékeztette, bármi is legyen az.
- Hmm – mondtam, és eldöntöttem, hogy mit fogok tenni. Még, ha el is fogom ijeszteni a kíváncsiságommal. - Tudod, ez volt az egyik legbénább kérdés kikerülése, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy mire gondoltam. Meg amúgy is, nem neked kéne megcsókolnod egy békát, hanem nekem – tettem hozzá, csakhogy ne vegyem annyira komolyra a dolgokat. Lehet, hogy legbelül azért üvöltöttem, hogy mindent meg tudjak és egy csöppet csalódott is voltam azért, mert nem válaszolt rendesen a kérdésemre, a hangulatot azért mégsem akartam elrontani. - És milyen rosszindulatú ez már! Szóval azt mondod, hogy ha te egy nyálkás, kissé undorító, beszélő béka lennél, nem kéne megcsókolnalak, még akkor sem, ha attól visszaváltoznál egy emberré? - közelebb hajoltam hozzá és incsenkeldő hangon azt mondtam. - Csak azért kérdezem, hogyha egyszer békává változnál, még véletlenül se csókoljalak meg, hogy megtörjem az átkot, és inkább odamenjek egy emberhez, aki nem változik buta módon nyálkás állatokká. Akkor, majd csak azt fogom mondani neked, hogy fújj béka, menj innen! Persze, te nem lennél herceg, de hát te nem is változnál vissza, nem igaz? - Egy pillanatra megálltam a beszédben. Nem nagyon tetszett az, amit mondtam, még ha viccnek számított is. Úgyhogy összehúzott szemöldökkel hozzátettem. - Oké, ez most úgy hangzott, mintha csak nekik lenne boldog befejezésük. Vagy csak ők akarnak békaként boldog befejezést? Hmm... Mindenesetre, nem hiszem, hogy örülnél neki, ha béka maradnál. Vagy igen? - kérdeztem, és gyengéden megcsókoltam. Már azon is kezdtem csodálkozni, hogy a bolondságomba még nem fáradt bele. Mert én ezt az állapotot nem jó kedélyűségnek nevezném, sokkal inkább totális zagyvaságnak. - Szóval, mert ilyen gonosz, kegyetlen vagyok... nem kapsz még egy muffint – fejeztem be a monológomat. Talán jobb is, hogy elhülyéskedtem a szavaimat. Különben egyértelmű lett volna, hogy ez a süti adás most sokkal inkább azt jelképezte, hogy mennyire nem gondoltam azt, hogy egyenesen válaszolt a kérdésemre.
A következő kérdésére elmosolyodtam. Végre valami egyszerűbb kérdés! Nem pedig olyan, amivel csak még többet fogok elárulni a néha napos szerencsétlenségemről.
- Tulajdonképpen ezeket már mind elmondtam, de jól van. Meg Cabot kb. minden egyes könyvét szeretem, és képtelen lennék egyet kiemelni a többi közül, úgyhogy nem igazán hiszem, hogy van kedvenc könyvem. Meg még ott van a többi csodás író, mint Julia Quinn és Johanna Lindsey, meg még egy csomó más, akik most nem jutnak eszembe – feleltem a könyvvel kapcsolatos kérdésére. - És azt hiszem ugyanígy vagyok a zenékkel is. Bár, most így elsőre Enrique Iglesias jut eszembe. Régebben sokat hallgattam tőle a Dimelo című számot, aminek nem hiszem, hogy nagyon értettem a szövegét, de akkor is tetszett. Egyszerűen csak szerettem a hangját – fejtettem ki bővebben a vélemenyet róla. És, ahogy jobban megnéztem Rio-t talán tudtam is, hogy mért pont ő jutott eszembe. Ami elvezetett a következő kérdésemhez. Vagy talán kérdéseimhez? - Bár azt hiszem tudom, hogy mért pont ő jutott eszembe. Lévén, hogy ő Spanyolországból származik, és neked is mintha lennének spanyol beutéseid. Itt születtél, vagy ideköltöztél Amerikába? Csak, mert a neved is spanyol, ezért feltételezem, hogy vannak olyan felmenőid. Egyébként meg igen, ez volt a következő kérdésem – vigyorodtam el. - Plusz, mivel te tulajdonképpen két kérdést tettél fel, ezért én is azt fogom tenni. Ha fel kéne idéznek valamit a tanulói korszakodból, mikor még a szüleidnél éltél, melyik emléket indéznéd fel legszívesebben? Vagyis melyik a legjobb emléked, abból a korszakból?

**Rio Noche**

*Nagyon is jól tudom, hogy átlátszó szövegemet nem fogja bevenni. Utáltam magamat minden pillanatban, hogy nem az igazat mondom neki. Életemben először akartam, hogy valaki megtudja rólam az igazat. Az esetében már bebizonyosodott, hogy nem a pénzem kell neki, hanem az az egyszerű srác, aki egy táborban dolgozik felvigyázóként. De akkor is... mi lesz, ha megváltozik a hozzá fűződő kapcsolata? Egyszerűen nem vagyok arra felkészülve, hogy esetleg elhagy vagy valami hasonló.
Látom rajta, hogy nem éppen hiszi el a szövegemet, nem is számítottam rá, hisz okos lány. És tudom, hogy meg fogom bántani azzal, ha nem leszek őszinte hozzá. Talán jobb is lenne, ha ismét magam lennék, akkor nem tudnék senkit megbántani. De értelmetlen titkolni magam előtt, hogy képtelen lennék már csak úgy elhagyni. Kell nekem még egy kis idő, hogy összeszedjem magam és elmondjak neki mindent, remélhetőleg nem lesz túl késő.*
-Tudom, de akkor sincs jobb magyarázatom rá. Nem tudom miért reagáltam úgy, egyszerűen csak úgy jött. *Vontam vállat egyszerűen, mintha tényleg nem tudnám. Jó lenne már rászoktatni magam, hogy ne feszüljek be, akárhányszor valaki herceget vagy nemest említ. Nem tehetek a reakciómról, ösztönösen jön. Talán majd idővel javul a helyzet.* -De teljesen igazad van, nem örülnék, ha béka maradnék. *Értettem vele egyet. Főleg, ha ő lenne az, aki megcsókol.. boldogan lennék akármi, ha ő csókolna. Néha már teljesen röhejes vagyok, amiért ennyire bele vagyok zúgva. Már az erdőben éreztem, hogy beleestem, most csak még egyértelműbb lett számomra. Ilyet még soha nem éreztem ezelőtt még.
Nem lepődtem meg azon, hogy nem kaptam most sütit, de nem is izgatott, hisz ez most tényleg nem a muffinokról szól, hanem arról, hogy jobban megismerjük egymást.
Csak úgy ittam a szavait azzal kapcsolatban, hogy miket szeret olvasni és hallgatni. Az a jó, ha nem csak egy irányba tolódik el. Zene terén én is sok mindent meghallgatok. Aztán kimondta a szülőföldem nevét. Ezzel még nincs baj, hisz jó sokan vannak a spanyolok, nem?* -Jól sejtetted, Spanyolországban születtem és nőttem fel. Éltem már Angliában is, utána jöttem át ide. *Okos kislány. Gondolom van egy kis akcentusom is, hisz azért a huszonkét évnyi spanyol élet nem fog csakúgy kitörlődni. Sejtettem, hogy nem fog megelégedni ennyivel és fog még egyet kérdezni. És megint az iskola... Na jó, ezzel kapcsolatban talán tudok hihetőt mesélni, ami igaz is.* -Mint mondtam átlagos tanulónak számítottam, de mindezek ellenére mindig benne voltam minden hülyeségben. Egyszer a haverokkal elkötöttük az egyikük apjának a kocsiját, jó móka volt. Igazából egyikünk sem tudott még vezetni, de próbálkoztunk... és egész jól ment. Végül is nem lett nagy baja az autónak. *Vigyorodtam el. Jó, ez mondjuk nem sulis banda volt, hanem azokkal történt, akikkel akkor lógtam, amikor kiszöktem otthonról. De hát azokkal a srácokhoz köthetem gyerekkorom minden jó kis emlékét. Persze benne voltam nagyobb dobásokban is, de ezt neki nem kell tudnia még.*
-És mesélj most te! Voltál már benne igazi nagy hülyeségben a haverokkal? És ha igen, akkor mi volt az? *Na jó ez megint két kérdés, de mentségemre legyen szólva, hogy egybevágó és kíváncsi vagyok arra, hogy van-e neki is "sötét" oldala, ami néha előbújik.*

**Teanna Light**

Még mindig nem értettem, hogy mire volt jó ez a hazugsága, mikor mindannyian tudtuk, hogy volt valami oka rá. Az emberek egyszerűen csak nem fog megváltozni a hangulatuk és a reakciójuk a semmitől. Ilyet nem létezik. Legalább azt mondta volna, hogy nem akar róla beszélni, vagy később elmondja. Talán még az is jobb lett volna, minthogy eljátssza, hogy ő maga sem tudja, mért reagált így. Rá is akartam kérdezni, hogy mégis mi jött úgy, de inkább úgy döntöttem, hogy annyiban hagyom a dolgot. Úgy sem mondaná el, akkor meg minek feszegessem a témát? Azzal a végén csak azt fogom elérni, hogy elűzöm magamtól.
- Csak legközelebb ne találj ki hazugságokat, jó? - kérdeztem. Bár ki tudja, az is lehet, hogy én vagyok túl gyanakvó. Lehet, hogy tényleg nem tudta, mért reagált így, ezért mondta azt, hogy ő nem szívesen csókolna meg egy békát. A kérdésemet meg hagytam, hogy annak értelmezze, aminek csak akarja. Lehet azt fogja hinni, hogy bevettem a szövegét, lehet tudni fogja, hogy nem. Inkább ráhagytam a dolgot. És őszintén reméltem, hogy később őszintén fog válaszolni a kérdéseimre, és talán azt is elmondja, hogy mégis mért reagált most így. Egyszer. Egy napon.
- Na látod, megmondtam! - mosolyogtam rá, mikor azt mondta, hogy nem szívesen maradna béka. - Bár ezek már ki tudja, hogy megtenném-e... Elvégre, tényleg nem valami csábító egy békát csókolgatni... De nem hiszem, hogy neked emiatt kéne aggódnod a közeljövőben – mondtam vidáman. Sokkal jobb érzés volt erről beszélnem vele, mint az olyan dolgokról, amiket nem akart megosztani velem. Persze, még mindig azt gondoltam, hogy békának csúfolták az iskolában, de már nem voltam biztos benne. Őszintén szólva, eddig egyik elméletemben sem voltam biztos vele kapcsolatban.
- Wáó. Tényleg találkoznom kellett volna veled még régebben. Akkor legalább gyakorolhattam volna a spanyolomat, mert szerintem nekem volt az egyik legrosszabb akcentisum. A tanár mindig inkább az írásbeli részére koncentrált rá - tettem hozzá. Bár nem hiszem, hogy a középiskolában vagy bárhol máshol csakúgy odasétáltam volna hozzá. Talán inkább csak oda akartam volna menni hozzá.
Ahogy tovább hallgattam a történetét, kezdett egyre világosabbá látszódni, hogy mennyire komolyan gondolta azt, hogy jókat lehet szórakozni a táborlakókkal, és hogy benne van minden bolondságban. Elvégre mindig is benne volt, még ha aztán úgy is döntött, hogy közben vigyáz is a többiekre.
- Szegény apja. Még rossz befolyással vagy a barátaidra – vigyorodtam el. Jó volt erről hallgatni és nem maradt kétségem afelől, hogy ez tényleg megtörtént volna. Nem hiszem, hogy bárki is csakúgy kitalált volna egy ilyen történetet. - Ó, nem... Én mindig is jó kislány voltam. Valószínűleg ezért is akadt ki szinte mindenki annyira, hogy csakúgy leléptem Californiába. Az ember még azt gondolná, hogy ezek után, valami felelősségteljes embernek gondolnak, aki mindig tudja, hogy mit csinál, de nem.... Rögtön azt hallom, hogy őrült vagyok, mert mért? Mert nem akarom letölteni az egész életemet ugyanazon a helyen? - csóváltam a fejemet az emlékre. Most tényleg nem jutott eszembe semmi rosszaság, amit tettem volna. Lehet, majd talán csak később.
- Akkor jöhet a következő kérdés... Hmm... Neked mi a kedvenc zenéd? És el tudod-e énekelni fejből? - kérdeztem rávigyorogva. - Amúgy úgy döntöttem, hogy most már két kérdéssel is mehetünk, lévén, hogy te kezdted el, és már nem tudok leállni két kérdés nélkül - tettem hozzá. Legalább ezáltalál még hamarabb meg fogok tudni róla dolgokat.

**Ajánlott tartalom**

» Piroska és a Farkas - Teanna & Rio
» Teanna Light
» Mozi mellett várakozva - Rio & Teanna
» Egyedül egy discoban - Ian & Teanna
» Teanna és Rio ~ A kórházi élet

Legrosszabb cukrász bevetésen - Rio & Teanna

Legrosszabb cukrász bevetésen - Rio & Teanna

Similar topics

Similar topics